Donald Trump és a republikánusok győzelme nem kizárólag a szegény vidéki fehér munkásokon múlt. A választást követő felmérések szerint Clinton a fehér, főiskolát végzett nők szűk többségének szavazatát kapta csak meg, az ennél kevésbé tanult nők és férfiak egyértelműen Trumpot választották - és igen, a főiskolát végzett fehér férfiak között is Trump volt a nyerő.

Hogy mindez miért történhetett, arra minap a Quartzban Daniel Sullivan szociálpszichológus adott egy elég életszerű magyarázatot, ami jól jöhet ahhoz, hogy összeálljon

a vidéki bunkózásnál reálisabb kép.

Megrendült a heteroszexuális fehér férfiak tekintélye és önbizalma

Sokan írtak már róla, és Sullivan szerint is nyilvánvaló, hogy az elmúlt években, különösen a 2008-as gazdasági válság óta meglehetősen sok minden történt, ami miatt az amerikai társadalomban megrendülhetett a heteroszexuális fehér férfiak önbizalma és tekintélye. Ez pedig meglehetősen ijesztő lehet a hozzájuk hasonló, konzervatív nők számára is, különösen akkor, ha a családban a férfi az egyetlen kereső.

Sullivan kutatásai szerint az amerikaiak számára két dolog igazán fontos:

• tisztességes embernek érezhessék magukat,
• úgy érezzék, maguk irányítják az életüket.
  

Az igazi áldozat te vagy

Nem sokat foglalkoztak vele eddig, hogy mit érezhet, hogyan reagál az, akinek az a legfontosabb és mindennapos élettapasztalata, hogy miközben emberek tömegeinek szűnik meg a munkahelye, nő a bűnözés és a terrorveszély, eközben a környezetvédelem, a politikai korrektség és a mindenféle kisebbségek problémái mindig fontosabbak a kormányzat és a média számára, mint bármi, ami őt és a családját közvetlenül érinti.

Nem is csoda, ha ezek után vállat vont, és úgy döntött, nem érdeklik ezek az ő szemszögéből nézve csak keveseket érintő és lényegtelen kultúrharcok. Emiatt aztán könnyen megkaphatja, hogy mások problémái iránt érzéketlen, önző, rosszabb esetben szexistának, rasszistának, homofóbnak bélyegzik.

Ez kétségkívül frusztráló és dühítő lehet (Pláne, ha segítséget és megerősítést is kap hozzá, bármerre is jár az interneten.)

Nem csoda, ha ezek után úgy érzi, ő maga, rokonai és ismerősei, a többséghez tartozók az igazi elnyomottak, a valódi áldozatok.

A liberálisok, az iszlám, az egyre hangosabb, az újabb és újabb jogokat szerző melegek, az erőszakos, férfiakat és nőket egymás ellen fordító feministák, az értelmiségi okostojások, a karrierista szinglik is mind-mind az amerikai értékek ellen szervezkednek, míg migránsok özöne, Kína és persze a washingtoni politikai elit tehet arról, hogy heteroszexuális fehér és keresztény emberként nap mint nap megszégyenül.

Amerika a tiéd, szerezd vissza

Az emberek többsége bűntudat helyett agresszivitással reagál, ha őket teszik felelőssé mások – nők, feketék, LGBTQ emberek, vagy akár az őslakosok – hátrányos helyzetéért. Ilyen helyzetben rögtön deklarálják, hogy ők maguk is elnyomottak, áldozatok – támasztják alá Sullivan kutatásai. Ezen a frusztráción enyhít a pszichológia szerint az, ha a szorongó ember megnevezi, kik is tehetnek a rossz érzéseiről, és hopp, máris úgy érezheti, legalább részben visszaszerezte az élete feletti irányítást.

És akkor végre tálcán kínálja a választ egy gazdag és népszerű, a nők számára egyszerűen ellenállhatatlan fehér férfi.

Minden csatornán őt látni, őt hallani. Mindenki róla beszél. Úgy és azt mondja, amit a fiúk szoktak pár sör után, de őt aztán senki nem tudja megszégyeníteni és sokkal, de sokkal gazdagabb. Egyenesen megmondja, ki tehet minden bajról, ráadásul azt ígéri, újra naggyá teszi Amerikát, és persze benne téged, a fehér embert is.

Ha Amerika nem is, de a fehérek többsége megvette ezt az ígéretet. Máris jobban és erősebbnek érzik magukat. A kérdés már csak az, mit kapnak, kapnak-e bármit is ezen felül Trumtpól.