A német megszállás áldozatainak emlékműve az alkotó szerint nem is az áldozatok emlékműve

politika
2014 július 24., 05:14
comments 167

Emberek, végre maga az alkotó, Párkányi Raab Péter magyarázza el, hogy mit jelent a műve! A lényeg, hogy kiforgatták a szavait, amikor az engedélyezési dokumentációhoz egyik napról a másikra, hajnalban összedobott műleírásából idéztek.

Vagyis nem a birodalmi sas csap le az ártatlan Magyarországot jellemző Gábriel arkangyalra, hanem:

  1. Gábriel az államiság megtestesítője.
  2. Vagyis nem is, mert „az államot és ezen keresztül az áldozatokat” – mert hát mi sem természetesebb, minthogy a magyar állam hathatós közreműködésével elpusztított emberek és az állam egy és ugyanaz – az országalma testesíti meg.
  3. Ami kihullik Gábriel arkangyal kezéből, mert lecsap rá egy birodalmi sas.
  4. Ami „a vádakkal ellentétben nem is birodalmi sas”.
  5. És ezt az egészet Gábriel lehunyt szemmel tűri.

Értik, ugye? Ha mégsem, rá se rántsanak. Párkányi Raab szerint „a műleírások a hivataloknak készülnek, regisztrációs szerepük van, és nem használhatók az alkotás egészének bemutatására". Különben is hagyják békén az áldozatok rokonai, mert őt "a német megszállás napjának, Magyarország szuverenitása elvesztésének megörökítésére" kérték fel. Ehhez képest szerinte "A német megszállás áldozatainak emlékműve" felirat "pontosan tükrözi a megbízás tárgyát".

A szobor pedig azért nem nonfiguratív, mert abba "mindenki azt lát bele, amit akar".

Az interjú többi részét megpróbálom röviden összefoglalni:

  • Nem igaz, hogy durván elutasította az érdeklődő újságírókat. Az igazság ezzel szemben az, hogy ha netán felvette a telefont, akkor elmondta, hogy balliberális bizniszpolitikusok, művészkörök és médiaholdudvaruk gerjesztik a hisztit.
  • Nem olvasta a cikkeket, de barátai tájékoztatták a „hazugságokról”. De csak a legdurvábbakról.
  • Azért őt kérték fel, mert ő tud gyorsan is szobrot gyártani.
  • Azért tud gyorsan szobrot gyártani, mert akár napi 16 órát is tud dolgozni.
  • A konceptuális művészet nem művészet.
  • A kommunisták alatt szabad szellem uralkodott a Képzőművészeti Főiskolán.
  • A balliberális művészek egymással üzekedő férfiakról készítenek műveket ésvagy keresztényeket gyaláznak.
  • A megrendelői szerint ha nem volna kampány, a sajtó egy félmondattal elintézte volna az ügyet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.