A kormány külön határozatban keni az ellenzékre az olimpia elbukását

A Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda szerda este közölte az MTI-vel, hogy a kormány határozatot hozott arról, hogy javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024. évi budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására.

Az elfogadott kormányhatározat megállapítja:

„Budapest és Magyarország számára az olimpia nemzeti ügy. Régi tapasztalat, hogy a nemzeti ügyek képviseletéhez egyetértésre van szükség. Ez az egyetértés az ország vezetői és a pártok között a pályázat benyújtásakor megvolt, megtestesült a Fővárosi Közgyűlés 92 százalékos, illetve az Országgyűlés 80 százalékos többséggel meghozott döntésében. 

Az elmúlt hónapokban a korábban létrejött egység felbomlott, az olimpia ügye nemzeti ügyből pártüggyé vált. Ezért a felelősség a korábbi döntésükből kihátráló ellenzéki pártokat terheli" 

A határozatban leszögezik, hogy a „sikeres pályázásra, az olimpia megrendezésére csak olyan városoknak van esélyük, ahol a kérdésben egyetértés jött létre és áll fenn. Ez Párizs és Los Angeles esetében ma is igaz. Mivel Budapesten a szükséges egység felbomlott, így Budapest olimpia rendezési pályázata esélytelenné vált. 

Ebben a helyzetben csak az a felelős döntés, ha Budapest és a Magyar Olimpiai Bizottság a rendezésre irányuló pályázatot nem tartja fenn. 

Ezért Magyarország Kormánya javaslatot tesz arra, hogy Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Olimpiai Bizottság vonja vissza a 2024. évi olimpiai és paraolimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát”.

Szerdán Kocsis Máté előterjesztésére a Fővárosi Közgyűlés is elfogadott egy olyan határozatot, ami kimondja: az olimpia mögötti nemzeti egység megbomlott, és ezért a véleményüket megváltoztató ellenzéki politikusok a felelősek. 

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;