Oroszország legjobb barátjának is elege lett Putyinból

Már több mint egy éve írjuk meg heti rendszerességgel, hogy durvul a helyzet Ukrajnában, és úgy tűnik, hogy még mindig van hová durvulnia. 2013 novemberének végén vonultak utcára az EU-párti és nacionalista oroszellenes tüntetők Kijevben, aztán 2014 februárjában megbukott Viktor Janukovics addigi ukrán elnök – lényegében az oroszok barátságán alapuló, de stabilnak tűnő –rendszere. Az EU-barát és nacionalista erők hatalomra kerülése után azonban az Ukrajnában élő rengeteg orosznak lett kellemetlen a helyzet, így elkezdődött az Oroszország által egyre szított polgárháborús konfliktus, mely mára a Krím-félsziget orosz megszállásához és Kelet-Ukrajna háborúba süllyedéséhez vezetett.

Naponta tucatnyian halnak meg az összecsapásokban, és a Mariupolban vagy Donyeckben készült videók szerint sem az orosz, sem az ukrán fél nem riad vissza attól, hogy

rakétákat lőjön civil lakónegyedekre.

A mariupoli támadás után. AFP PHOTO

Az igazi újdonság azonban ebben a háborúban az, hogy bár már egy éve tart, hivatalosan még mindig nem tudjuk, kik is a harcoló felek. A Krímben és Kelet-Ukrajnában először az arcukat eltakaró, jelöletlen ruhát viselő fegyveresek tűntek fel. Moszkva a konfliktus kirobbanása óta tagadja, hogy az orosz hadsereg akár katonákkal, akár fegyverrel segítené a szeparatistákat. Teszi ezt annak ellenére, hogy több jel mutat arra, hogy igenis orosz katonák az orosz hadsereg felszereléseivel harcolnak Donyeck és Luhanszk környékén az ukrán hadsereg és az ukrán milíciák ellen. Ezen kívül a szeparatisták több támadása is nyilvánvalóvá tette, hogy az orosz hadsereg technikája áll mögöttük, hiszen enélkül nem is lennének képesek érdemben harcolni az ukrán hadsereggel.

Egyben szemlélve a konfliktust, látszik, hogy stratégiai szempontból

ez az új típusú invázió volt Putyin legokosabb húzása.

Összezavarta vele az ukrán kormányt és a hadsereget, és mindennél jobb mentséget szerzett Moszkva számára: bármennyire sokkoló háborús bűnöket követnek is el Ukrajnában, Putyin széttárhatja a kezét, és azt mondhatja,

„De hát mi nem is vagyunk ott.”

Ha az oroszok egyenruhában jöttek volna, sokkal tisztább lenne a helyzet, hiszen abban az esetben Ukrajnát idegen agresszió érte volna, kihirdetheti a hadiállapotot, a különleges , háborús jogrendben pedig egy csomó intézkedést hozhatott volna a kormány, amit 2014-ben csak nagyon későn tudott meglépni. A nemzetközi megítélése is teljesen más lenne a konfliktusnak, Oroszország nem beszélhetne mellé az ENSZ Biztonsági Tanácsában, a világ közvéleménye pedig nem azzal lenne elfoglalva, hogy értelmezze a helyzetet, hanem azzal, hogy hogyan lehetne segíteni az idegen fegyveres agresszió áldozatává vált Ukrajnán.

Felkészül: Minszk

Egy ilyen invázió ellen védi be most magát Fehéroroszország egy új jogszabállyal, ami kimondja, hogy ha az ország területén jelöletlen egyenruhában bóklászó fegyveresek jelennek meg, akkor ki lehet nyilvánítani a hadiállapotot. Az új jogszabály bővíti azt a felsorolást is, ami a háborús fenyegetésként értékelhető helyzeteket tartalmazza: bekerült az a lehetőség is, ha egy idegen ország Fehéroroszország határain vonja össze a hadseregét. Ez is az orosz taktika elleni jogi fegyvernek tűnik, az orosz hadsereg ugyanis az ukrajnai krízis kitörésekor jelentős haderőt csoportosított az orosz-ukrán határra.

Putyin és Lukaseka, a fehérorosz elnök (AFP)

Lukasenka, Fehéroroszország államfője persze nagyon sötét figura, Európa utolsó igazi diktátora. Full diktátort nyom, ahogy mondani szokás. Ez alapján a mostani jogszabály-módosítást hihetnénk akár valami népellenes cselekedetnek is, hiszen az új törvény február 1-i hatályba lépése után Lukasenka akár akkor is kinyilváníthatja a hadiállapotot, ha előtte kiküldi negyven haverját jelöletlen egyenruhában lövöldözni egy kicsit Minszk utcáira. Hadiállapot idején pedig sokkal többet megtehet egy állam a lakosaival, mint általában. Fehéroroszországban például hadiállapot idején az állam az ország védelme érdekében fizetetlen munkára kötelezheti a 16 és 60 év közötti férfiakat meg a 16 és 55 év közötti nőket. Ezen kívül hadiállapotban a média feletti állami ellenőrzés is totálissá válik Fehéroroszországban, arra hivatkozva, hogy ezzel megakadályozható az ellenséges propaganda.

Fehéroroszország mostani lépése azonban nem szimpla lukasenkai diktátorkodás, hanem

egy hónapokkal ezelőtt kezdődő külpolitikai fordulat újabb állomása.

Ennek megértése érdekében viszont nem árt beszélni néhány szót a fehérorosz történelemről.

