Hogyan tanulnak a tenyésztett idegsejtek a petri csészében?

előadás

Az áprilisi Budapest Science Meetup-on Schlett Katalin (ELTE TTK Élettani és Neurobiológiai Tanszék/Nemzeti Agykutatási Program) az idegsejtekben és szinaptikus kapcsolataikban tanulás során bekövetkező változásokról és azok hatékony kísérleti megfigyeléséről beszélt.

Forrás

Az előadó összefoglalója:

Agyunkban életünk végéig folyamatosan zajlanak a tanuláshoz szükséges változások: kialakulhatnak vagy eltűnhetnek, megerősödhetnek, de gyöngülhetnek is a szinaptikus kapcsolatok. Ezeket a jelenségeket manapság már élő és szabadon mozgó állatokban is meg tudjuk jeleníteni, de a szabályozásban szerepet játszó molekuláris útvonalak töredékét sikerült csak eddig tisztáznunk.

Az előadásban bemutatom, hogy a tanulást kísérő sejtbiológiai változások nagy része a mesterséges körülmények mellett, petri csészében nevelt idegsejtekben is kiváltható. Így lehetőségünk van arra, hogy az egyes idegsejtek, illetve a petri csészében kialakuló idegsejt-hálózatok működését irányító hatásokat kísérletes módszerekkel azonosítsuk és a szabályozásban betöltött szerepüket megértsük.

A címlapi kép forrása: Dr. Sam Nayler és Prof. Ernst Wolvetang, őssejt kísérleti csoport, Ausztrál biomérnöki és nanotechnológiai intézet.

Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb videóink

Orbán Viktor nem a GPS, hanem az iránytű – első Kötcse a vereség után

A választási bukás és a vakáció után Orbán Viktor visszatért Kötcsére, ahol azt várták tőle, mondja meg, mit kellene tennie a Fidesznek. Közben az sem egyértelmű, hogy vele megújulhat-e a párt, és hogy ki most az ellenzék vezetője. Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat Kötcsén.

Czinkóczi Sándor, Vészi Sámuel
video

Ízlésrendőrség biztos nem leszünk – Nagy Ervin és Petrányi Viktória a 444-nek

Abszolút filmszínház abszolút filmes szemmel, Nagy Ervin életének legkockázatosabb időszaka, az NFI teljes átszabása, tanulságok a magyar független film felfutásából. Az állami szerepet vállaló filmesekkel az új korszakról beszélgettünk.

Mohos Máté, Kovács Bendegúz, plankog, Vészi Sámuel
video

Magyar gúnyolódott, Toroczkai kiborult a Parlamentben

„Kérjél bocsánatot, azonnal, és ne meneküljél gyáva, undorító féregként!” – mondta Toroczkai Magyarnak, míg a miniszterelnök egy gyerekkönyvet olvasgatott, majd felajánlotta, Rétváriéknak, hogy megveszi nekik.

Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, plankog
video

A zavaros Tisza és a fuldokló Fidesz

Miközben Orbán Viktor nyaral, és zajlik az orbánizmus decentralizációja, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének megválasztását és a közmédia felügyeletének átalakítását övező káoszról is beszélgettünk a 444 stúdiójában.

Herczeg Márk, Botos Tamás, Kiss Bence, Rényi Pál Dániel, Haszán Zoltán
POLITIKA

„Ez egy szuperhatóság, összegyúrtuk az ügyészség, a rendőrség és a NAV jogosítványait”

Megválasztották Unger Annát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének, Magyar Pétert az újonnan felálló hivatalról kérdeztük.

Jelinek Anna, Windisch Judit, Kiss Bence, Kristóf Balázs
video