A keletnémet menekültek tartsák tiszteletben a törvényeinket

„Az elmúlt évekhez hasonlóan 1989-ben is sok, eddig már több mint tízmillió külföldi élvezte országunk vendégszeretetét, tiszteletben tartva törvényeinket. Egy csekély hányaduk azonban megsérti a magyar jogszabályokat. Közöttük vannak olyan NDK állampolgárok is, akik turistaként érkeznek ugyan Magyarországra, ám később különböző okokra hivatkozva nem kívánnak hazatérni. Többen közülük tiltott határátlépést kísérelnek meg.”

A Belügyminisztérium 1989 augusztusában várta el az ide érkező keletnémet menekültektől, hogy tartsák meg Magyarország törvényeit. Ők voltak azok, akik idejöttek ugyan, de nem akartak itt maradni. Minél hamarabb igyekeztek átjutni Ausztriába, majd Nyugat-Németországba.

Szintén 1989-ben a Magyar Rádió „újfajta német problémaként” értékelte a „modern népvándorlást”, megjegyezve, hogy Magyarország nem képes segíteni a ki- és áttelepülők problémáinak megoldásában.

Amikor tényleg megindult egymillió

Akkor még nem Európa felé, hanem Európában nagyon sokan indultak el új hazát keresni. Az ENSZ menekültügyi főbiztosának hivatala szeptemberben azzal számolt, hogy az egész évben közel egymillióan emigrálnak a Varsói Szerződés országaiból. Ez a második világháború utáni legnagyobb migrációs hullám volt.

Exodus zajlott Bulgáriában. Az ekkor még keményvonalas, Todor Zsivkov vezette kommunista Bulgária szisztematikus üldözéssel június és szeptember között 340 ezer bulgáriai törököt terelt át Törökországba.

50 ezer zsidó vándorolt ki a Szovjetunióból.

Ceausescu Romániájából is menekültek a kisebbségben élők. A zöldhatáron döntően magyarok jöttek át. A hullám már korábban elkezdődött, 1989 első felében 30 ezren jöttek át, itt viszont kevés segítséget kaptak. A románok pedig nyáron új műszaki akadályokat telepítettek a román-magyar-jugoszláv határháromszögbe, hogy megnehezítsék az illegális határátlépéseket.

Németország pedig lényegében fejpénzt fizetett Ceausescunak a Romániából kiengedett németekért.

Németország nyugati fele már ekkor is célország volt. Az NSZK azzal számolt, hogy csak német származású menekültből érkezik 300 ezer a Szovjetunióból, Lengyelországból és Romániából. És azzal egészen nyárig nem kalkuláltak, hogy a keletnémetek megindulnak Magyarországon és Ausztrián keresztül az NSZK-ba.

Miért jöttek ide a keletnémetek?

A magyar reformkommunisták a nyugati nyitás jegyében májusban elkezdték elbontani az osztrák határon a vasfüggönyt. Azzal valószínűleg nem számoltak, hogy ezzel a berlini falnál vagy a túlbiztosított keletnémet határ bármelyik részénél vonzóbb kaput nyitnak a keletnémeteknek Nyugatra.

Pár táskával az NDK-ból. Fotó: AFP

Ráadásul Magyarország 1989 márciusban csatlakozott a Genfi Menekültügyi Egyezményhez, ami június 12-én lépett hatályba. Ez lehetővé tette a menekültstátusz kérelmezését, vagyis annak megakadályozását, hogy valakit visszaküldjenek abba az országba, ahonnan elmenekült.

A meginduló keletnémet menekülthullámra idegesen reagáló Belügyminisztérium eleinte még keménykedett. Közleményükben jelezték, hogy bár csatlakoztunk a genfi egyezményhez, ettől még a tiltott határátlépés illegális, és kitiltással fenyegette meg azokat a keletnémeteket, akik megpróbálnak átszökni Ausztriába. Márpedig meghiúsított szökés után visszatérni az embertelenségével a kommunista államok között is külön kategóriát képviselő NDK-ba korántsem jelentette azt, hogy az életed zavartalanul folytatódik tovább, mintha mi sem történt volna.

A BM azzal folytatta, hogy

„Továbbra sem tesszük lehetővé, hogy bárki hazánkat használja fel eszközül harmadik országba való távozásra.”

Még egyértelműbben:

„Hazánk nem kíván a kelet-európai országok állampolgárainak a Magyar Népköztársaság területét tiltott módon elhagyni szándékozók kivezető csatornájává lenni”

– közölte a minisztérium.

