Offshorozás miatt felbontják az egyik fővárosi buszszolgáltató szerződését

  • Felmondja* egyik partnerével a buszos szolgáltatásra megkötött szerződését a BKK.
  • A T&J az egyik olyan cég, amely az utóbbi években más külső vállalkozókkal együtt elkezdte kiszorítani a fővárosi buszpiacról a BKV-t.
  • A T&J ellen ugyan hónapokkal korábban kezdtek vizsgálatot, úgy tudjuk, a közeljövőben akár a szerződésüket is felbonthatják.
  • Ezzel párhuzamosan megjelent az a kormányhatározat is, amely pluszpénzt adna azért, hogy ne a BKV, hanem külsős cégek vigyék el a zsíros metrópótlós buszos tendert, amiért hónapok óta megy a harc a háttérben.

*FONTOS UPDATE 23:11: Cikkünk megjelenése után a BKK megerősítette, hogy felmondják a T&J Buszprojekt Kft. szerződését.

Írásban elküldött kérdésükre adott válaszuk szerint

„[a] rendkívüli felmondás oka az, hogy a BKK Zrt. által a közbeszerzési szerződések a Kbt.-ben előírt feltételeknek való megfelelősége szempontjából időszakosan rendszeren elvégzett felülvizsgálata során fény derült arra, hogy

  • a T&J Busz Projekt Kft. tulajdonosi szerkezetében változás következett be, amit a Társaság a szerződés vonatkozó rendelkezéseit megsértve a BKK Zrt. részére nem jelentett be;
  • és az így kialakult tulajdonosi szerkezet tekintetében alapos gyanú merült fel, hogy az nem felel meg a Kbt-ben az offshore cégekkel kapcsolatos kizáró okoknak.

E szempontok megalapozzák a szerződés felmondásának jogát, amely egyben törvényi kötelezettség is”.

Innentől folytatódjon az eredeti cikk.

A tavaly 5 milliárd forint árbevételt elért T&J Busz Projekt Kft.-ről keveset lehetett eddig hallani.

A Vitézy Dávid vezetése alatt álló BKK a buszközlekedést inkább külsős szolgáltatókra kezdte bízni az egyre öregebb buszflottával bíró fővárosi tulajdonú BKV helyett, így a tendereken a VT-Arriva és a Volánbusz győzedelmeskedett, de jutott lehetőség a T&J Buszprojekt Kft-nek is.

Nem sok, összesen 25, ami a VT-Arriva 424, illetve a Volánbusz 184 darab buszához képest eltörpül. Azért ez még így is évi 2,4 milliárd forintos üzlet, ami a cég árbevételének közel felét adhatja.

A cég egyébként egy egészen különleges budapesti tenderen indult, miután hibrid buszokra írta ki egyik tenderét valamilyen oknál fogva a BKK.

Amikor a hibrid drága

Ezekről azt gondolhatnánk, hogy olcsóbbak, hiszen azért vesz az ember például hibrid autót, mert a magasabb ár előbb-utóbb megtérül a kisebb fogyasztással.

Csakhogy ez Budapest esetében nem így alakult. Ezek a hibrid Volvók lettek a főváros legdrágább buszai, 10 százalékkal drábban közlekednek, mint az ugyanilyen, de dízel Volvók a Volánbusz kötelékében.

Ha a T&J helyett a másik cégek szolgáltatnának, akkor évente körülbelül 240 millió forintot spórolna a főváros - ez majdnem három csuklósbusz ára (a BKV elől elhappolt lengyel Solarisok 85 millió forintba kerültek).

A BKK-alvállakozók kilométerdíjai
Szerződés kódja Szolgáltató Km díj(Ft/km) Járműtípus
A7 VT-ARRIVA Kft. 754 Mercedes Citaro C2 G (csuklós)
A8 VT-ARRIVA Kft. 631 Mercedes Citaro C2 (szóló)
B2 T&J Busz Projekt Kft. 934 Volvo 7900 Hybrid (csuklós)
B3 VT-ARRIVA Kft. 723 MAN Lion’s City (szóló)
B4 VT-ARRIVA Kft. 857 Mercedes Conecto G (csuklós)
B5 VT-ARRIVA Kft. 577 Volvo Alfa Localo (szóló); Mercedes Citaro C1 (szóló)
B8 szóló Volánbusz Zrt. 725 MAN Lion’s City (szóló)
B8 csuklós Volánbusz Zrt. 855 Volvo 7900A (csuklós);
Csuklós átlag 850

Hogy a hibrid Volvo nem hatékony megoldás, az azt is mutatja, hogy Bécsben most vonják ki őket a forgalomból. Rejtély tehát, miért kellett tehát az átlagosnál közel tizedével drágábban üzemeltetett hibridek mellett dönteni, amikor a BKV-nak alig-alig jut pénz új busz vásárálására.

