Erdogan elnök határozatlan időre teljhatalmat adott önmagának

Nagyot lépett Törökország diktatúrává alakításában Recep Tayyip Erdogan török államfő, aki vasárnap bejelentette, hogy a tavaly nyári puccskísérlet után kihirdetett, akkor még indokolható szükségállapotot

mindaddig fenntartja, amíg Törökországban beköszön a jólét és a béke.

Ezek elég bizonytalan határpontok, ezért, ha finoman akarunk fogalmazni, határozatlan ideig, durvábban: akármeddig mindenféle törvényhozási és alkotmányos kontrol nélkül, pusztán rendeletekkel irányíthatja az országot.

Erre amúgy 2019-től már alkotmányosan is lehetősége lesz, amennyiben újraválasztják. Áprilisban a népszavazáson szűk többséggel megszavazták az új török alkotmányt, amely alapján 2019-től az elnök - aki az alkotmány módosításával akár újabb két ciklusban is Erdogan lehet - a törvényhozás nélkül, rendeletekkel kormányozhat. Erdogan most bebiztosította, hogy az átmeneti időszakban is kénye-kedve szerint alkothat törvényeket.

A hivatalos indoklás szerint a szükségállapotra a puccs- és a terrorizmus veszélye miatt van szükség. A gyakorlatban Erdogan teljhatalmát az ellenzék elnémítására használta, eddigi rendeletei alapján

  • tartóztattak le 40 ezer embert;
  • rúgtak ki állásából 140 ezer közszolgát;
  • csuktak le 120 újságírót;
  • zártak be 150 sajtóterméket;
  • tartóztattak le ellenzéki vezetőket.

Erdogant a jelek szerint már az sem hatja meg, hogy diktatórikus hatalomgyakorlása miatt Törökország minden esélyét elvesztheti az EU-csatlakozásra. "Hogy merészelik azt kérni, hogy feloldjuk a szükségállapotot?" - reagálta a külföldi bírálatokra Erdogan vasárnapi, a szükségállapotot határozatlan ideig kiterjesztő nyilatkozatában, amit pártja vasárnapi kongresszusa után tartott, ahol elnökké választották. Erdogan 2014-ig, elnökké választásáig volt az AK elnöke, akkor az akkori török alkotmány alapján le kellett mondani posztjáról. Az új alkotmány alapján viszont a köztársasági elnöknek nem kell távoznia a pártpolitikából. (Via The New York Times)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.