1415-ben, a Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár kezdeményezésére összehívott konstanzi zsinaton megfosztották trónjától Baldassare Cossát, aki az ezt megelőző öt évben XXIII. János néven volt pápa. (Igaz, ebben az időben a katolikus egyháznak Jánoson kívül még két pápája volt.) A pápai trón ezután két éven át üres volt, a Cossát Konstanzba kísérő pápai udvartartás pedig szétszéledt.

Poggio Bracciolini, a pápa személyi titkára félt attól, hogy ha nem tűnik el, a pápa sorsára jut, és bebörtönzik, ezért ő is elhagyta Konstanzot. Északra ment, meglátogatott néhány híres fürdőhelyet, aztán elindult német kolostorokat keresni.

Poggio Bracciolini híres olasz humanista volt, firenzei, római és pisai barátaival együtt rajongott a római kor kultúrája iránt. Ebben az időben az olasz nagyvárosok tanult polgárai körében már sikk volt antik kőfaragványokat, szobrokat, vázákat és más használati tárgyakat gyűjteni, a Bracciolinihez hasonló írnokok és a kor híres olasz szerzői pedig szenvedélyesen keresték a híres latin szerzők műveit a könyvtárakban. Sokan közülük – mint Bracciolini barátja, Niccoló de’ Niccoli –, bár maguk is tökéletesen beszéltek és írtak latinul, nem is vágytak írói hírnévre, egész életüket arra tették fel, hogy minél többet megtudjanak az általuk meghaladhatatlannak és tökéletesnek tartott római művészetről.

Az 1400-as évek elejére nagyjából Itália minden megmaradt könyvtárát átnézték a humanisták, így aki korábban ismeretlen szövegeket akart találni, annak messzebbre kellett mennie. A német és francia kolostorok könyvtárai pont ezért voltak vonzóak az itáliai humanisták számára, hiszen még senki nem nézte át őket római kori szövegek után kutatva. Az esélyeik persze nem voltak valami jók, hiszen még ha néhány száz éven át voltak is római szövegek a kolostori könyvtárakban, a sötét középkor idején az egyház nem támogatta, hogy épp ezeket, és ne a vallásos szövegeket másolják a szerzetesek. Másolni pedig muszáj volt a szövegeket, különben elpusztította őket az öregedés. Ezen kívül a szerzetesek sokszor egyszerűen lekaparták a latin költeményeket a bőrökről, hogy legyen hely az egyházi szövegeiknek.

A mai napig nem tudni pontosan, hogy Poggio Bracciolini 1417 elején melyik német kolostorba ment. A legvalószínűbb, hogy a Frankfurttól északkeletre lévő Fuldába látogatott. Itt szerezte egész élete legnagyobb zsákmányát, itt találta meg a költeményt, ami a ma ismert mederbe terelte a reneszánsz gondolkodást, és megalapozta a modern világképet.

A fuldai kolostor egyik polcán ugyanis ott volt Lucretius De rerum natura, azaz A dolgok természetéről című költeménye.

A szöveg 7400, kifogástalanul megírt hexameterből áll, hat könyvre tagozódik, és a görög filozófus, Epikurosz tanait foglalja össze, apróbb kiegészítésekkel. Olyan, a középkorban teljesen elfeledett dolgok vannak benne, mint hogy

• a világunk atomokból épül fel,
  
• ezek az atomok állandóan mozgásban vannak,
  
• nincs külön test és lélek, a lelkünk a testünkben van, és meghal a testünkkel együtt,
  
• nincs értelme félni a haláltól, mert nincsen halál utáni élet, tehát bármi is történjen, nem fogjuk érezni, mert már nem leszünk,
  
• istenek pedig ha léteznek is, biztosan nem azzal vannak elfoglalva, hogy a mi életünkkel törődjenek,
  
• ezért az életünk értelme az, hogy minél több testi és szellemi élvezetet szerezzünk magunknak, de ebben is okosnak és mértékletesnek kell lennünk, hiszen így kaphatunk a legtöbbet az élettől.
  