Keletnémet menekült arra vár, hogy tovább mehessen Magyarországról. Fotó: AFP

Ez már nem az az idő volt, hogy a vasfüggöny lebontása miatt a magyarok tömegesen keljenek át zöldhatáron, hiszen utazhattak szabadon. Sőt, Ausztria ekkor vonta vissza a támogatását (szállást és zsebpénzt) a korábban átszökött, de menekültstátuszt nem kapó magyaroktól, akiket ekkor már nehezen lehetett politikai üldözöttnek minősíteni. Az NDK még messze volt ettől.

Alois Mock, osztrák külügyminiszter azt mondta ekkor, hogy Ausztria messzemenően üdvözli a vasfüggöny lebontását a magyar-osztrák határon, és egyáltalán nem áll szándékában azt kérni a magyaroktól, hogy a nagyszámú keletnémet menekült feltartóztatása érdekében ismét zárják le a határt. Ausztria tranzitországnak tekintette magát, hiszen a keletnémetek célja az NSZK volt.

Mock ekkor felhozott egy most is ismerős érvet: szigorúan külön kell választani a politikai menekültek és az országukat anyagi okokból elhagyók megítélését.

„Ausztria a jövőben is liberális menekültügyi politikát kíván folytatni. A hazájukban politikai meggyőződésük miatt üldözötteket továbbra is kész befogadni, a gazdasági okok miatt kivándorlók esetében azonban ezt nem tudja vállalni”

– jelentette ki az osztrák külügyminiszter. 1989-ben.

Magyarország nemzetközi egyezmények csapdájában

Legálisan Nyugatra utazni az NDK-ból szinte lehetetlen volt. A keleti blokkon belül viszont vízum nélkül jöhettek Magyarországra. Mi éppen félúton voltunk a Nyugat felé, de a keleti blokkból még nem léptünk ki. Így például érvényben volt az a 20 évvel korábban kötött kétoldalú megállapodásunk az NDK-val, ami alapján Magyarországnak elvileg jelentenie kellett, ha egy keletnémet törvénysértést követ el Magyarországon, és emiatt visszavonjuk a tartózkodási engedélyét. A tiltott határátlépés ilyen volt, az NDK tárt karokkal és zárt cellákkal várta az emiatt kiutasított állampolgárait. 

Így alakult ki az a helyzet, hogy a keletnémetek simán bejöhettek, a genfi egyezmény alapján mi nem toloncoltuk őket vissza, viszont akit elkaptak a határon, annak az útlevelébe bepecsételték a határátlépési kísérletet, és kitiltották őket az országból. Ezt időnként annyira komolyan vették a magyar hatóságok, hogy egy 23 éves keletnémet fiatalt a Jugoszlávia felé tartó vonatról szállították le, pedig rendbe voltak a papírjai, őrizetbe vették, pecsétet ütöttek az útlevelébe és 24 órát adtak neki, hogy elhagyja az országot. Ő végül is - számos társához hasonóan - illegálisan itt maradt az országban, a Magyar Helsinki Bizottság vállalta fel az ügyét.

Végül csak pár tucat embert küldött vissza az NDK-ba Magyarország. Egy német nő már Ausztriában azt nyilatkozta, hogy a magyar határőrök szándékosan elfordították a fejüket, hogy ne lássák, amikor átszökik. A gyakorlat az lett, hogy a magyar határőrök inkább csak szóbeli figyelmeztetést alkalmaztak.

Az augusztus 19-i páneurópai piknik pedig végképp komolytalanná tette a határőrizetet. Ez volt az a rendezvény, amit az MDF szervezett Sopron közelébe a magyar-osztrák baráti kapcsolatok szimbolizálására, ideiglenesen megnyitották a határt, amin egyszerűen átszaladt több száz keletnémet. A határőség, ami éppen egy nappal korábban panaszkodott az elszaporodó erőszakos határátkelési kísérletekre, közleményében azt írta, a páneurópai piknikre érkező keletnémetek

„agresszív fellépésükkel elsodorták a magyar és az osztrák határőröket és vámőröket”.

Azzal folytatják, hogy „a tiltott határátlépést a határőrök csak fegyverhasználattal akadályozhatták volna meg, de tekintettel az államhatárral kapcsolatos politikai felfogásra és a rendezvény nagy jelentőségére, fegyvert nem használtak és más kényszerítő eszközt sem alkalmaztak”.

Végre a magyar határ osztrák oldalán. Fotó: AFP

A páneurópai piknik felbátorította az egyre nagyobb számban Magyarországra érkező, sorsuk rendezését az NSZK nagykövetségén vagy az ideiglenesen megnyitott budapesti és balatoni menekülttáborban váró keletnémeteket. Egy tragédia azonban óvatosságra intette őket.

