VÉR, VÉR, VÉR jön a TV2-n

Két hónapja, hogy Szalai Vivien átvette a hírigazgatói posztot a tavaly óta Andy Vajna tulajdonában, Dirk Gerkens vezérigazgató vezetése alatt működő TV2-ben. Miután Azurák Csabát eltanácsolták a Tények éléről, Szalai maga kezdte szerkeszteni a hírműsort, és azóta áll a bál.  

Szalai Vivien, itt még a TV2 kameráinak túlsó oldalán.

Három politikai balhé söpört végig a szerkesztőségen, és február vége óta állandó témát jelent a médiában a kereskedelmi tévé működése.

  • Négy napja volt a tévénél Szalai, amikor a tanártüntetések emblematikus alakja, Pukli István ellen készült lejárató riport.
  • Pár nappal később Botka László szegedi szocialista polgármestert találták meg. Ellene a helyi Fidesz kezdeményezett vagyonosodási vizsgálatot, mire a Tények gyorsan felbecsültette ingatlanjait.
  • A csúcs aztán a Juhász Péterrel készült, nehezen felejthető interjú volt, arról, hogy MIBŐL fizeti a lakbérét. A Fidesz erre is rárepült.

Bulvár váltja a propagandát

Vajna és Gerkens is dühösek a TV2-s címlapsztorik miatt. A háttérből irányító Habony Árpád miniszterelnöki főmágusnak sem tetszett a tévé körül kialakult médiavihar.

A Tényeknél ezért a Juhász-affér óta leszálltak a hardcore politikai vonalról, inkább a bűnügyi és bulvártémákra fókuszálnak a hírműsorok.

A fenti anyagokat a korábbi hírtévés Célpont-riporter, a Magyar Időktől érkezett Kunfalvi Nóra készítette, aki ott dolgozók szerint kapcsolatban volt az Orbán Viktor sajtóügyeit intéző Kaminski Fannyval is. Kunfalvit azóta levették a politikai anyagokról, de már késő volt: beindult a felmondási hullám.

Mióta Szalai hírigazgató, heten mondtak fel és tíz embert rúgtak ki a Tények és a Mokka szerkesztőségéből.

Vujity Tvrtko, Friderikusz Sándor, Kárász Róbert is lelépett a tévétől. Három hét sem kellett hozzá, hogy szétmenjen az a szerkesztőség, ami Azurák alatt összeállt.

A kirúgott szerkesztők és újságírók szerint elviselhetetlenek voltak az állapotok. Eleve mindenki a sajtóból tudta meg, hogy Azurák helyett Szalai az új főnök. Nevét azért ismerték már benn: Szalai korábban rövid ideig műsort vezetett a csatornacsaládhoz tartozó FEM3-on, de nem vált be, és leszedték a képernyőről.

A riporterek előbb letargikusak, aztán dühösek lettek

A kommunikáció kezdettől nem működött. Még a tízéves műsorvezetői tapasztalattal bíró Azurák is kért némi betanítási időt, mielőtt tavaly hírigazgató lett – Szalai viszont már első napján beleszólt riportokba. Értekezletek nem voltak; az új diri csak a szerkesztőkön keresztül, saját irodájában vagy emailen adott utasításokat, a newsroomban két hónap alatt alig néhány alkalommal bukkant fel.

„Eleinte csak szomorúak, letargikusak lettünk. Aztán egyre dühösebbek. A végén már gyomorgörccsel járt mindenki dolgozni, hogy aznap mit akarnak megcsináltatni vele”

– emlékezett vissza egy riporter. A tévés hozzáértés hiánya sokkolta a dolgozókat. Többen mesélték, hogy a hírigazgató egy külföldi bulvárlap jogvédett fotóval illusztrált cikkéből kért anyagot, és hiába magyarázták neki a kollégák, hogy ez súlyos pert hozhat maga után, a válasz úgy szólt, hogy „akkor majd fizetünk”.

Ismét vér és halál kerül a Tények középpontjába.

A botrányok után Szalai már a kollégák közé sem merészkedett ki, és emailekre is alig válaszolt. A robbanással fenyegető elégedetlenség miatt a tévé tulajdonosai, Habonyék egy régebbi kádertől, Gábor Lászlótól kértek segítséget. Gábor még a szocialista érában kezdett működni a tévénél lektorként és tanácsadóként előbb Bárdos András, majd György Bence későbbi hír- és programigazgató mellett. Jelenleg György helyetteseként az Origónál dolgozik. Régen fontos embernek számított a tévénél, mielőtt tavaly tavasszal Györggyel együtt Simon Zsolt és Yvonne Dederick egykori igazgatók kirúgták.

Megingott Szalai széke

Szalai el is engedte a hírműsor szerkesztését. Április elején még úgy volt, hogy Miki Tímea, az Echo tévé ex-vezérigazgatója felelős szerkesztő lesz, de ezt a tervet maga a vezérigazgató, Dirk Gerkens torpedózta meg. (Jól mutatja a kaotikus viszonyokat, hogy egy ilyen kinevezést a vezérigazgatónak kell megtámadnia.) Két héttel később meg is lett a megfelelő ember a posztra: Kőhegyi Anna, a tévé infotainment műsoraiért felelős korábbi szerkesztője.

Szalai azért kerülhetett a posztjára, mert évek óta jó viszonyt ápol Kaminski Fannyval, Habony volt feleségével, aki Orbán Viktor személyes sajtóügyeit intézi, és jól ismeri a teljes Fidesz-médiát. És persze azért, mert

Szalai lojalitását korábban sem kérdőjelezték meg.

Ő írta például a 2014-es kampány előtt azt a Századvég kiadásában megjelent Zuschlag Jánosról szóló könyvet, ami pont jókor jött a Fidesznek. Kaminski mellett jóban van Rogán Cecíliával, a kommunikációért felelős Rogán Antal miniszter feleségével is.

A pozíciója most ugyan megingott, de a személyes beágyazottsága és jó kapcsolatai miatt lehet még egy esélye. Kőhegyivel most megpróbálják először is konszolidálni a TV2 brandet, és ennek érdekében letakarítják a propaganda-anyagokat a Tények műsorából; minimalizálják a politikai blokkot és a bulvárhírekre fókuszálnak. Ez a pálya elvileg jobban fekszik Szalainak, aki szűk körben arról beszélt, hogy jöjjön most akkor

VÉR, VÉR, VÉR,

azaz előveszik a klasszikus bulvármódszert, és a mindig nézett katasztrófahírekre és bűnügyi tudósításra fókuszálnak majd.

Eddig is szempont volt, hogy a műsor elején gyors, ütős drámai hírek legyenek, de most új fokozat jön. A médiahatóság által szigorúan követett 20 százalékos bűnügyi kvóták miatt ez büntetéseket vonhat maga után, de a hírigazgatót állítólag ez nem zavarja, és a tévé hajlandó fizetni is, ha ezzel sikerül elcsendesíteni a politikai viharokat.

A nézettségen mindenesetre lesz mit javítani. Márciusban hiába indult jól a Tények, hónap végére fokozatosan visszaesett. A Nielsen adatai szerint 20,9 százalékos nézettségéből hónap végére több, mint 5 százalékot veszített - 2-3 százalékkal rendre elmaradva a fő rivális RTL Klub híradójától.