Az egyik leggazdagabb kínai rejtélyes módon eltűnt a hongkongi Four Seasonsből

külföld
2017 február 03., 16:18
comments 62

Miután Hongkong 1997-ben Nagy-Britannia fennhatósága alól Kína irányítása alá került át, a városállam sok törvényét és egyéni rendelkezését megtarthatta, olyan szabadságjogok maradhattak érvényben, amik Kínában sosem léteztek. A terv szerint az „egy ország, két rendszer” elv ötven évig, azaz a 2047-es végső egyesülésig marad fent. Csakhogy a hongkongi demokratikus berendezkedés ellen Kína egyre inkább fellép, emiatt törttek ki a 2014-es, hónapokon át tartó tüntetések.

Aztán 2015 végén öt ember gyanús körülmények között tűnt el Hongkongból, és bukkant fel később a szárazföldi kínai hatóságok kezében. Sőt, az egyiküket a thaiföldi nyaralójából rabolták el. Közülük ketten EU-s állampolgár voltak, és a központi kormányt bíráló anyagokat terjesztő hongkongi kiadóval és könyvesbolttal álltak kapcsolatban.

A két rendszer között tavaly év végén újra fellángoltak az indulatok, amikor Kína Hongkong önkormányzatának két tagját is eltiltotta tevékenységétől.

Most újabb, egy, az eddigieknél rejtélyesebb, súlyosabb és aggasztóbb eltűnésből lehet összetűzés Hongkong és a szárazföldi Kína között.

Kommunista diákvezetőből lett az uralkodó osztály bankára

Xiao Jianhua (magyar átírással Hsziao Csien-hua) a Hurun Report listája szerint 2016-ban a feleségével együtt a 32. leggazdagabb kínai volt a maga 40 milliárd jüanos, azaz 6 milliárd dolláros vagyonával. (Érdekesség: ez csak hatszor annyi pénz, mint amennyije a leggazdagabb magyarnak, Csányi Sándornak hivatalosan van.) Az életútja még a magyar olvasóknak is ismerős lehet.

  • A negyvenes évei közepén járó férfi már az 1989-es Tienanmen téri diáktüntetések idején a Pekingi Egyetemen a Kínai Kommunista Párt ismert, a tiltakozásokat ellenző diákvezetője volt.
  • Később vállalkozó lett, az IBM és a Dell számítógépeivel kereskedve gazdagodott meg, de dolgozott a Microsofttal is.
  • Legfontosabb érdekeltsége a Tomorrow Holdings, ami ott van például a bankszektorban, utazik biztosítási és ingatlanfejlesztési üzletekben, illetve  cement-, szén- és ritkaföldfém-kereskedelemben.
  • A Financial Times szerint a karriere során „több befolyásos család nevében is dolgozott” Kínában, a New York Times pedig „az uralkodó osztály bankárának” nevezte.
  • Kanadában ingatlanhoz és állampolgársághoz jutott, egy kis közép-amerikai szigetországban, Antigua és Barbudában pedig diplomata-útlevelet kapott, de az Egyesült Államokban is vannak ingatlanai és egy magánrepülője. Általában a hongkongi Four Seasons egyik luxuslakosztályában lakik.

Külföldön írták meg, hogy eltűnt

Xiao Jianhua a múlt hét végén rejtélyes módon eltűnt.

Erről nem egy kínai vagy hongkongi lap számolt be először, hanem a New York-i központú Mingjing News, az is csak egy névtelen kínai milliárdost említett, akit péntek este – a hongkongi törvényeket megszegve – kínai rendőrök és állambiztonságiak tartóztattak le Hongkongban, és vittek el a szárazföldi Kínába.

Másnap a hongkongi rendőrség egy kérelem alapján vizsgálni kezdte az eltűnést, és megállapította, hogy a meg nem nevezett, eltűnt üzletember éppen aznap lépett be a kontinentális Kína területére, amikor letartóztatták.

A személyzet egyik tagja sétál a hongkongi Four Seasons Hotel előtt 2017. február 1-én (Fotó: Anthony Wallace / AFP)
photo_camera A személyzet egyik tagja sétál a hongkongi Four Seasons Hotel előtt 2017. február 1-én (Fotó: Anthony Wallace / AFP)

Csakhogy szombaton az üzletember egyik családtagja azt kérte a rendőrségtől, hogy zárja le az ügyet, mert az eltűnt személlyel kapcsolatban állnak, és állítólag „biztonságban van”. A rendőrség ennek ellenére folytatja a nyomozást.

Hétfőre fél Hongkong arról spekulált, kit, miért és hogy a jó életbe vihettek el kínai rendőrök, ha tényleg azok voltak. Végül az egyesült államokbeli Bowen Press nevezte meg Xiao Jianhuát, akit utoljára pénteken láttak a hongkongi Four Seasonsben. A milliárdost állítólag itt látogatták meg kínai civil ruhás titkos ügynökök, és kísérték ki, majd szállították el a szárazföldi Kína határáig. A szállodai térfigyelő kamera felvételein nem volt nyoma dulakodásnak.

A lap felidézte azt is, hogy a milliárdos 2014-ben tagadta, hogy azért költözött volna Hongkongba, hogy ezzel elkerülje a kínai kormány korrupcióellenes nyomozását, ami a kritikusok szerint inkább Xi Jinping (Hszi Csin-ping) elnök hatalmának megszilárdítását célozza.

Tagadták, hogy eltűnt, aztán eltűnt a tagadás is

Még furcsábbá vált az ügy, miután a milliárdos pekingi központú cége, a Tomorrow Holdings a WeChaten kiadott egy, a hongkongi rendőrségnek ellentmondó közleményt, amiben olyanok szerepeltek, hogy „én, Xiao Jianhua, a tengerentúlon vagyok, egészségügyi kezelésen”, illetve hogy „minden rendben van, a Tomorrow-nál a szokott rendben folyik minden”.

Kedden a cég egy másik közleményt is kiadott, amiben állítólag hangsúlyozta, hogy Xiao úr hazafi és a Kínai Kommunista Párt rendíthetetlen tagja, és azt állította, hogy nem rabolták el, sőt mint kínai-kanadai kettős állampolgárt és hongkongi lakost mindkét rendszer törvényei védik. Azt ígérték, hogy a cégvezető az orvosi kezelések után hamarosan találkozni fog a médiával.

De újabb fordulat jött: szerdára mindkét közlemény eltűnt, akárcsak a Tomorrow WeChat-profilja, és a cég weboldala is elérhetetlenné vált.

Egy ismeretlen magánszemély erre egy hongkongi újságban egész oldalas hirdetésben jelentette meg a törölt állításokat:

link Forrás

A kanadai kormány a BBC-vel közölte, hogy értesült az ügyről, és hogy a konzulátusi tisztviselők gyűjtik az információkat.

Ez nem árthat, hiszen túl sok a megválaszolatlan kérdés. Köze lehet-e a milliárdos eltűnésének a kínai kormány korrupcióellenes kampányához? Vagy talán egy, az elnökkel szembeforduló frakcióval való leszámolásról van szó? Lehet-e ennek valami köze ahhoz, hogy Xiao Jinhua 2014-ben beismerte a New York Times-nak, hogy segített Xi Jinping családjának „megválni egyes eszközeiktől”, de azt állította, „ebből nem szereztek extra profitot a családi befolyásukon keresztül”? Ha most tényleg a kínaiak rabolták el, akkor mit lép Hongkong a viszonylagos függetlensége megsértésére válaszul? Semmit sem lehet tudni. (via BBC, Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.