Lázár szerint a plakátkampány nem Soros zsidó származásáról szól, hanem arról, amit Soros csinál

Hogy ez a plakátkampány mennyibe került, azt Lázár egyelőre nem akarta elmondani, mivel a kormányzati kommunikációs kampányokkal kapcsolatban az a szabály a kormányban, hogy a költésekről szóló kimutatást

„Ez nem Soros György származásáról és identitásáról szól, hanem arról, amit ő csinál”

- ezzel reagált Lázár a „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” jelmondatokkal kihelyezett plakátkampány antiszemita indítékaival kapcsolatos újságírói kérdésre, amit az RTL riportere tett fel.

Lázár szerint Orbán Viktor is magyar embernek tartja Soros Györgyöt, a plakátok sem a származását támadják, csupán azt nem tudja tűrni a magyar kormány, hogy Soros György migránsokat akar beengedni Magyarországra és az Európai Unióba.

A miniszter arra is kitért, hogy szerinte éppen azok az illegális bevándorlók lehetnek az antiszemitizmus forrása, akiket a nyitott határok támogatói beengednének az Európai Unióba. 

Lázár megint elmondta, hogy a magyar zsidóság mindig, ezután is számíthat a kormány védelmére, és nyitottak a kritikára akár a plakátkampánnyal kapcsolatban is, de

„egy plakát attól jó, hogy felhívja az emberek figyelmét”.

A Mazshisz elnöke két nyílt levelében is figyelmeztette a kormányt, hogy a plakátkampányuk antiszemita felhangokat generálhat, csütörtökön pedig arra kérte Orbán Viktort, hogy távolítsák el a közterekről a plakátokat, mert hogy ezek gyűlöletet keltenek az emberekben, az mát csak abból is látszik, hogy több hirdetőhelyet is antiszemita jelszavakkal firkáltak össze.

Lázár szerint Orbán az elkövetkező napokban válaszolni is fog majd Heisler András levelére, de a plakátokat egyelőre nem tervezik eltávolítani, ugyanakkor a kormány mérlegelni fogja a Mazsihisz kérését.