A költeményben ezen kívül hosszas fejtegetéseket találunk a biológiáról, a fizikáról, az optikáról, a vallásról, az állatfajokról és a történelemről is.

Poggio Bracciolini felfedezése után a De rerum natura hamar elterjedt, a benne lévő gondolatok pedig alapjaiban határozták meg az 1400-as évek második felének gondolkodását, így pedig nagyban formálták azt a világot, amiben ma is élünk.

Igazi csoda, hogy 1417-ben Poggio Bracciolini figyelmét felkeltette Lucretius neve, hiszen nem ismert tőle semmit. Egyedül az ugorhatott be neki, hogy Cicero egy fennmaradt levelében a lehető legnagyobb elismeréssel beszél Lucretius művéről, és magáról a szerzőről is.

Az meg még nagyobb csoda, hogyan maradhatott meg egy példány a költeményből a fuldai könyvárban, hiszen a katolikus egyház Epikurosz követőit jobban üldözte, mint azokat a pogány műveket, amik más isteneket dicsőítettek. Az egyház ugyanis nagyon korán felismerte, hogy a vallásos pogányokkal képes a vitára, és képes bebizonyítani, hogy a keresztények istene hatalmasabb, mint bármelyik pogány bálvány. Epikurosz és Lucretius logikájával és tudományával azonban az egyház érvei nem tudtak mit kezdeni. Valószínűleg emiatt terjesztették a keresztény történetírók, hogy Lucretius őrült volt, és emiatt sorolták a költőt a mohó, önkontrollt és mértékletességet nem ismerő hedonisták közé. Holott a De rerum natura pont arról szól, hogy az élvezetek keresésében is mértékletesnek kell lennünk, mert csak így élvezhetjük az életet minél hosszabban és minél magasabb minőségben. Lucretius kifejezetten fel is hívja a figyelmet arra, hogy az evésben vagy a szexben könnyen magával ragadja az embert a hév, de ellen kell állni, ezt a hévet ugyanis leheteletlen kielégíteni, így ezekben a dolgokban is az okos mértéktartásra kell törekedni.

Több történész szerint a De rerum natura kizárólag azért maradhatott meg a fuldai könyvtárban ilyen sokáig, mert a kolostor egyik korábbi vezetőjének, Rabanus Maurusnak volt egy De rerum naturis nevű enciklopédiája, a szerzetesek pedig összekeverték a két munkát, és emiatt nem kaparták le a De rerum natura sorait sem az elfeledett kódexükből.

Poggio Bracciolini a megtalált költeményt elküldte Niccoló de'Niccolinak, aki lemásolta (Niccoli híresen szép kézírása az alapja a mai dőlt betűs, azaz Italic írásmódnak). Bracciolini Britanniába is elment kolostori könyvárakat kutatni, de ott nem talált semmit, ezért visszatért Itáliába, és még évtizedeket töltött pápai írnokként. Humoros és szexuális tartalmú adomáiból magyarul is megjelent egy gyűjtés Elméncségek címmel. Pápai szolgálatban filozófiai és vallási témájú tanulmányokat is írt, valamint lejegyezte Firenze 1350 és 1450 közötti történetét, és volt Firenze kancellárja is. 1459-ben, 79 évesen halt meg. Szülőhelye az 1800-as években felvette a nevét, az Arezzo közelében lévő toszkánai települést ma is Terranuovo Bracciolininek hívják.

Lucretiusnak a mai napig nem került elő a De rerum naturán kívül semmilyen teljes szövege.

Aki erről az egészről bővebben szeretne olvasni, annak ajánlom Stephen Greenblatt történész többszörösen díjazott 2011-es könyvét. A címe: The Swerve: How the World Became Modern. A könyv magyarul is megjelent Egy reneszánsz könyvvadász címmel.