Oroszország az EU tagállamaival külön-külön fogja fejleszteni kapcsolatait, ha nem sikerül megállapodnia az unióval – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök moszkvai sajtóértekezletén, ahol arról is beszélt, hogy az amerikai Demokrata Pártnak felesleges mást vádolnia a vereségért.
Az orosz vezető megismételte álláspontját, hogy a kapcsolatok megromlásáért nem Oroszország felelős, és hogy Moszkva a nyugati szankciókra reagált válaszintézkedéseivel.
Putyin az elhidegülés okát arra vezette vissza, hogy 2014-ben 3 uniós külügyminiszter is szavatolta Viktor Janukovics ukrán elnök és az ellenzék megállapodását, az EU mégsem tett semmit az államfőt megdöntő „államcsíny” ellen.
Rámutatott, hogy a nyugati szankciók még a terrorellenes együttműködést is gátolják. (MTI)