Eddig valamiért nem zavarta a kormányt a stratégiai partner Heineken vörös csillaga

politika
2017 március 17., 12:13
comments 246
photo_camera Fotó: Külügyminisztérium

Lex Heinekennek is csúfolják azt a törvényjavaslatot, amit hétfőn tolt be a parlament elé Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes, és amivel a kormány egyik pillanatról a másikra megpróbálja ellehetetleníteni a Heineken holland sörgyártó és forgalmazó céget. 

Az ügy előtörténete szerint a Csíki Sört (Ciuc) forgalmazó Heineken beperelte az Igazi Csíki Sör gyártóját a védjegybitorlás miatt, és a marosvásárhelyi bíróság végül a hollandoknak adott igazat. Hódmezővásárhely (Lázár János) Heineken-bojkottra szólított fel, a magyar állam felsorakozott az Igazi Csíki mellett, és támadta az elfogult román igazságszolgáltatást is. 

Trükkös ellehetetlenítési akcióba kezdett a kormány: a konfliktus után egy tervezet hirtelen két évig terjedő börtönnel fenyeget mindenkit, aki "horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet"' használ fel haszonszerzés céljából. Persze lehet külön felmentést kapni, de ahhoz valószínűleg viselkedni kell.

Érdekes apróságra hívta fel a figyelmet a Vastagbőr blog: a Heineken 2014 eleje óta stratégiai partnerségi kapcsolatban áll a magyar kormánnyal, és a megállapodást nyélbe ütő Szijjártó Péter külügyminiszter nagy kedvvel fotózkodott vörös csillagok társaságában. 

Fotó: Külügyminisztérium
photo_camera Fotó: Külügyminisztérium

Szijjártó ekkor Joris Huijsmans HEineken-igazgató oldalán arról beszélt, a magyar gazdaság növekedése szempontjából kiemelten fontos a magyar-holland gazdasági együttműködés, ugyanis "9,5 milliárdos összeggel, a harmadik legtöbb befektetés Hollandiából érkezik Magyarországra".

A magyar kormány, hangzott el ugyanitt, azért is kiemelt partnerként tekint a Heinekenre, mert "egy nagy múltú hazai iparág tradíciójára épít ez a nemzetközi nagyvállalat, amely ráadásul a lehető legmodernebb technológiát alkalmazva erősíti a magyar gazdaságot és annak teljesítményét."  

link Forrás

Az együttműködés olyannyira gyümölcsözőnek bizonyult, hogy 2015. nyarán Szijjártó adta át a Heineken sörgyárat Sopronban, kiemelve, hogy

"a sörgyár élenjár Magyarországon az innovációban, mert nemcsak új termékeket vezet be a piacra, hanem erősíti gazdasági és munkahelyteremtő szerepét is, utalva arra, hogy a magyar gyár beszállítóinak 86 százaléka magyar." 

Változnak az idők: Lázár János a Csíki-ügy után, csütörtökön Hódmezővásárhelyen arról beszélt, hogy a kormány szíve szerint megvizsgálná a sörgyárak működésének szabályozását, a nagy cégek és a kisebb magyar szereplők, valamint a vendéglátó-ipari vállalkozások viszonyát. Az történik ugyanis, folytatta a miniszter, hogy a multi épp eltapossa a kis sörgyárat. 

"Ez a vita kevésbé a sörről, sokkal inkább magyarságunkról szól."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.