A Médiatanács jóváhagyta, hogy Andy Vajna megvegye a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország kiadóját

Sokan aggódnak amiatt, hogy a kormány közelében mozgó milliárdosok állami pénzek segítségével teljesen leuralják a magyar médiapiacot, és minden újságból (tévéből, rádióból) olyan hazug propagandafegyvert csinálnak, mint mondjuk az Origo vagy TV2.

Ezek persze teljesen alaptalan félelmek, mert Magyarországon működik ám egy Médiahatóság nevű állami intézmény, aminek más mellett az is a feladata, hogy az állampolgárok sokszínű tájékoztatása felett őrködjön. Lehet, hogy Karas Mónika, médiahatósági elnök a nyilvánosság előtt nem szeret beszélni erről a nehéz, és politikailag igen kényes munkáról, de ez nem azt jelenti, hogy nem végzik el a rájuk bízott fontos közfeladatot.

Így például a Médiatanács megvizsgálta, hogy sértheti-e a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését, ha az AVALUE Befektetési Kft. megvásárolná a Lapcom Kiadó Zrt.-t.

Kevésbé szaknyelven a kérdés úgy hangzik, hogy Andy Vajna megvásárolhatja-e a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország kiadóját.

Vajnáé ugye a TV2, és a rádiós piacon is szépen terjeszkedik, így a kérdés nagyon is releváns:

jót tesz-e a sokszínű médiapiacnak Vajna újabb tulajdonszerzése?

Nem csigáznék tovább senkit, a Méditanács szerint

jót tesz a dolog, jóvá is hagyták az összefonódást.

Ez a döntés a Gazdasági Versenyhivatalt is köti, ők bólintanak majd rá utolsóként a Bors és a vidéki lapok befalására.

A Médiatanács egyébként nem mindig ilyen jószívű. Idén év elején például nem engedték meg az RTL tulajdonosának, hogy bevásároljon a 24.hu-t kiadó cégbe, akkor úgy érezték, hogy a tranzakcióval sérülne a sokszínű tájékoztatás. De persze ott teljesen más is volt a helyzet.