Csak világított néhány tök a főtéren.
„Zebegény nem Halloween-falu, és nem is lesz az. Ez a mi rendünk, a mi Zebegényünk” - deklarálta Ferenczy Ernő, és betiltotta a délutáni közösségi programot.
És amúgy is: a Halloween a sátánizmus népszerűsítése, az meg Oroszországban be van tiltva.
Az igazgatót olyan komolyan fenyegetik, hogy a rendőrséghez fordult.
Beöltöztek az olimpia két legjobban mémesedett sportolójának.
„Hallooween nagyon veszélyes mindenkire nézve. Nem kell átvegyünk semmilyen idegen néptől pogány ünnepeket, szokásokat!”
Halálbüntetése mellett korábban Donald Trump is kampányolt.
Jun Szokjol dél-koreai elnök hétfőn bocsánatot kért, és azt mondta, hogy megbüntetik a felelősöket.
A hatóságok felelősségét vizsgálják a halloweeni tömegtragédiában.
Csak három órával az első hívások után mentek ki.
Az anyjával vett részt Heidi Klum buliján New Yorkban.
Egy sor hiányosság, főképp a rendőrség felkészületlensége vezethetett az itevoni katasztrófához.
14 ember, köztük több gyermek is megsebesült.
A Szöulban Halloween estéjén kitört tömegpániknak eddigi információk szerint 156 halálos áldozata van.
Több ezer ember indult a Witchtekre, amit egy raktárban tartottak, és egyáltalán nem jelentettek be.