Elsöprő többség szavazott a katalán függetlenség mellett, 800 sérültje van az összecsapásoknak

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Spanyol rendőrök próbálják uralnia a helyzetet Barcelona utcáinFotó: JORGE GUERRERO/AFP

90 százaléka szavazott Katalónia függetlenségére azoknak, akik nem kis kockázatot vállalva urnákhoz járultak vasárnap, hogy döntsenek a közösség elszakadásától. 

Ezt Jordi Turull katalán kormányfő jelentette be hétfő hajnalban Barcelonában. Számszerűen ez anniyt jelent, hogy a 2,26 millió szavazó közül több mint 2 millióan döntöttek a régió függetlensége mellett, és mindössze 8 százalék szavazott a másik irányban. 5,34 millióan voltak jogosultak szavazni, a részvételi arány 42,3 százalékos volt. 

A katalán elnök vasárnap este azt ígérte, ha győznek az elszakadáspártiak, kihirdeti a köztársaságot.

A spanyol állam minden rendelkezésére álló eszközt bevetett, hogy megakadályozza az alkotmányellenesnek minősítette referendumot: Barcelonában összesen 844-en sérültek meg azért, mert gyakorolni akarták jogaikat és összetűzésbe keveredtek a rendvédelmiekkel. A hatóság soraiból 33-an szorultak ápolásra. 

Európában szinte sehol nem látható jelenetek zajlottak le vasárnap a katalán fővárosban. A katalán autonómia mellett állók testükkel védték a szavazóhelyiségeket, miközben a rendőrök gumilövedékekkel és gumibotokkal próbálták oszlatni a tömegeket. 

Az urnáktól maszkos rendőrök rángatták el a szavazni próbálókat. A spanyol kormány közben úgy nyilatkozott, hogy arányos intézkedések történtek csupán. Mariano Rajoy miniszterelnök konkrétan azzal állt ki a nyilvánosság elé, hogy "nem is történt semmiféle népszavazás Katalóniában"  , csupán egy autonómiára törő kisebbség megpróbálta megzavarni az alkotmányos rendet. 

Két szakszervezet is sztrájkot helyezett kilátásba a referendum másnapján. A legnagyobb spanyol dolgozói tömörülés, a CCOO tüntetéseket is bejelentett a katalóniai polgármesteri hivatal előtt, míg az UGT hétfőn határoz az esetleges munkabeszüntetésekről. 

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.