- Hány feminista kell egy villanykörte becsavarásához?
- Nem tudom, hány?
- Ez nem vicces!

Sose mondd el Jennifer L-nek a szobaszámodat - posztolta boldogan az Instagramra vasárnap este Amy Schumer. Az L a Jennifer mögött természetesen Lawrence-t jelent, a világ jelenleg talán legnépszerűbb színésznője egy nagy halom lufival lepte meg Schumert, miután

az Inside Amy Schumer című sorozat Emmy-díjat nyert.

Never tell Jennifer L your room number

A photo posted by @amyschumer on Sep 21, 2015 at 3:20pm PDT

A jelenet jól mutatja, mekkorát ment idén a New York-i komikus. Közben eléggé kilóg a Schumer-életműből, mert ez a fajta cukisokodás egyébként nem igazán jellemző a faszverős-buzizós-politikailag inkorrekt-megerőszakolós-csoportszexes, de mindezzel együtt is elég okos humor új női ikonjára, akinek műsora a feminista popkultúra legfontosabb 2015-ös fejleménye lett.

A feminizmus új hőse

Egy tipikus Schumer-szkeccs:

Angolul nem tudó olvasóink elnézését kell kérnem, de nem fogom tudni lefordítani a beágyazott jeleneteket. Igazából ez sem feltétlenül a csattanó miatt olyan jó, mert azt végül is lehet sejteni.

• De az előadás!
• A felépítés!!
• Happywithmygirlfriend.com!!!

A standupsoként már tíz éve pályán lévő New York-i Schumer úgy lett meghatározó feminista hős (mára Sarah Silvermant és Lena Dunhamet is beelőzve), hogy nemhogy ez a szó, de a nemi szerepekkel kapcsolatos direkt viták is legfeljebb csak érintőlegesen merültek fel az Inside Amy Schumer szkeccseiben a Comedy Centralon (vagy korábbi műsorában, a Mostly Sex Stuffban). Kivéve például ebben a gangbanges jelenetben:

Ehelyett van egy figura, aki nyíltan, gátlástalanul és viccesen beszél meglehetősen változatos szexuális élményeiről - és mellesleg nő, dehát miért ne beszélhetne erről egy nő éppen úgy, ahogy egy csajokban térdig gázoló férfikarakter tenné.

Down To Fuck

És ugyan fröcsögnek a testnedvek, és messze nem minden jelenet jó, azért nem nehéz észrevenni, hogy közben ez nem kimondottan Adam Sandler-szint. Kifejezetten jó meglátásai vannak párkapcsolati kérdésekről, meg a modern városi ember mindenféle nyomorúságáról és boldogságáról a szexi üzengetéstől az “attól még nem lesz meleg egy férfi, ha azt mondja egy másikra, hogy szép”-problémáig. Schumer karaktere közben annyira életigenlő (hú, ennél családbarátabb fordítását el sem lehetne képzelni a DTF-nek), hogy fel sem merül, a feminizmus bármilyen módon férfiellenességét jelentene. Mert hogy:

Schumer előadásában a fontos, de általában elvont és fárasztó formában tárgyalt témák is könnyedek és nagyon viccesek. “A szépségideál kettős mércéje a médiában”? Még véget sem ért a mondat, de már át is kattintottál unalmadban a feministakkokusztejjelleontve.com-ra, de nézzük meg úgy, ahogy az egyik leghíresebb jelenetben, a Last Fuckable Day-ben feldolgozza ezt:

Hasonló témát jár körül a 12 dühös ember című klasszikus feldolgozása. Az elharapózott amerikai seggkultuszra adott válasz pedig akkora sláger lett:

hogy amikor Jon Stewart utolsó hetén meghívta Schumert a műsorába, azt kérdezte tőle:

„Miért van az, hogy a gyerekeim állandóan azt éneklik otthon, hogy Milk Milk Lemonade?”

Amikor pedig a női önbizalomerősítő párbeszédek kérdését körüljáról Compliments című csodálatos szkeccsben eljut odáig, hogy „A melledhez képest Katy Perryé úgy néz ki, mint a holokauszt”, akkor már az is leteszi a fegyvert, aki eddig a szólásszabadságot féltette a túlzott korrektségtől.