Ekkora már 2000-en mentek át a vasfüggönytelenített határon. Kurt Werner-Schulz feleségével és fiával indult neki. Először elkapták őket, de egy nappal később újra megpróbálták. Az asszony és a gyerek már Ausztriában volt, a férfit viszont feltartóztatta egy magyar határőr, aki figyelmeztető lövéseket adott le. Dulakodás közben a kelentnémet férfi halálos sebet kapott, már az osztrák oldalon. Az asszonyt és a fiút a magyar határőrök előbb visszakísérték, másnap viszont átengedték őket.  Balesetnek minősítették a történteket.

A határőrség ezután viszont megpróbált egy kicsit bekeményíteni, több csoportot feltartóztattak. Sopronnál negyven méterenként állt egy határőr, a menekültek viszont ezután nem erre, hanem kicsit délebbre indultak neki a határnak.

A beteg diktátor előtt eltitkolták a helyzetet

A keletnémet felső vezetést megbénította, hogy a 77 éves kommunista diktátor, Erich Honecker súlyosan megbetegedett, nem merték tájékoztatni a kialakult helyzetről, nélküle viszont senki nem mert döntést hozni semmiben.

Az pedig minden elárul az NDK vezetésről, és a bennük az NDK-ról élő képről, hogy miközben már a kemény cenzúra alatt tartott keletnémet sajtó is arról írt, hogy gyümölcs-, zöldség- és húshiány van, és alkatrészeket sem lehet kapni a legkülönfélébb háztartási cikkekhez, a kommunista vezetés a Der Spiegel szerint abban bízott, hogy az országban lévő munkaerőhiányt magyar, lengyel és szovjet vendégmunkásokkal oldják meg, akik viszonylag hamar megszerezhetnék az NDK-állampolgárságot. Mindent elmond a helyzetről, amit egy keletnémet férfi mondott egy nyugati újságírónak:

„Eddig csak azt kellett kideríteni, hogy van-e az üzletben a keresett árucikkből. Most már azt is meg kell kérdezni, van-e eladó.”

A német idegek is pattanásig feszültek

Patthelyzet alakult ki. A nyugatnémetek a keletnémetekre vártak, a magyarok is a keletnémetekre vártak, ők viszont Honecker nélkül nem mondtak semmit.

A nyár közepe óta egyre gyűltek a keletnémet menekültek. Egy titkos akcióban augusztus 24-én a Vöröskereszt segítségével az NSZK nagykövetségéről elvittek száz embert Ferihegyre, onnan repülővel Ausztriába távoztak. Ekkor már tízezernél is több keletnémet várta Magyarországon, hogy tovább mehessen. Többségük nem indult el a határ felé, mert gyors megoldásban bíztak. A nagykövetség bejelentett kiürítése is táplálta azt a reményt, hogy már közel a megoldás, de csalódniuk kellett, a magyar belügyminiszter szeptember eleji nyilatkozata a Sternnek, miszerint még hónapok is eltelhetnek a megoldásig, a kialakított táborokban robbanásközeli állapotot okozott.

Újságírókat nem engedtek be a táborokba, de az egyik menekült arra panaszkodott, hogy

„Az emberek mind idegesebbek, egyre nagyobb a feszültség a hosszú ideje összezsúfoltan élő emberek között.”

Éhségsztrájkot is fontolgattak. Erről azt mondta egyikük, hogy a helyzet elkeserítő, már két hete is fontolgatták a tiltakozást, de nem akarták megbántani a magyarokat. De nem marad más választásuk.

Végül a magyar kormány, miután három hétig hiába várt a keletnémetek válaszára, szeptember 11-én egyoldalúan felfüggesztette az NDK-val korábban kötött, a keletnémetek kiengedését megakadályozó szerződést, és megnyitotta előttük a határt. Tekintettel arra is, hogy ekkor már az NSZK volt Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnere.

A nyugatnémetek hálája nem is maradt el. Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter mély meghatottsággal értesült a menekültek kiutazásának engedélyezésére vonatkozó magyar kormánydöntésről.

„Az elhatározással Budapest példát adott emberségből”

– hálálkodott Genscher.

Levelében azt írta:

„A döntés egyúttal érzékletesen mutatja azt a humánus szellemet, amely az új Magyarország építésén fáradozó reformmozgalomat áthatja. Ezzel most nagy haladást értek el annak az európai háznak az építésében, amelyben a határok mind inkább elvesztik elválasztó jellegüket. A jó tettet soha sem fogjuk elfelejteni.”

Már Németország nyugati felében. Fotó: AFP
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.