Egy mondat egy átlagos hétfőről Magyarországon

csoda
2017 október 09., 18:47
comments 47

- Rég beszéltünk, mi volt ma?

- Hát, ma kiderült, hogy a miniszterelnök testvére benne van egy Kazahsztánban és Csecsenföldön is feltűnt offshore cégben, de erről nem sok szó esett, mert az energiaügyért felelős államtitkár ördögűzőkről és a Sátánról beszélt a parlamentben, maga a miniszterelnök pedig vizsgálatot akart indítani az ellenzéki képviselő ellen, aki szabálytalan lélegeztetőgép-tenderről kérdezte, és kiderült az is, hogy a jegybanknál sokszorosára nőttek a vezetői fizetések, amikor viszont a jegybankelnököt arról kérdezték, miért gazdagodnak látványosan a rokonai, azt mondta, neki mind a 7,5 milliárd ember a rokona, így valószínűleg azok az őcsényiek is, akik már visszavárnák a polgármesterüket, akinek le kellett mondania, mert az egyik panzióban menekültek nyaraltak volna, nem úgy, mint egy másik településen, ahol egyébként a miniszterelnök háza is van, és ahol a polgármester sok cége közül az egyik most éppen 44 milliárd forint hitelt kapott, az egyik legnépszerűbb ellenzéki ikon pedig eközben arra jutott, kétharmaddal, ha nem négyötöddel nyer a kormánypárt jövőre.

- Kösz.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.