Utolsó két napjára ül össze idén a Parlament, kétszer is Lázár János barátjának kedvére tesznek

POLITIKA

Az előzetes napirendi javaslatok szerint hétfőn jön az őszi ülésszak utolsó ülése, már délelőtt tíztől.

Az már most látszik, hogy komoly munka vár a képviselőkre. Hétfőn jön többek között a szavazás a költségvetésről (erről itt írtunk sokat), a  közszolgálati médiaszolgáltatásra és a médiapiacra vonatkozó törvények módosításáról. Lesznek módosítások is, jöhet például a trafiktörvény 2.0, ami után a trafikok ezentúl csak egy dohányellátó nevű, májusban létrehozandó vállalattól vehetnek cigit. Mindezt úgy, hogy a szűkítések alapján eléggé úgy fest, hogy a törvényt a Continentálra, Lázár János barátjának a cégére szabták.

Lesz ezen kívül is még módosítás, változnak a nemzetbiztonsági ellenőrzés szabályai, a honvédek jogállása, a szociális ellátásokról szóló törvény, valamint pénzügyi tárgyú jogszabályokat is megváltoztathatnak a betétbiztosítással, valamint a pénzügyi közvetítőrendszerrel kapcsolatosan.

Kedden pedig a kormány kérésére rendkívüli ülés jön, amin a tervek szerint szavazás jöhet a vasárnapi pihenőnapról és a dohányipar jövő évi különadójáról (egy újabb intézkedés, ami a Continental versenytársainak fáj majd igazán.)

Lesz még szavazás a köznevelési, a kulturálisörökség-védelmi és a trafiktörvény módosításáról, valamint pénzügyi és építésügyi szabályok változtatásáról. Agrár- és egészségügyi tárgyú törvényeket is átírhat a parlament.

Kedden változhat emellett a letelepedési kötvényről szóló jogszabály, továbbá törvény születhet a hűség falvairól, valamint határozat a magyar zászló és címer napjáról.

A téli rendkívüli ülésszak első - és vélhetően egyben utolsó - ülésnapjára egy javaslat általános vitáját tervezik: a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter jegyezte előterjesztés alapján egységes kormányhivatali rendszer jöhet létre.

A keddi szavazásokkal párhuzamosan civilek délutánra nagyobb tüntetést jelentettek be a Kossuth térre.