Nehéz helyzetbe került a Kétfarkú Kutya, mert a Fidesznél most nincs félelmetesebb viccpárt

POLITIKA
2017 április 22., 17:09
comments 568

Az elmúlt hetekben a kormányellenes demonstrációk új műfajokat hívtak életre. Megszületett a simán hungarikum techno-tüntetés, most szombaton pedig világra jött az eddig ismeretlen tömeges viccmenet. Úgy tűnik, mintha az évekig letargikus állapotban, üveges tekintettel magukban puffogó, mormogó ellenzékiek bulizással, táncolva skandálással és kuncogós poénkodással próbálnák megválaszolni a citromba harapott hatalom folyamatosan ellenségeket kreáló, félelemmel seftelő politikáját.  

A Kétfarkú Kutya Párt a Békemenet parodizálásával szállt be a hetek óta tartó kormányellenes demonstrációsorozatba. Pedig a CÖF rendezvénye már önmagában is egy elképesztően fura jelenség. Csak a világ leggyökerebb helyein fordulhat elő, hogy egy kétharmaddal rendelkező, a totális hatalmat birtokló, minden kontrollt, sőt ellenvéleményt kiiktatni próbáló kormányzat saját magának és magáért tömegrendezvényt szervez. Tehát az is egy vicc, hogy a hatalom önmagáért demonstrál, de Kovács Gergő viccpártja egy posztmodern gesztussal ezen még próbált csavarni egyet. 

Takarodjunk! Takarodjunk! Takarodjunk!

Fotó: Ács Dániel
photo_camera Fotó: Ács Dániel

Az Oktogonról induló pár ezres menet formailag hozta a békemenetek kötelező komponenseit: a menet elején vonszolták a molinót, volt kék ponyvás felvezető teherautó, szólt a Listen to your heart és a Wind of change, voltak mérgezett nyáltól fröcsögő, agyvérzésig gyűlölködő Bayer Zsolt-paródiák, és Bencsik András kenetteljesen fenyegető stílusát is elég jól hozták a KKP aktivistái és szónokai. A tömeg pedig olyanokat skandált, hogy:

Demagógiát! Demagógiát! Demagógiát! Demagógiát!
Korrupciót! Korrupciót! Korrupciót! Korrupciót! 
Nem kell kórház, több stadiont!
Menjek haza! Menjek haza! Menjek haza! 
Takarodjunk! Takarodjunk! Takarodjunk!
Nem kell ország, nem kell egyetem!
Brüsszel takarodj! Brüsszel takarodj!


Kovács Gergő elnök az egyébként nem túl összetett kormányzati kommunikáció elemeit sorakoztatta fel:

„Azért jöttünk most ide, hogy visszavegyük az utcát. Visszavegyük az utcát attól a pár 10 embertől, akik az elmúlt hetekben a belvárosban randalíroztak. Rendőröket erőszakoltak, felgyújtották a középületeinket, csak azért, hogy illegális bevándorlók milliárdjait telepítsék ide.”

photo_camera Stadion alapfűletétel

A Blaha Lujza téren megállt a menet, itt Paizs Miklós mondott oroszbarát beszédet, közben aktivisták lerakták egy új stadion alapfüvét. Majd az ellenzéki tüntetések elmaradhatatlan slágere a Ha én rózsa volnék bajszos szaros átirata következett.

A Fidesz - KDNP-nél nincs félelmetesebb viccpárt 

Közben én azon agyaltam, hogy 2017-ben Magyarországon lehetségese-e a hatalmat érvényesen kifigurázni? Maradt-e belőle valami, ami parodizálható? Ahhoz, hogy a valóságot kiforgassuk sarkaiból, ahhoz hogy valami elé görbe tükröt tarthassunk, szükséges egy nagyjából általánosan elfogadott valóságkép. Mondjuk, hogy az ég kék, a fű zöld, a szar pedig büdös. Kell valami közösen elfogadott alap, amit kicsavarva rá lehet mutatni annak komikus hiányosságaira. 

De egy olyan hatalmat, ami identitásául, programjául, világnézetéül a valóság totális tagadását választja, azt hogyan lehet kifigurázni?

Mondják meg nekem, hogy ha egy kormányzat a felmerülő kritikára, problémára, illetve mindenre, de tényleg mindenre csak azt tudja kinyögni, hogy Soros, azt hogyan lehetséges parodizálni?

link Forrás

Ezen mit lehet még tovább csavarni? Ennél ki tud komikusabbat kitalálni?

link Forrás

Pedig szinte közhely, hogy az önmagát túlontúl komolyan vevő hatalom ellen  a leghatékonyabb fegyver a gúny, a nevetés. Csak hát az a bökkenő, hogy jelenleg a Fidesz - KDNP-nél nincs jelentősebb és félelmetesebb viccpárt Magyarországon. Hol vannak a Kétfarkú Kutya viccei egy Kósa Lajos sajtótájékoztatóhoz képest? Vagy egy CÖF közleményhez képest? Ott, ahol a Soros alapítvány pénzén felnőtt Fidesz, Orbán Viktor, Kovács Zoltán éjjel-nappal sorosozik, ott ahol Orbán Viktor és a Fidesz Simicskázik, ott ahol a CÖF álcivilezik, ott bizony már nem sok babér terem a hivatásos közéleti bohócoknak. 

Talán éppen ezért az elmúlt hetekben a tüntetők leghatékonyabb eszköze nem is annyira a finom humor volt, hanem sokkal inkább a faék egyszerű, de izomból, telitüdőből őszintén kitörő átkok:

link Forrás

A Kétfarkú Kutya Párt Békemenete a Deák téren ért véget, itt a konferanszié, Sebő Ferenc egy emailben hadat üzent Brüsszelnek, és ezzel a program hivatalos része lezárult: „Éljen a háború, éljen a békemenet!”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.