Trump évekig követelte, hogy vonják ki az amerikai katonákat Afganisztánból, majd bejelentette a háború folytatását

külföld
2017 augusztus 22., 06:22
comments 143

Amerikai idő szerint hétfő este jelentette be Donald Trump, hogy nem vonja ki az amerikai sereget Afganisztánból, helyette inkább „maradni és győzni” fognak. 

A tervezett katonai lépésekről nagyon keveset árult ez az amerikai elnök, de annyi kiderült, hogy az afganisztáni háború nem fog egyhamar véget érni. 

Ezzel a döntéssel Trumpnak otthon valószínűleg a saját tábora felé lenne legnehezebb elszámolnia, már ha általában foglalkozna ilyen dolgokkal. A háború folytatása ugyanis világos üzenete annak, hogy a kampányának központi elemévé tett "America First", azaz "Amerika az első" szöveg nem sokat jelentett. Trump támogatói közül több ismert szereplő már kifejezte felháborodását: 

link Forrás
link Forrás

Érdekesség az is, hogy az afganisztáni bejelentés pár nappal Steve Bannon kirúgása után következett: az elnöki főstratéga Bannon volt az egyik leghangosabb képviselője az amerikai csapatok kivonásának. 

Trump hétfői bejelentésében elismerte, hogy amikor beiktatták, nem az afganisztáni háború eszkalálása volt a terve. Az elnöki kampány egy évében alig emlegette az országot, előtte viszont éveken át követelte az amerikai csapatok kivonását Afganisztánból: 

link Forrás
link Forrás
link Forrás
link Forrás
link Forrás
link Forrás
link Forrás
link Forrás

A Foreign Policy gyűjtése szerint mindenesetre az elnöknek egy rakás kérdést meg kéne válaszolnia a közvéleménynek. Olyan dolgokat, mint hogy 

  • mit akar az USA egyáltalán elérni Afganisztánban, és miért fontos, hogy 16 év után még mindig maradjanak?
  • azért mentek Afganisztánba, hogy legyőzzék az al-Kaidát. Ez nagyrészt sikerült, akkor most ki az ellenfelük és az milyen fenyegetést jelent az USA-ra?
  • egy kisebb léptékű csapatbővítés valódi különbséget jelenthet vagy csak a bukást késlelteti? Honnan fogjuk tudni, hogy győztünk? 
  • hogy fog kinézni a konfliktus vége, és van-e politikai stratégiánk ezzel kapcsolatban? Ki fogja vezetni mindezt? 
  • hogyan jönnek a képbe a szövetségeseink, és hogyan tudjuk legjobban biztosítani a támogatásukat? 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.