A KDNP szerint nem félrecsúszott, kreált zagyvaságokra van szükség, ezért örülnek, hogy a kormány családtudományi mesterképzést kezdeményez

oktatás
2017 március 09., 08:20

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter nőnapra időzítve jelentette be, hogy az Emmi szeptembertől családtudományi mesterképzést indít a Corvinuson, hogy a kormány így tiltakozzon az ELTE-n induló gender szak ellen. (Hogy ezt miért a felsőoktatási felvételik február 15-i határideje után tették meg, rejtély.)

Mindenesetre Rétvári Bence államtitkár után a KDNP, pontosabban az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, Nacsa Lőrinc közleményben szidta a gender szakot, és üdvözölte a kormányzati lépést:

„Örömmel értesültünk Balog Zoltán miniszter úr tegnapi bejelentéséről, miszerint a kormány, Magyarország igényeihez igazodva, családtudományi mesterképzést kezdeményez. Sajnálatos, hogy az elmúlt hetekben a liberális törpe kisebbség mindent megtett, hogy a gender szakot védje és az áltudományt megpróbálja elfogadtatni. Mint korábban is jeleztük, a nemzetnek nem félrecsúszott, kreált zagyvaságokra van szüksége, hanem egy, a valódi, húsba vágó problémákkal foglalkozó műhelyre.

Szerintünk a tudományegyetem foglalkozzon a tudománnyal. A tudománynak van tanszéke, nem pedig a tanszéknek generálnak tudományt. Sajnálatosan az ELTE rektorától mindmáig nem kaptunk választ nyílt levelünkre, csak a gender studies oktatói és támogatói próbáltak meg magyarázkodni.

Támogatjuk az EMMI javaslatát, melyet korábban mi is megfogalmaztunk és örülünk, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely a család mellett áll ki, nem pedig a deviancia mellett.”

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.