Csak az emberek olyan hülyék, hogy azon vitatkoznak, van-e értelme ünnepelni a Halloweent

halloween

____simple_html_dom__voku__html_wrapper____>

Ez a teknős tudja jól, hogy a tököt nem csak megenni, hanem kifaragni is lehet, mégsem írogat gonosz válaszokat a gyakorikérdések.hu-n, hogy a hülye amcsikat majmolják csak a hülyék ezzel a halovénnal!!.


Ez a cica sem kezdett heves dorombolásba, amikor fel kellett öltenie tökruháját, de nem is haragudott. Úgy van vele, hogy ha lennie kell, hát legyen! Nem akadékoskodik, hogy ez a mindenszentek meggyalázása-e vagy sem.

És mi van azokkal az állatokkal, akik kedvelik a tökfaragás ünnepét? Nem csinálnak belőle nagy ügyet.

Hiszen ahogy a mondás is tartja, az oroszlánkölyök legjobb barátja a tök, mégsem kérkedik vele.

Nem is beszélve a kecskékről és a malacokról. Egy másik mondás szerint ugyanis az életnek két célja lehet: először tökökkel játszó kecskéket nézni, majd tökökkel játszó disznókat nézni.


Egy harmadik mondás szerint pedig "Házasság, háború, halloween: három há, mit minden állat jól kezel."

Ezeket a mondásokat csak én találtam ki, de attól még igazak: minden állat aranyos és szeretnivaló tudott maradni, hiába állította közéjük a Halloweent az élet, amin összeveszhettek volna.

Legfrissebb videóink

A zavaros Tisza és a fuldokló Fidesz

Miközben Orbán Viktor nyaral, és zajlik az orbánizmus decentralizációja, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének megválasztását és a közmédia felügyeletének átalakítását övező káoszról is beszélgettünk a 444 stúdiójában.

Herczeg Márk, Botos Tamás, Kiss Bence, Rényi Pál Dániel, Haszán Zoltán
POLITIKA

„Ez egy szuperhatóság, összegyúrtuk az ügyészség, a rendőrség és a NAV jogosítványait”

Megválasztották Unger Annát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének, Magyar Pétert az újonnan felálló hivatalról kérdeztük.

Jelinek Anna, Windisch Judit, Kiss Bence, Kristóf Balázs
video

„Ez több mint korrupció, ez feudalizmus, ettől meg kell szabadítani az országot”

„Badarság azt gondolni, hogy itt 6 év alatt jogerős ítéletek lesznek” – mondta Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal egyik vezetőjelöltje. Ligeti Miklós pedig arról beszélt, hogy őt az motiválja, hogy csinálják meg az elszámoltatást, ha már '90-ben elmaradt.

Jelinek Anna, Bokros Dorka, Czinkóczi Sándor, Botos Tamás, Kristóf Balázs, Kovács Bendegúz
video

Radnai Márk belátta, hogy már nem tudja ő irányítani a Tisza Szigeteket

A Tisza Szigetek tagjai közül sokan úgy érezték, hogy magukra hagyták őket a választások után. Magyar Péterék most megpróbálják felrázni a mozgalmat.

Czinkóczi Sándor, Kovács Bendegúz
video

Vitézy Dávid: Tucatjával vannak ügyek, ahol feljelentést tehetünk

Belső vizsgálatok zajlanak, és számos ügyben vizsgálják, hogy a feljelentés szükséges-e – mondta a 444-nek Vitézy Dávid, akit arról is megkérdeztünk, keresték-e Lázár Jánost.

Sárdi Kristóf, Molnár Kristóf
video