• Vigyázat! Kisebb spoilerek!
  

A Broadchurch brit krimisorozat idei évadának első része körülbelül arról szól, hogy mi történik egy nemi erőszak áldozatával, amikor először bekerül a rendőrségre. A mai magyar gyakorlathoz képest persze elképesztően profin és empatikusan bánnak az áldozatokkal, de így is látszik, milyen küzdelmes ez. Pokoli újraélni az erőszakot, szembesülni azzal, hogy a családja, a gyerekei, a munkatársai is tudni fogják, mi történt vele, beszélnek róla, sajnálkoznak, ítélkeznek felette.

Talán soha egyetlen krtimi sem mutatta be ennyire érzékletesen az áldozatok életét, lelki traumáit, mint a Broadchurch. Már az első évadban is kisfiukat elvesztő Latimer család sorsa volt a legérdekesebb: hogyan tudnak továbblépni a feldolgozhatatlan tragédia után. A harmadik évadban még bátrabban nyúltak ehhez a témához az írók. Egyrészt továbbviszik Latimerék történetét az áldozatból hivatásos áldozatsegítővé váló anyával, a kisfia elvesztését feldolgozni képtelen, széthulló apával. Másrészt behozzák a képbe Trish-t, akit barátnője 50. születésnapi buliján erőszakolnak meg brutálisan. Az ő esetében már nem csak azt látjuk, hogy milyen ezzel együtt élni. Attól, hogy valaki áldozattá válik, még nem lesz belőle hiba nélküli ember. A vele történt erőszak nem ad felmentést Trish-nek, hogy árulást követ el a legjobb barátjával szemben, ez az árulás viszont nem teszi kevésbé borzalmassá azt, ami vele történt. Még a kifejezetten a nők elleni erőszakról szóló filmek is ritkán nyúlnak ennyire bátran és ügyesen a témához.

Ami igazán nyomasztóvá teszi a Broadchurch-öt, hogy az egész történet nagyon valóságos. Sajnos a tettes karaktere és a motivációi kissé elnagyoltak, de ezen kívül a történet többi eleme nagyon is valószerű. Bárkinek a környezetében történhetne ilyesmi.

Egészen más kontextusban, de a Handmaid's tale közben is lehet valami hasonlót érezni, pedig az egy sci-fi.

Margaret Atwood 1985-ben kiadott könyvéből készített sorozatot a Hulu, idén az eddigi legjobbat. A nem túl távoli jövőben az Egyesült Államok észak-keleti részén vallási fundamentalisták veszik át a hatalmat, és brutális diktatúrát építenek ki. Miután a népesség jelentős része terméketlen, ezért a gyerekszülésre képes fiatal nők közül sok rabszolgasorba kerül. Ők a „Handmaidek”, akiket a diktatúra irányítói rendszeresen rituálisan megerőszakolnak, és gyakorlatilag az egyetlen funkciójuk az életben, hogy gyereket szüljenek az uralkodó osztály számára.

A Handmaid's tale két dolog miatt képes olyan a nyomasztó és a valósághű légkört teremteni, mint a Broadchurch. Egyrészt nagyon erősek benne a színészek, a főszereplő Offredet alakító Elisabeth Moss generációja egyik legnagyobb tehetsége. Hiába kitalált a környezet, a totális diktatúra embertelensége, és az erre adott reakciók az extrém és a hétköznapibb jelentekben is valóságosnak tűnnek a jó színészek miatt.

A másik dolog, ami miatt a Handmaid's tale igazán erős, hogy a világa ugyan kitalált, de nagyon is a mai valóságból épül, tulajdonképpen némi csavarral mai társadalmi, politikai folyamatokra reflektál. Egyáltalán nem kell az Egyesült Államokig nézni ahhoz, hogy az ember riasztó politikai környezetet lásson: államilag vezényelt bűnbakképző propagandát, a más véleményen lévők árulóvá, ellenséggé bélyegzését. A világon nagyon sok helyen – naná, hogy Magyarországon is – megfigyelhetők azok a folyamatok, amelyek Atwood disztópiájának jellemzői. Ezért is olyan fullasztó élmény ez a sorozat.