Az ottani Kádár a rendszerváltás után érkezett

Fehéroroszországban a legtöbb rendszerváltó országhoz hasonlóan összezuhant a gazdaság a kilencvenes évek elején. Lukasenka 1994-ben épp azzal az ígérettel került hatalomra, hogy ő majd úrrá lesz a káoszon. És valamennyire úrrá is lett: elnöksége legfőbb politikai célja mindvégig az volt, hogy a lehető legtöbbet megőrizzen a rendszerváltás előtti életszínvonalból. Ezen a téren voltak is komoly sikerei. A stabilitás látszatának fenntartásához hozzátartozott a orosz-fehérorosz jó viszony fenntartása is, ez nemcsak olcsó orosz energiát és előnyös kereskedelmi alkukat jelentett, de a kilencvenes években még a diktátor józanságába vetett hitet is erősítette. A fehérorosz mellett hivatalos nyelv lett az orosz, az országban élő, jelentős orosz kisebbséghez tartozók pedig nagyon versenyképes kisebbségi jogokat kaptak.

Fehéroroszország csatlakozott is szinte minden oroszbarát nemzetközi szervezethez, azonnal tagja lett az EU alternatívájának szánt Eurázsiai Uniónak is.

Eközben a hagyományosan szintén orosz szárnyak alatt növekvő Ukrajnával is jó kapcsolatokat épített ki a fehérorosz vezetés. A két nép közötti eszmei-kulturális kapcsolat is erős, az utóbbi 20 évben ezt mélyítette, hogy a két országnak hasonló problémákkal kellett szembenéznie.

Lukasenka és Petro Porosenko ukrán elnök (AFP)

Ez a sorstárs-tudat természetesen az ukrán válság idején is jelentkezett, és az Ukrajnában történtek nemcsak a fehérorosz társadalmat, de Lukasenkát és a politikai vezetést is zavarhatják. Az ő szempontjukból fontos értelmezése a válságnak, hogy

Putyin magasról tesz a Szovjetunióról a kilencvenes évek elején leszakadó államok függetlenségére, ha Oroszország nagyhatalmi érdekeiről van szó.

Nem mintha különösebben fennállna annak a veszélye, hogy Lukasenkáék az új ukrán kormányhoz hasonlóan az EU-hoz és a NATO-hoz próbálnának közeledni, itt csupán a nemzeti szuverenitásról volt szó. Ráadásul Putyin Kazahsztánnak is beszólogatott a nyáron, mikor Nurszultán Nazarbajev kazah államfő kritizálta az Eurázsiai Uniót, márpedig Kazahsztán hagyományosan Fehéroroszországhoz hasonlóan tartja az oroszbarát vonalat a külpolitikában.

Így jutottunk el oda, hogy Fehéroroszország, ami még 2014 márciusában repülőket kért Oroszországtól, hogy légterét megfelelően védhesse a NATO-val szemben, előbb gyanúsnak nevezi Putyin külpolitikáját, most pedig a fent bemutatott, az ukrán válságra utaló és oroszellenes jogszabályt fogad el. Emellett belemegy abba a nyilvánvalóan Putyin provokálásra irányuló intézkedésbe, hogy épp most kezdik el bizonyos iskolai tanórákról kiszorítani az orosz nyelvet és fehéroroszosítani a tanrendet.

Lukasenka ezekkel az intézkedéseivel természetesen befelé is játszik, hatalmának stabilitása érdekében is igyekszik követni az ukránbarát fehérorosz közhangulatot – bizonyos keretek között. Már májusban óva intette az oroszokat attól, hogy a Krímen kívül más ukrán területeket foglaljanak el, a keleti szeparatisták népszavazásait elítélve azt mondta:

„Ukrajnának egységes államnak kell maradnia.”

(AFP)

Ebben a felszólalásában mondta el azt is, hogy az ukránoknak sokkal keményebben kellett volna és kellene harcolniuk a nemzetük függetlenségéért. És már ekkor, májusban üzent Puytinnak:

„Nem számít, milyen megszálló jön Fehéroroszországba, én harcolni fogok. Akkor is, ha Putyin az.”

Ezt a nyilatkozatot azóta időről időre megerősíti egy-egy fehérorosz állami tisztségviselő, Ukrajna egységes államként való megőrzéséről és az orosz agresszió elítéléséről legutóbb Fehéroroszország kijevi nagykövete, Valentyin Velicsko beszélt. Lukasenka pedig otthon is egyre többet prédikál a haza védelmének fontosságáról, de belső politikai megújulásra képtelen, diktatórikus rendszerek egyébként is hajlamosak a nacionalizmusba menekülni, és nemzetvédő jelszavakkal keresni az olcsó népszerűséget. Január 20-án a fehérorosz elnök ezt mondta egy ifjúsági konferencián:

„A fiatalok egyik legfontosabb feladata, hogy készen álljanak a haza védelmére. Ez nem egy hatásvadász közhely, hanem létszükséglet. A 21. század sajnos nem mentette meg az emberiséget a háborúk fájdalmaitól. Ami történik a világban, különösen a határaink közelében, otthonunk küszöbén, elgondolkodtat bennünket a történelmünkről és a győztesek nemzedékének intelmeiről, hogyan tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a haza őrzése, a béke védelme és a szülőföldünkön való boldogulás érdekében.”

Lukasenka jó diktátorként persze arra is kínosan ügyel, hogy országában csak politikusok szidhassák Putyint. Mikor a fehérorosz BATE Boriszov stadionjában játszott Eb-selejtezőt Fehéroroszország és Ukrajna, a drukkerek együtt gyalázták Putyint és éltették egymás országait. A meccs alatt ugyan nem lépett közbe a rendőrség, de a játék után előállították a hangadókat.