Mi lenne, ha valaki titokban egy teljes népcsoportot irtana ki egy mesterséges vírussal?

Merész és nyomasztó könyvvel jelentkezett Szélesi Sándor, az egyik legismertebb magyar sci-fi-író. Az idén nyáron megjelent, Pokolhurok című könyve egy bezárkózó fiatal tudósról szól, akinek a gyerekkorában állítólag cigányok megölték a szüleit, és ez életre szóló sokkot okozott neki. Így később, amikor pedig már azt hitte, a régi életét hátrahagyta, a Kaliforniai Egyetem genetikusaként a saját érzelmei elfojtása miatt magánéleti válságba kerül. Ezután kifejleszt egy génspecifikus vírust, és visszatér Magyarországra, hogy bevesse.

Attól jó, hogy olvasni is rossz

Ebben a rövid kisregényben gyakorlatilag csak ennyi van, és bár sokáig alig van szó akár a genetikáról, akár a rasszizmusról, már a véget előrevetítő első oldaltól nyomasztó olvasni a történetet (nem beszélve arról, milyen lehet, ha esetleg az olvasó bőrszíne nem fehér), és minden párbeszédben, legyen az egy egyszerű kocsmai tréfálkozás, ott van a lehetőség, hogy sötét rasszista üvöltözésbe fordul.

Nem csoda, hogy a szerző úgy érezte, a könyv végén el kell határolódnia a kitalált főszereplőtől, és meg kell említenie, hogy a regényt még 2004-ben kezdte el írni, aztán a romagyilkosságok után még inkább úgy látta, hogy rossz irányba mennek a dolgok.

Fotó: adastrakiado.hu

A könyv – amiben mellékesen említenek aktuális témákat is politikai tüntetésektől a Saul fián át a migrációig – alapvetően a magyar társadalomban tapasztalható, széleskörű cigányellenességet mutatja be. Ráadásul úgy, hogy egyetlen cigány szereplő sincsen benne, sőt a szereplőknek eszükbe sem jut, hogy szóba álljanak cigányokkal, kommunikáljanak velük.

Osztálytalálkozókon, kocsmákban, ingatlanügyi telefonbeszélgetésben és könyvbemutatókon hangoznak el érdekes tudományos fejtegetések a genetikáról és a vírusokról, visszataszító, összekacsintós, idegengyűlölő párbeszédek a cigányság meg áltudományos előadások a cigány kultúra „mémjei” ellen, illetve olvashatunk hétköznapi emberek hol első kézből, hol hallomásból vett, a cigány–magyar együttélést árnyaló történeteiről is. Ezek egyszerűen megírt, de nagyon ismerős és szomorú pillanatok. (Valószínűleg lenne nem egy olyan, olvasási nehézségekkel küzdő szélsőjobboldali olvasó, aki a hosszas bólogatás közben észre se venné, miről szól a könyv.)

A feszültség pedig úgy épül, hogy végül a zárkózott, lelkileg sivár – és persze eléggé antipatikus – főszereplő úgy dönt, hogy gyakorlatilag majdnem az egész magyar társadalom támogatná a népirtást.

Hol tart a nemesség vérvizsgálattal történő meghatározásának kutatása?

Bár a szegregáció egyre több problémához vezet, mivel egy sci-firől van szó, talán érdekesebb kérdés, hogy tényleg tart-e ott a genetika és a virológia, hogy rasszok alapján lehessen likvidálni komplett népcsoportokat. Két éve ért véget egy brit tévéfilmsorozat, az Utópia, ami hasonló témával foglalkozott: abban egy mindenre elszánt titkos szervezet akarta megállítani a Föld túlnépesedését, és egy vírussal egy bizonyos véletlenszerűen előforduló génnel rendelkezőket kivéve mindenkit sterilizáltak volna. (Később kiderül, hogy a roma származású őrült tudós csak a romákat nem bántaná, ami vicces csavart hoz a történetbe a brit karakterek kényszeres politikailag korrekt reakcióját bemutatva.)

Az egyszerű embernek máig misztikusan ható genetikával foglalkozó sci-fik gyakran fenyegetnek azzal, hogy olyan genetikai alapú faji tisztogatások várhatók, amikről a múlt század első felében az eugenika hívei nem is álmodhattak volna, például a Star Trekben is ebből lett a világháború a XXI. század elején.

A Pokolhurokban a vírus csak úgy aktiválódik, ha felkutatja, és megtalálja az emberben a bizonyos rasszhoz tartozó jellemzőt. Pontosabban a relatív allélgyakoriság az érdekes: a bőrszíntől a fülcimpánk alakjáig a legtöbb tulajdonságunkat rengeteg DNS-variáns, vagyis allél apró, de végül összeadódó hatása hozza létre, azaz egy-egy allél egy adott jelleg, például a bőrszín maximum pár százaléknyi varianciájáért felel – de gyakran még annyiért sem –, tehát igazán helytálló tudományos előrejelzéséhez rengeteg ilyen DNS-szakaszt kellene ismernünk. Tehát még nem tartunk ott, hogy akár csak ahhoz hasonló történhessen, mint a könyvben.

A Vöröskereszt egészségügyi dolgozói cipelik az ebola egyik áldozatának holttestét Guineában, 2014. november 21-én (Fotó: Kenzo Tribouillard / AFP)

A regény főhősének viszont a génkészlet kulcsrészletét néhány hónap alatt sikerül megtalálnia, és ahhoz már könnyű készíteni egy vírust: 1,5 milliárd áldozattal, tehát nem csak a cigány etnikummal, hanem Észak-Amerikától Délkelet-Ázsiáig az emberiség egy hatalmas szeletével számolna le (és azzal nem is foglalkozik, mi van, ha a vírus mutálódik, és bárkire nézve veszélyessé válik, világjárványhoz vezetve). Ehhez pedig azáltal érzi magát felhatalmazva, hogy a társadalom különböző tagjaival beszélgetve – majdnem – mindenhol cigányellenességet tapasztal.

Érdekes, de annál is sötétebb, szomorúbb könyv ez, és nem igazán attól, hogy azzal a gondolattal játszik, mi lenne, ha… Hanem attól, hogy az is benne van, mi a helyzet most.

Szélesi Sándor: Pokolhurok. Pergamon Kiadó, 2016. 256 oldal, 2790 Ft