De más gondok is vannak a T&J-vel, mégpedig a tulajdonosi szerkezete. Bár a kormány sokszor harcot ígért az offshore-ok ellen, minden gond nélkül lehet a köznyelvben offhsore-nak nevezett, tökéletesen átláthatatlan tulajdonosi hátterű cégekkel szerződni.

Egy átláthatatlan céghálózat

A közbeszerzési törvény viszont előírja, hogy nyilatkozni kell a valós tulajdonosról, és ha változás áll be, akkor ezt is le kell jelenteni.

A T&J és több más Volánbusz-alvállalkozó cég mögött a szakma egy rejtőzködő buszmilliárdost sejt, bizonyos Rehus Ernőt. A Figyelő még 2010-ben készített a cégeiről és kapcsolatrendszeréről átfogó cikket, ebből is kitűnik, hogy nincsen Rehus nevén a neki tulajdonított cégekből szinte semmi. Rehus egyik legfontosabb bizalmasát Tóth Ignácnak, aki véletlenül a T&J ügyvezetője is ő 2012 óta.

A T&J tulajdonosa elég sűrűn változott az elmúlt években, : 2012-től a Tempo-Busz Kft., majd a Príma-Bus Kft., 2016 januárjától pedig a Veritas Bus Kft. volt a tulajdonosa a T&J-nek. Az alapvető gond a Príma-Bus esetében derült ki, úgy tudjuk, a BKK már év eleje óta vizsgálja emiatt a szerződést.

A cégben ugyanis 2015 októbere óta a Weststar Capital Investments Limited GB London angol cég lett a tulajdonos. Ennek a brit cégnyilvántartás szerint az egyedüli tulajdonosa Micahel Anthony Clifford. Ezt a tényt írásban is megerősítette Tóth Ignác a BKK-nak.

Csakhogy az angol cégadatok alapján az illető 145 cégben vezérigazgató és/vagy tulajdonos, illetve korábban összesen 1830 társaságban szerepelt, ami finoman szólva sem életszerű. Ezek után tudomásunk szerint Tóth Ignác azt nyilakozta, hogy övé az angol cég, de ezek alapján az előző nyilatkozat számított hamisnak.

A T&J az országban
Szerződés dátuma Térség Összege Partner
2015.02.18 Gödöllő térsége 2.163.711.000 Volánbusz Zrt.
2015.02.18 Vác térsége 31.34.363.000 Volánbusz Zrt.
2014.05.12 25 budapesti hibrid busz 21.865.200.000 BKK Zrt.
2012.12.21 Volánbusz alvállalkozás 1.425.709.000 Volánbusz Zrt.
2012.12.21 Volánbusz alvállalkozás 2.124.057.000 Volánbusz Zrt.
Összesen 30.713.040.000

De mi köze ennek a metrópótló busztenderhez?

Mindez azért is érdekes, mert a kormány éppen ma hagyta jóvá, hogy megadja a kért forrásokat Budapestnek, hogy a 3-as metró pótlására 3 évig, aztán pedig 7 évig buszos szolgáltatást vásároljon a fővárosban. Összesen 150 buszról van szó, tízéves futamidőre.

A kormányhatározat a nemzetgazdasági minisztert kérte fel, hogy azt a különbözetet –, amennyivel a főváros számítása szerint drágább az állam által erőltetett kiszervezés, mintha a BKV maga vásárolna buszt és üzemeltetné azokat –, kifizesse Budapestnek.

A döntés azt is jelenti, hogy a BKV ezúttal sem tud új buszokat vásárolni magának, ugyanakkor a kormány ezzel tulajdonképpen elismerte, hogy olcsóbb lenne a BKV-val buszoztatni, de azt már nem osztja meg, hogy miért nem ezt a megoldást választja.

A BKK vizsgálata információink szerint már hónapok óta zajlott, úgyhogy ez a mai akár a véletlen műve is lehet.

Mindenesetre érdekes lesz, hogy melyik szereplők fognak végül elindulni a kiszervezős tenderen, a tőkerős Deutsche Bahn-leány Arriva mellett egyelőre nem látszik olyan hazai szereplő, amelyik néhány hónap alatt 150 buszt be tudna szerezni, de ebben az országban könnyen történnek csodák.

Még izgalmasabb, hogy a Volánbusz is felmondja-e a szerződéseit a T&J-vel, hiszen nekik is így kellene tenni ugyanazon információk és jogszabályok alapján, amelyek alapján a BKK, az offshoreháttér-gyanú miatt felülvizsgálni kezdte a T&J fővárosi szerződését (lásd a második táblázatot).

Bucsky Péter


Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.