Ősztől kizárólag az agyonkritizált történelmi atlaszt használhatják majd a diákok az érettségin

oktatás
2017 január 09., 13:05
comments 120

Több kritika érte már a központosított magyar oktatás új fejlesztésű tankönyveit. Leginkább az összecsapott történelmi atlaszt szedték szét szaktanárok. A Történelemtanárok Egylete azt még el tudta érni, hogy a tavalyi érettségin használhassák a diákok a korábbi atlaszt, de idén ősztől már nincs ez a kiskapu.

A bírálatok miatt az atlaszt időközben javították, 15 százalékkal bővítették, de az egylet szerint „ez az atlasz továbbra sem tartalmaz fokbeosztást, helységnév mutatót, kronológiát, valamint szinte olvashatatlanul apró betűket, halvány színeket használ, és csak részben alkalmas a (kerettanterv által is megkövetelt) forrás- és tevékenységközpontú oktatásra, képességfejlesztésre”.

Mégis ez lesz a kötelező atlasz ősztől*, amivel a szervezet szerint hátrányos helyzetbe hozza azokat a diákokat, akik eddig nem ebből készültek.

A Történelemtanárok Egylete szerint nemcsak az atlasszal van a baj (valóban, szétszedték a tizedikes törikönyvet is korábban), a jelenleg engedélyezett, új tankönyvek többségükben szakmailag, metodikailag nem megfelelő minőségűek, míg azok a jó minőségű könyvek, amelyek korábban beváltak nem rendelhetők.

Ezért követelik, hogy

1. teremtsék meg a szabad, minőségi tankönyvpiac feltételeit,
2. engedélyezzék, hogy az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által kiadott atlasz mellett továbbra is használhassák a diákok a korábban alkalmazott magas színvonalú, az életkori sajátosságoknak megfelelő atlaszokat az érettségi vizsgán.

(*Cikkünkben először azt írtuk, hogy már tavasszal sem lesz használható a régi atlasz. A korlátozás majd csak ősztől lesz érvényes.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.