Majdnem vége lett a világnak karácsony előtt pár nappal a Facebook meg az álhírek miatt :((

Tbg
Média
2016 december 25., 12:20
comments 141

Tekintve, hogy nukleáris háborúskodáshoz még nem nagyon volt szerencséje az emberiségnek, ezért nehéz elképzelni, mi történt volna, ha Pakisztán és Izrael - két közel-keleti atomhatalom - egymásnak esik Szíria miatt, de néhány órán át a szokásosnál is nagyobb veszélyben volt az emberiség.

A pakisztáni védelmi miniszter ugyanis igaznak hitt egy rosszindulatú álhírt, és – ahogy az manapság már a világ vezetőivel lenni szokott - ki is posztolta Twitterre, mi lesz a következő lépése.

photo_camera Forrás: M. Asif Twittere

„Az izraeli védelmi miniszter a szíriai ISIS-állások ellen tett nukleáris fenyegetőzése során elfelejtette, hogy Pakisztán is atomhatalom”

- fogalmazott M. Asif a még most is elérhető tweetjében.

A probléma csak az, hogy Izrael semmiféle nukleáris megelőző csapást nem tervezett Szíriában, legalábbis nyilvánosan semmiképpen.

(Az viszont igaz, hogy a szíriai konfliktusban eddig többnyire érintetlen Golan-fennsíkon izraeli katonai akciók zajlottak az elmúlt hónapokban ISIS-es állások ellen.)

A hír alapja ez az álhír, amely még mindig publikus, sőt a Facebookon is elérhető például itt.

Ám a pakisztáni védelmi minisztert ezek szerint nem mindig veszik körül tanácsadók, mert benézte az álhírt, amiben egyébként hatalmas szarvashibák is vannak, például az izraeli védelmi tárca vezetőjét rosszul nevezik meg.

photo_camera Forrás: IDF

Az izraeli védelmi minisztérium twitteren válaszolt, hogy semmiféle nukleáris megelőző csapásról szó sincsen, az M. Asif által hivatkozott információ „teljes mértékben fals”.

Az utóbbi hetekben, különösen azután, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnökválasztási kampányában kiemelt szerephez jutottak az álhírek, egyre nagyobb hullámokat ver a téma, mert ezeket az információkat a megosztások során tulajdonképpen hitelesíti a közösségi média.

Arról, hogyan ismerszik meg egy álhír, itt írtunk részletesen. Az álhírek olvasóinak 75 százaléka elhiszi egyébként, amit olvas.

Az álhírek terjesztésében pedig élen jár a Facebook, amelyik algoritmusa felülrankolja azokat a találatok, amiket sokan osztanak meg függetlenül annak igazságtartalmától.

Washingtonban már lövöldözéshez is vezetett egy ilyen álhír, amit egy fegyverrel rendelkező ember komolyan vett, és megpróbált önhatalmúlag rendet tenni.

Mark Zuckerberg Facebook-alapító eleinte nem nagyon vette komolyan a problémát, ám legutóbbi interjújában már azt ígérte, alaposabban rámennek az álhírek szűrésére.

Németországban már azon gondokodnak, súlyos pénzbüntetésre büntetnék a Facebookot az álhírek ámokfutásai miatt.

Lehet amúgy, hogy jó volna igyekezni, mielőtt kikerülne a Facebookra az Emberiség Utolsó Facebook-posztja:

photo_camera „Megsemmisült az emberi civilizáció, élt 52 ezer évet. A lájk itt és most a részvét jele!” (Grafika: Tbg)

(NYT)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.