A kormány válasza a mindkét oldalon kinyíló metróajtók problémájára: „a felújított szerelvények megfelelnek a vasúti közlekedésbiztonság követelményeinek”

közlekedés
2017 június 23., 12:45
comments 145

A DK-s Oláh Lajos képviselő kérdezte írásban Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert arról, hogy biztonságosnak tartja-e a 3-as metrón közlekedő orosz szerelvényeket. 

Oláh a kérdését még napokkal ezelőtt nyújtotta be, akkor még nem történt meg se a pénteki ajtófeszegetős leállás, és akkor még azt sem lehetett tudni, hogy a BKV 800 millió forintos kötbért fog követelni az orosz gyártótól

A válasz viszont ma került ki, Seszták helyett Fónagy János államtitkár válaszolt, aki elmondta, 

az eddig közel 80 ezer kilométeres próbaüzem és az utasforgalomban elért futásteljesítmény alapján megállapítható, hogy a felújított szerelvények megfelelnek a vasúti közlekedésbiztonság követelményeinek . 

És mint írja, a BKV Zrt. tevékenységét, így a felújított járművek üzemeltetését is a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Vasúti Hatósági Főosztálya (NFM-VHF) folyamatosan figyelemmel kíséri és ellenőrzi. 

Fónagy kitér arra is, hogy a 

június 5-én történt kétoldali ajtónyitás egyedi esemény volt, ugyanakkor rávilágított egy konstrukciós hibára. 

Mint írja, „az M3-as metróvonalon kiépített, a metrószerelvények közlekedtetését automatikusan végz ő biztonsági berendezés nem teszi lehetővé a kétoldali ajtónyitást. Megállapítást nyert azonban, hogy a rendszerben csekély ideig fellépő zavarjeleket nem szűrték ki a kellő mértékben, így azok téves parancsot generálhattak . A javítási munka e zavarjelek jövőbeni észlelésére, a hiba újbóli előfordulásának megakadályozására irányul . Mindehhez egy, a járműveken kialakított hardveres megoldásra, és a már telepített szoftvere k módosítására van szükség . A szükséges javításokat a Metrowagonmash Nyrt . a BKV Zrt.-vel kötött szerz ődésnek megfelelően garanciálisan végzi el”. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.