Algériában szeptemberben álltak bíróság elé Pharaon üzlettársai, a szaúdi bankárt ott is körözik

2016 november 4., péntek 7:56
67

Idén szeptember 24-én jelent meg egy bírósági beszámoló az algériai El Watan című lapban, amit a Huffington Post francia nyelvű, Észak-Afrikával foglalkozó kiadása vett át.

Ezek szerint az algériai ügyészség 8-10 év börtönt és súlyos pénzbüntetést kért egy Ali Boumbar Koudil nevű cégvezetőre, akit a közbeszerzési szabályok megsértésével, sikkasztással, hatalommal való visszaéléssel és más bűncselekményekkel vádolnak.

Ugyanebben az ügyben még két embert köröznek, egy bizonyos Mohamed Tahar Djoudit és Ghaith Pharaon Rashed-et, azaz Orbán Viktor miniszterelnök kedvenc Pharaon professzorát, akit az FBI és az Interpol is keres.

A vád szerint Boumbar a CNAN nevű hajózási vállalat vezetőjeként törvénytelen módon, áron alul adott el hajókat a szaúdi Pharaon cégének.

Szegény Pharaon professzor egyébként mindig a hajók miatt kerül bajba.

Tegnap például kiderült, hogy jachtja egy éjszakára pont Mészáros Lőrincé mellett horgonyzott egy horvátországi kikötőben. Lázár János szerint a terrorizmus finanszírozásával is összefüggésbe hozott szaúdi bankárt pedig csak azért nem fogták el korábban a magyar hatóságok, mert későn jutott eszükbe megkérdezni az Interpolt, hogy körözik-e. Pedig biztosan járt nálunk, 2015-ben a seregélyesi falunapokon mulatott, a helyi önkormányzati lap, a Kisbíró közölt róla 25 éve után először sajtófotót.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt