Túl sok az üres lakás, közben Románia után nálunk a legmagasabb a megfelelő lakhatástól megfosztottak aránya az EU-ban

A héten publikálta 2017-es jelentését a lakásüzemeltetők európai szakmai szervezete, Housing Europe. Az 1988-ban alapított ernyőszervezet összesen 45 nemzeti és regionális lakhatási szövetséget fog össze összesen 24 országból, melyek összesen 26 millió otthonért felelnek. 

Idei jelentésüknek fő megállapítása, hogy bár a gazdasági növekedés a kontinens nagy részére visszatért, ez a növekedés még mindig sokakat nem ér el, és a társadalmak egyre egyenlőtlenebbekké válnak. 

Ugyanez igaz a lakáspiac közelmúltbeli talpraállására is: a piac ugyan kiheverte már a 2008-as válságot, de ettől még sokak lakhatási esélyei nem javultak érdemben. A jelentés a legnagyobb kihívások között említi, hogy a lakhatási költségek meredeken nőnek a legtöbb vizsgált államban, és hogy több országban is ijesztőek a területi problémák: nehéz fenntartható és megfizethető lakhatást találni azokban a városokban, ahol a munkalehetőségek vannak. A politikai válaszok pedig leginkább még mindig hiányoznak ezekre a problémákra. 

A jelentésben a többi tagállamhoz hasonlóan külön fejezetet kapott Magyarország is. 

A rövid fejezetben pozitív történetként mutatják be azokat a példákat, amikor önkormányzatok és civil szervezetek helyi szinten próbálnak meg segíteni a lakhatási válságon, illetve említik a Nemzeti Eszközkezelőt is, ami a legnagyobb szociális alapú lakhatási projekt lehet Magyarországon 1989 óta, bár a finanszírozása még mindig nem megoldott. 

Ugyanakkor akadnak bőven problémák is: például az ingatlanok 12 százaléka üresen áll, nincs megfelelő mennyiségű szociális bérlakás, rossz állapotban van a magyar lakáspiac és a közelmúlt számos lakhatási intézkedése nem éri el a legszegényebb, leginkább rászoruló embereket. 

2011-es hivatalos adatokra hivatkozva írnak arról, hogy a magyarországi ingatlanállomány döntő többsége, 92 százalékában a tulajdonos él, ugyanakkor a négyszázalékos albérleti piac a valóságban valószínűleg nagyobb lehet, csak az adóelkerülés miatt sokakat nem jelentenek be. Eszerint ezért az albérleti szektor valójában jelentősen nagyobb lehet nálunk, mint ami a hivatalos statisztikákban megjelenik. 

Az országos átlagnál mindenképp nagyobb az albérletek aránya a nagyobb városokban, a hivatalos számok szerint Budapesten 11 százalékát teszik ki a lakásállománynak. Az önkormányzati bérlakások állománya viszont jelentősen visszaszorult, 1990 óta jelentős részüket privatizálták. Míg 1990-ben 19 százalékos volt az önkormányzati tulajdonban lévő lakások aránya, 2011-re ez 3 százalék lett. (A magyar albérletszektor helyzetéről nemrég részletesen is írtunk.)

Megemlítik azt is, hogy a válság után nagyon visszaesett az új lakások építése, amit a kormány 2016-ban áfacsökkentéssel, illetve a CSOK-kal pörgetett vissza. Ezeknek a lépéseknek a hatása az ingatlanárakban is megjelent, 2016-ban reálértéken számolva 9 százalékot drágultak az ingatlanok az egy évvel korábbi értékhez képest, ez az EU legnagyobb drágulása volt az évben. 

A jelentés kitér arra is, hogy bár történtek jelentős előrelépések 1990 óta, Magyarországon még mindig komoly problémát jelent a lakások minősége és komfortja. Az elérhető EU-s adatok alapján Magyarországon a második legnagyobb a lakhatási depriváció, azaz a megfelelő lakhatási körülményektől való megfosztottság mértéke, Románia után. Nálunk a lakosság 15,5 százalékát érinti ez a probléma, míg az EU-átlag 4,9 százalék. Emellett régi a magyar lakáspiac, sok a rossz állagú, rég felújított lakás. 

Az elmúlt évek magyar politikai lépéseit összefoglaló részben arról van szó, hogy a legnagyobb hangsúly a közelmúltban a devizahitelesek ügyén volt, ugyanakkor idézik az intézkedések kritikusait is, akik szerint miközben a devizahitelek a legszegényebb hitelesekre tették a legnagyobb terheket, a kormány intézkedései, mint például a végtörlesztés lehetősége, azoknak kedveztek, akik rendelkeztek anyagi tartalékokkal. 

Szóba kerül a Nemzeti Eszközkezelő története is, amivel minden érdemén túl probléma, hogy a devizahitelek bedőlése miatt érintett családok 30 százalékának még ez is megfizethetetlen lehetőség. A kormány ezen kívül felszámolta 2015-ben a lakástámogatási támogatást, ami évi 30 milliárd forintos támogatást osztott szét rengeteg jelentkező közül, akik között sokan a társadalom alsóbb rétegeiből pályáztak. Szintén nem látni azt, hogy a kormány által indított "rezsiháború" érdemben segítette volna a szegényebb háztartások lakhatási lehetőségeit. 

A jelentésben még megemlítik, hogy helyi szinten önkormányzatok időnként civil szervezetekkel kezdtek el együttműködni, hogy enyhítsenek a lakhatási problémákon. Konkrétan említik például az Utcáról Lakásba Egyesületet, akik utcán élő hajléktalan embereknek segítenek szociális bérlakásokba költözni. 

A teljes jelentés angol nyelven itt olvasható

;