Amit senkinek sem szabad

Schumer mesterműve pedig ennél is tovább megy, mert olyan feladatot old meg lazán, okosan és fergetegesen, amiért mások hatóság elé kerülnek:

a nemi erőszakból csinál viccet. De hogy!

A jelenet egyébként a Friday Night Lights című sorozatra utal, amit én nem ismerek, de az élményhez bőven elég, ha valaki látott akár egyetlen amerikai sportfilmet is. (Van egy másik nemi erőszakról szóló szkeccs is, a Very Realistic Military Game.)

Madonna Basic Bitch

Az ezredforduló lányainak Schumer valami olyasmit jelent, mint Madonna a nyolcvanas években, egy okos, szórakoztató, politikailag aktív, agresszíven szexuális ikont, írta róla a Vogue-ban hasonló hangvételű párkapcsolati-szexuális tanácsadó rovatot vezető Karley Sciortino. Az biztos, hogy ezzel a lendülettel és előadásmóddal olyanokhoz is eljutnak ezek a kérdések, akik egyébként képtelenek lennének elolvasni az ilyesmit valami fárasztó Jezebel-posztban.

Aztán van, hogy túl is tolja.

„I used to date Hispanic guys, but now I prefer consensual.”

(Régebben randiztam spanyolajkúakkal, de most már inkább a kölcsönös beleegyezésen alapuló szexet szeretem – hogy kellően nyakatekert legyen a fordítás.)

Ebből a tréfájából lett a legnagyobb botrány, amire Schumer úgy reagált, hogy ezt nem ő, hanem az általa játszott szándékosan buta fehér karakter mondta. Az biztos, hogy a faji kérdések nem az erősségei, és bármennyire is próbál viccet csinálni a fehérborral szelifző basic bitch figurán, azért munkássága leginkább a hozzá hasonló fehér, nagyvárosi nőkhöz szól. (A Generations című jelenetet azért ajánlom a témában.)

Lehet-e egy romkom radikális?

És miután idén ő vezette az MTV Awards díjátadót, a Time beválasztotta az év 100 legbefolyásosabb embere-listára, és hasra esett Kanye West előtt (ezeket az Origo cikkéből lesem), sokan izgatottan várták a filmes bemutatkozást, a Kész katasztrófát (Trainwreck) Judd Apatow rendezésében. A film néhány hete jelent meg a magyar mozikban.

Az egyik csajt a másik után hányó, az elköteleződéstől irtózó fiú egy nap megismerkedik valakivel, aki elhozza neki az igaz szerelmet, és akinek a kedvéért végül megváltozni is kész. A Kész katasztrófa ehhez a romkomsablonhoz annyit tesz hozzá, hogy megcseréli a szerepeket, és egy monogámiafóbiás nő, illetve egy igazi rendes fiú van a középpontban. És ezzel együtt el is veszik az, amitől Schumer igazán jó.

Egyrészt a 2-3 perces szkeccsekban tényleg nagyokat ütő poénok egy kétórás filmben nem működnek igazán. Másrészt Schumer radikális hangvételéből elég sokat visszavettek. Ami a Comedy Centralon belefér, egy hollywoodi filmben már nem.

Bevallom, én félbe is hagytam, úgyhogy csak mások leírásából tudom, a befejezés már kifejezetten szembemegy azzal, amit Schumer munkássága képvisel.

Ugyanis nemcsak, hogy megtalálja a szerelmet, és elköteleződik (amivel még legvadabb rajongóinak sem lenne baja), de ezzel együtt megtagadja korábbi önmagát is. És azt, hogy nagykanállal falta a félrfiakat, valamiféle elbaszottságnak mutatja be - ami persze lehet az is, de a karaktere egyébként éppen arról szól, hogy a szexuális nagy lábon élés a saját, felnőtt döntése. Ahogy az is, hogy később lemondott erről. Végül tehát minden egy romkom-sablonba torkollik. Lehet, hogy Hollywood bedarálta. De az is lehet, hogy a nagyjátékfilm nem az ő műfaja. Mert amikor igazán jó, pontosan tudja, hogyan kell befejezni: