Ha Magyarországon senki nem lop, és mindannyian beledobunk 17 000 forintot, jöhet az olimpia

Nincs ma téma, ami jobban érdekelné a budapestieket, mint a 2024-es olimpiai pályázat, és valószínűleg az egész országra vetítve is kevés kérdés mozgatja meg jobban a magyar állampolgárok fantáziáját. A parlamentben és a közmédiában is folyamatosan erről kellene beszélni, érveket és ellenérveket ütköztetve, szót adva a kérdés szakértőinek és érdeklődő laikusoknak egyaránt.

Sajnos 2017-ben Magyarországon a parlamentben és a közmédiában egyaránt tilos intelligens vitát folytatni, 

így néhány kisebb elérésű sajtótermék mellett az értelem és a ráció olyan periférikus, kvázi-underground helyszínekre szorul ki, mint a jezsuiták által üzemeltetett Párbeszéd Háza.

A VIII. kerületi Horánszky utcában található épületet szerda este kifejezettem nehéz volt megközelíteni a városban, amelynek már néhány centi hó eltakarítása is a nehezére esik. Itt volt két órán át vita tárgya, hogy ez a Budapest hét év múlva több ezer milliárd forintból rendezzen-e olimpiát, avagy sem.

Eötvösék. Fotók: Botos Tamás

A rendezvényt az utóbbi hetekben egyre aktívabb Eötvös József Csoport szervezte, akiket alapítóik alapján (Chikán Attila, Bod Péter Ákos, Sólyom László, hogy a legismertebb neveknél maradjunk), leginkább „bűnbánó fideszesek”-ként lehetne jellemezni. A főszereplők azonban nem ők, hanem a budapesti olimpiarendezés ellen és mellett érvelő felek voltak.

Van ám még egy oka annak, hogy miért ritka az értelmes vita a 2024-es budapesti olimpia, és a napokban ellene indított népszavazási kezdeményezés körül. Egyszerűen nincs olyan értelmes magyar ember, aki úgy állna ki a rendezés mellett, hogy ne lenne személyesen érdekelt a budapesti rendezésben. Vagy azért, mert sportoló, vagy azért, mert tolvaj és/vagy politikus.

A szerda este az ördög ügyvédjének szerepét, a rendezés mellett érvelést felvállaló Dénes Ferenc sportközgazdász is kénytelen volt cselhez folyamodni. Első felszólalóként azzal kezdte mondanivalóját, hogy ő itt közgazdászként egy olyan modellben fog gondolkodni, amelyben a piac jól működik és senki nem lop. A szépen megtelt teremben a hallgatóság ezen Dénessel együtt jót kuncogott, viszont

innentől kezdve az olimpiapárti érvelés inkább volt érdekes gondolatkísérlet és vitatechnikai játék, mint véresen komolyan vehető gazdasági okfejtés.

Dénes igyekezett megmaradni az egyetlen védhető olimpiapárti szerepben, az elméleti közgazdászéban, aki nem vesz tudomást a gyakorlatról. Ezért nemcsak azt feltételezte számításaihoz, hogy hazánkban nincs lopás, hanem követlezetesen azokat a számokat használta, amik a PwC tanácsadócég megvalósíthatósági tanulmányában szerepelnek, és amelyeket a magyar szervezőbizottság úgy lobogtat, mintha nem lenne közismert, hogy a 2012-es londoni olimpia végül több mint háromszor annyiba került, mint amennyit az első hatástanulmányok hazudtak. Vagy mintha nem tudnánk, hogy a 2017-es budapesti úszóvébé költségei már most az eredetileg tervezett ötszörösénél tartanak, pedig még fél évre vagyunk Hosszú Katinka első előfutamától.

Dénes Ferenc

Dénes azonban még ezeket a számokat alapul véve is elismerte, hogy ez az elképzelt, ideális olimpia is körülbelül 170 milliárd forintt veszteséggel zárna. Szerinte ha idáig eljutottunk, már csak azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy megér-e nekünk a nehezen forintosítható „élmény”, amit az olimpiarendezés nyújtana, ennyi pénzt. Ő a maga részéről úgy gondolja, hogy igen.

A rendezvény végén a közönségből is bárki szót kérhetett, én pedig azt kérdeztem meg Dénestől, hogy ha már azt így ki meri jelenteni, hogy a minden magyar állampolgártól nagyjából 17 000 forint hozzájárulást megkövetelő áldozatot bevállalná, mégis, mi lenne az az összeg ameddig hajlandó lenne elmenni.

Erre sajnos nem kaptunk egyenes választ, a második kérdésemre viszont igen. Arra is kíváncsi voltam, hogy ha már a világon Bostontól Oslóig komplett városok döntöttek úgy, hogy még ha meg is engedhetnének maguknak az olimpiát, akkor is inkább másra költenék a pénzüket, Dénes mit gondol, vajon tényleg lehetetlen a következő hét évünkben értelmesebben elköltenünk a közös pénzünket, mint az olimpiára?

Amire az volt a válasz, hogy igen, Dénes szerint tényleg az olimpia a közpénzköltés legjobb módja, mivel semmi nem tud úgy egyesíteni egy közösséget, mint a sport. Azt viszont hozzátette, hogy - a nem lopáson túl - ezt csak akkor gondolja így és ilyen határozottan, 

ha az olimpiarendezés előtt a közösség megkapja a népszavazás jogát, valamint az előkészületek alatt a szervezők folymatosan elszámolnak minden egyes fillérrel.

Ezen a közönség majdnem olyan jót kuncogott, mint a makulátlan magyar becsület feltételezésén. Pedig a teremben - legalábbis a közönség kérdései alapján - egyáltalán nem mindenki tűnt harcosan olimpiaellenesnek.

Az olimpiaellenes tábor nevében a Nolimpia kampánnyal színre lépő Momentum Mozgalom elnökségi tagja, Hajnal Miklós fejthette ki álláspontját. A Momentumnál elég jól leosztották a karaktereket, így míg a médiában többet szereplő Fekete-Győr András–Orosz Anna páros a csúnya szavaktól sem visszariadó fiatalos lazaságot hozza, addig az Oxfordban tanult Hajnal a jól fésült fiatelember, akinek szenvedélyes, de nem agresszíven szenvedélyes stílusa garantáltan megragadja a nagyvárosi nyugdíjasok figyelmét.

Dénes Ferencnek szinte lehetetlen feladat jutott a budapesti olimpia megvédésével, de Hajnalnak sem volt könnyű dolga. Evidenciákat magyarázni egyáltalán nem könnyű dolog. Mit lehet még azon részletezni, amit Bostontól Oslóig mindenki lát, és ami a legfrissebb közvéleménykutatások szerint a budapestiek többségének is világos: számokkal alátámasztható, racionális érvek gyakorlatilag nincsenek az olimpiarendezés mellett.

Hajnal Miklós

A sportolóktól kezdve a szponzorokon át a még Magyarországnál is sokkal korruptabb Nemzetközi Olimpiai Bizottságig (NOB) bizonyíthatóan sokan profitálnak ezekből a modern, hatalmasra duzzadt olimpiákból, de hogy a rendezőként költségeket álló adófizetők nem, az tény.

Hajnal időnként átcsúszótt a klasszikus politikusszerepbe - például amikor valahogy úgy fogalmazott, hogy „miután a népszavazáson elutasítottuk a budapesti rendezést…” - de néhány érdekes, budapestspecifikus adattal alátámasztotta az olimpiaellenes tábor érveit. Pedig arról nem is nagyon beszélt, hogy Magyarországon bizony időnként előfordulnak lopások.

Hajnal szerint hiába visszhangozzák a magyar szervezők a NOB magasztos célkitűzéseit a kisebb léptékú olimpiákról, kizárt, hogy az olimpiák hirtelen kevésbé legyenek költségesek. A szponzorok megkövetelik a grandiózus showt, és végső soron ők diktálják, hogy milyen legyen az olimpia. Ami pedig ennél is fontosabb, Magyarország és Budapest nemcsak azért kockáztat óriásit, mert olimpiát rendezni eleve kockázatos - azt Dénes Ferenc is elismerte, hogy benne van a pakliban az ország generációkra megnyomorítása -, hanem mert szemben a francia vagy az amerikai gazdasággal, amely, ha minden kötél szakad, le tudja nyelni a nagy veszteséget is, 

minket tényleg teljesen megroppanthatna egy nagyon veszteséges olimpia.

[Nekem is csak ennek kapcsán jutott eszembe, hogy olyan kis város és olyan kis gazdaságú ország, mint a magyar Budapest legutóbb talán 1952-ben, a finn Helsinkiben rendezhetett olimpiát. De azok még a hőskor nagyságrendekkel kisebb léptékű játékai voltak. A 2004-ben házigazda Athén és Görögország nem sokkal nagyobb nálunk, de pontosan tudjuk is, mi lett belőlük az olimpia után.]

Hajnal szerint egy ilyen kis országban az összes, egy olimpiát potenciálisan katasztróvává tevő veszély megsokszorozódik. Ezek közül is talán a legfontosabb, hogy míg egy nagyobb városban és országban jobb eséllyel lehet valamilyen funkciót találni a hátrahagyott sportlétesítményeknek és egyéb épületeknek, addig a kétmilliós Budapesten erre alig van esély. A Momentum számításai szerint magyar költségvetés nagyobb részét kellene 2024-ig az olimpiára fordítani, mint amennyit a következő években például a rendőrségre költünk.

A kockázat hatalmas, és a potenciális veszteséggel együtt csak akkor csökkenthető, ha elhisszük, hogy nem lopunk. Se az olimpia kapcsán, se úgy általában.