A Fradi egy éve állítja, hogy a biztonsági cégüknek semmi köze sincs azokhoz a kopaszokhoz, akik tavaly februárban felsorakoztak a Nemzeti Választási Iroda bejárata előtt.
Csakhogy az egyikük a Frady Security mellényében most is ott állt Kubatov Gábor mögött, amikor a Fradi vízilabda csapata április 5-én megnyerte Euro Kupa döntőjét.
A férfi a meccsen a Fradi Security sorszámozott mellényét viselte, 502-es számmal. A Fradi Média felvételén az is jól látszik, hogy a Fidesz alelnöke pont előtte osztja ki az érmeket a győztes játékosoknak.
Tavaly felmerült, hogy a népszavazási mappákat lengető erőemberek valójában Kubatov Gáborhoz kötődnek, mivel a Fidesznek nagyon rosszul jött volna egy boltzárról szóló népszavazás. A botrány után még képek is kerültek elő arról, ahogy közülük ketten a Fradi Security mellényében feszítenek egy kézilabda-mérkőzésen.
Kubatov titkára a botrány után az Indexnek azt mondta, megvizsgálták, és bizonyossá vált, hogy választási irodánál ott lévők közül senki sem tagja sem a biztonsági cégnek, sem más fradis vállalkozásnak.
A Fővárosi Törvényszék most csütörtökön pedig elutasította a szocialista Nyakó István feljelentését, amit pont azért tett, mert a Nemzeti Választási Irodánál az erőemberek megakadályozták, hogy népszavazást kezdeményezzen a vasárnapi boltzár ellen. Az ügyben a rendőrség sem a kopaszokat, sem Kubatov Gábort nem hallgatta ki.
Helyette a Nyakót meghallgató rendőrök úgy tettek, mintha nem is látták volna a választási irodánál készült felvételeket, és azt kérdezték a politikustól, tudna-e személyleírást adni a kopaszokról, megjegyezte-e valamilyen különleges ismertetőjegyüket.
A botrány után a rendőrség és az Alkotmányvédelmi Hivatal több hónapon át nyomozott, de 2016 augusztusában végül nemcsak a népszavazás rendje elleni bűncselekmény, de a hivatali visszaélés, a garázdaság és a kényszerítés miatt indult vizsgálatokat is vádemelés nélkül szüntették meg.
Az üggyel kapcsolatban egyedül Gulyás Mártont ítélték el garázdaság miatt, aki egy nappal a kopaszos balhé után leszerelte a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság tábláit az épület faláról.
Nyakó István pont azért kezdeményezte a történtek kivizsgálását pótmagánvádas eljárásban, mert korábban a nyomozóhatóság nem talált okot eljárás lefolytatására. Most, 14 hónappal a történtek után a Fővárosi Törvényszék ezt is elutasította, mert úgy találta, hogy Nyakó nem sértettje az ügynek, ezért nem jogosult pótmagánvádlóként fellépni. A bíróság indoklása szerint az ügyben a népszavazási eljárásban szerephez jutó állami szervek lettek volna jogosultak magánvádlóként fellépni, de ezt nem tették meg.
A bíróság azt is kifogásolta, hogy Nyakó a vádindítványában nem írta körül pontosan, hogy ki lökte félre az NVI épülete előtt hajnalban. Ha Nyakóék még fellebbeznek a döntés ellen, akkor az utóbbiról mégiscsak érdemes lenne megkérdezni Kubatov Gábort is.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.