Csak felhígítva tudta átnyomni a kormány a terrorjavaslatait

politika
2016 június 07., 12:54
comments 64

A parlament elfogadta a terrorveszélyhelyzetről szóló alkotmánymódosítást is, és a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) létrehozására vonatkozó kormányjavaslatot is. Ezt a két beadványt hívták sokszor az utóbbi napokban „terrorellenes csomagnak”.

A benyújtásuktól kezdve rengeteg kritika érte a kormány mindkét javaslatát.

A terrorveszélyhelyzetes alkotmánymódosítással az volt a többség baja, hogy a kormány eredeti javaslata szerint Orbán és miniszterei saját hatáskörben dönthettek volna a terrorveszélyhelyzet bevezetéséről, terrorveszélyhelyzetben pedig rendkívül erős pluszjogokat kapna a kormány, még törvények alkalmazását is felfüggeszthetik.

Azt egyik ellenzéki párt sem volt hajlandó elfogadni, hogy a kormány maga dönthessen erről. Viszont a Fidesznek meg legalább egy ellenzéki párt legalább részleges támogatására szüksége volt a javaslat elfogadásához, nekik ugyanis már nincs meg az alkotmányozó többségük az Országgyűlésben.

Pont ezért a kormány végül átalakította a javaslatot. Az elfogadott szövegben a kormány már csak kezdeményezheti a terrorveszélyhelyzet kinyilvánítását, de nem saját hatáskörében rendeli el. A terrorveszélyhelyzetben az elfogadott javaslat szerint ugyanúgy brutális hatalmat kap a kormány. A jogbiztonságot és a kiszámíthatóságot azonban növeli, hogy míg az eredeti tervezet szerint akár akkor is terrorveszélyhelyzetet lehetett volna hirdetni, ha Orbán Viktorra valaki csúnyán néz az utcán, a mostani verzió szerint a parlament kétharmados többségének kell rábólintania a terrorveszélyhelyzet bevezetésére.

Hasonlóan felpuhítva tudták csak elfogadtatni a parlamenttel Pintér Sándor szuper-titkosszolgálatára, a TIBEK-re vonatkozó javaslatot is.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a TIBEK ügyében Pintér Sándor és Lázár János érdekei ütköztek, Pintér ugyanis teljes egészében a Belügyminisztérium alá rendelt szolgálatot akart. Lázár viszont a Miniszterelnökség vezetőjeként szintén ellenőriz titkosszolgálatokat, és a TIBEK ellenőrzésében is szerepet akart a Miniszterelnökségnek.

A fő kérdés az volt, hogy a most meglévő, nem a belügyminiszter alá tartozó titkosszolgálatok automatikusan adnak-e át információkat a TIBEK-nek. Pintér az eredeti javaslatban automatikus információátadást akart, de a most elfogadott szöveg nem ezt tartalmazza. Az elfogadott javaslat szerint a Lázár felügyelete alatt álló Információs Hivatal, valamint a Simicskó honvédelmi miniszter alá tartozó Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatójának hozzájárulása is szükséges lesz ahhoz, hogy a hivatalok tájékoztatást adjanak a TIBEK-kel együttműködő szerveknek, az adattovábbításról pedig az adott szervet felügyelő minisztert is tájékoztatni kell. (Népszabadság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.