Orbán rokonai potyognak ki a külügynek elzálogosított kukoricakonzervek közül

A hét elején írtuk meg, hogy egy Cider Alma nevű cégnek 3,2 milliárdos tartozása van a Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház felé. Az MNKH követeséét biztosító zálogtárgyak között – a Cider Almához kötődő cégek mellett – szerepel

ötmillió darab 425 ml-es vákuumzárású csemegekukorica konzerv és egymillió-ötszázezer darab 720 ml-es magozott meggykonzerv is.

A Cider Alma tartozása rég lejárt, de eddig csak 280 milliót törlesztettek, és azt ígérik, novemberre mindent visszafizetnek.

Eddig az MNKH és a Cider Alma sem válaszolt a kérdéseinkre, amikben azt kérdeztük, hogyan találtak egymásra, miért kezdtek üzletelni, és hogy az istenbe gondolhatta az állami tulajdonú MNKH, hogy jó ötlet jelzálogként elfogadni összesen több mint 3,2 millió liternyi konzervet.

A Cider Alma azonban nem egy átlagos cég.

A kft. egy egész cégcsoportot fog össze, ebben a cégcsoportban pedig

több pozíciója is van Orbán Viktor sógorának, a Cider Alma egyik leányvállalatát pedig a miniszterelnök unokaöccse vezeti.

Lévai Anikó testvére Lévai Gizella, és az ő élettársa a szolnoki Ökrös Imre, aki három cégben is üzlettársa a Cider Alma tulajdonosainak. A köztük lévő kapcsolat olyan erős, hogy Ökrös két cége, az Érvölgye Konzerv Kft. és a Kelet Konzerv Kft. készfizető kezes a Cider Alma MNKH felé fennálló tartozásában. A kereskedőház beszámolójában szerepel is, hogy a követelésüket részben Érvölgye Konzerv és a Kelet Konzerv 1,6 milliárd forint értékű készleteinek eladásából is remélik.

Lévai Gizella egyik fia is feltűnik a cégcsoportban: Szeghalmi Ádám, az Orbán-gyerekek unokatestvére vezeti a Cider Alma Drogida Hungaro nevű leányvállalatát. A Drogida Hungaro korábbi tulajdonosai Szeghalmi Ádám és Ökrös Imre voltak, tőlük került a kft. a Cider Alma tulajdonába, de a tulajdonosváltás után is Szeghalmi maradt az ügyvezető.

Szeghalmit és Ökröst is megkérdeztük, hogy a rokonságuknak van-e valami köze ahhoz, hogy ilyen komoly közös üzletet indított a Cider Alma a kereskedőházzal, de eddig nem érkezett válasz.

De Szeghalmi Ádámnak több céges érdekeltsége is van a Cider Alma leányvállalaton kívül,

ő vezeti például a Tiborcz-közeli, V. kerületi Terminal éttermet üzemeltető, Pakor Gasztronómia nevű céget.

A Pakor Gasztronómia tulajdonosairól már évekkel ezelőtt megjelent, hogy több szálon is kötődnek Tiborcz Istvánhoz.

Szeghalmi Ádámnak főleg kecskeméti és szolnoki cégei vannak, több szolnoki cég székhelye a városban ismert Svejk Söröző Pozsonyi úti épületében van. A söröző szintén Szeghalmiék érdekeltsége.

Az Orbán-család a parlamentben (Orbán Viktor Facebook)

Szeghalmi Ádám testvére, Szeghalmi Balázs szintén kötődik a Magyar Nemzeti Kereskedőházhoz, ő vezeti például az MNKH kirendeltségét a törökországi Izmirben. Törökországban, Iránban, Görögországban és Cipruson Adnan Polat, az Erdogant támogató török oligarcha működteti a magyar kereskedőházakat, ezért cserébe az első évben több mint 1 milliárd forintot kapott a Magyar Nemzeti Kereskedőháztól. Szeghalmi Balázs az egyik ilyen, Polat-féle irodát vezeti.

Adnan Polat az üzlettársa Tiborcz szatellitcégeinek a kastélybizniszben, közös cégük vette meg majd adta tovább egy FBI által keresett szaúdi vállalkozónak a József-nádor téri Postabank-palotát, és közös cégüké a Városligeti fasorban lévő Spitz-villa is.

De a Magyar Nemzeti Kereskedőház körül nem csak az Orbán-család rokonai tűntek fel, hanem Tiborcz-rokonok is. Az Egyesült Államok nyugati partján, Szaúd-Arábiában, Dél-Amerikában és Mexikóban a Heti Válasz szerint az MNKH egy Syncope-Project nevű céget választott partneréül, ezt a kft-t pedig Bertha Péter vezeti. Ő többször is megjelent Tiborcz Istvánhoz köthető vállalkozásokban, és anyai nagyanyja révén vér szerint is rokona Tiborczéknak.

(A cikk elkészítésében közreműködött: Erdélyi Péter)

;