Április elején találkozik Trump és Hszi Csin-ping, és ez egy flordiai kisváros rendőrfőnökének elszólásából derült ki

Április hatodikán és hetedikén Floridába, a Mar-a-Lago nevű Trump-birtokra utazik a Kínai Népköztársaság elnöke. A találkozó időpontját nem a világ két legerősebb országának vezetői jelentették be, hanem a Lantana nevű, 11 000 lakosú kisváros rendőrfőnöke, aki egyszerűen lenyilatkozta a helyi Palm Beach Post című lapnak, hogy a környéken bizony gigantikus dugók várhatók a fenti időpontban, mert a kínai elnök látogatása miatt lezárják a strandok melletti parkolóhelyek nyolcvan százalékát.

Eddig ez volt a legmagasabb szintű találkozó: Rex Tillerson amerikai külügyminiszter és Hszi Csin-ping kínai államfõ a pekingi Nagy Népi Csarnokban március 19-én. MTI/EPA/Reuters pool/Thomas Peter

A világ két leghatalmasabb állama közötti találkozókat nagyon bonyolult protokoll szerint szervezik, Kína kifejezetten kényes az apró udvariassági gesztusokra, és persze az Egyesült Államok is igyekszik megadni a módját. Ehhez képest elég kínos egy ilyen kiszivárgás.

A találkozó azért is fontos, mert Trump eléggé bekezdett a kínaiaknál: megválasztása után rögtön telefonbeszélgetésbe elegyedett Tajvan elnökével, ami Kína számára fölér egy durva sértéssel. Aztán a közismerten Kína-ellenes Peter Navarrót jelölte külkereskedelmi főtanácsadónak. Majd a Dél-kínai-tenger vitatott szigeteinek ügyében keménykedett Rex Tillerson külügyminiszter. Aztán Trump elkésett az újévi üdvözlettel, és elképesztően későn, csak három héttel a beiktatása után lépett kapcsolatba kínai kollégájával.

Lesz mit megbeszélni. (via Quartz, Palm Beach Post)