Lázár szerint Rogánt kell megkérdezni arról, hogy a TEK átvilágításán megbukott Zaid Naffa találkozott-e Orbánnal

Lázár János a Kormányinfón sorosozás és brüsszelezés után a „november 7-i ünnepi kormányülésről” is beszélt. Ezen állítása szerint több, még ebben a parlamenti ülésszakban várható törvénymódosításokat is megbeszéltek. Ezután kérdésekre válaszolt.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017.november 9-én.Fotó: Soós Lajos / MTI / MTVA

A Fradi-botrányról azt mondta, ez egy rendőrségi ügy, a kormány elvárása, hogy a rendőrség kompromisszumok nélkül, a legszigorúbban lépjen fel. Megengedhetetlen, ami történt, és az államnak nagyon keményen kell az ügyben fellépnie. Lázár szerint aki ezt a durvaságot látja, az elbizonytalanodik, hogy a gyerekeknek ezen a meccsen ott van-e a helye.

Puskás Tivadar szombathelyi fideszes polgármesterről, aki azt mondta, jól viselkedett a város, ezért kapta ajándékba a 15 milliárdos stadiont, Lázár azt mondta, az egyik legmegbecsültebb polgármestere az országnak. Lázár szerint amit Puskás mondott, az szimbolikus üzenet volt, és aki a polgármestert ismeri, azt gondolhatja, ez vicc volt, hiszen jó humorú ember, aki szeret viccelni. A kormány Salgótarjánnak és Szegeddel is kötött olyan szerződést, ami felér egy karácsonyi ajándékkal – mondta Lázár, aki szerint jut pénz Zalaegerszegre és Sopronba is.

Azzal kapcsolatban, hogy Jordánia tiszteletbeli konzulja, Zaid Naffa megbukott a TEK nemzetbiztonsági átvilágításán, Lázár azt mondta: ez nem jelenti azt, hogy veszélyt jelentene az országra az itt tartózkodása, csak azt, hogy az állam nem akar neki állampolgárságot adni. Az Index szerint ez nem igaz – és ezt a hírszerzést is felügyelő Miniszterelnökséget vezető Lázárnak tudnia kéne –, mert a TEK ilyenkor nem azt vizsgálja, jó állampolgár lenne-e a vizsgált személy, hanem hogy jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot, ahogy azt a TEK hivatalos lapjában is részletezte egy tanulmány.

Lázár szerint az, hogy Áder és Semjén fogadhatta Naffát, már a saját biztonsági szolgálatuk döntésén múlt, és ő arról nem tudott nyilatkozni, hogy a Zaid Naffa találkozott-e Orbán Viktorral, szerinte erről a Miniszterelnöki Kabinetet kell kérdezni.

A Németországban bevezetett harmadik nemről azt mondta, az a németek dolga, de abba a tendenciába illeszkedik ez, ami már több alkalommal szóba került: „Milyen Európában gondolkodunk?” A kormány szerint vannak olyan országok, akik a család és keresztény alapú, nemzeti modellt fel akarják adni, egy új Európai Egyesült Államok születésén munkálkodnak – mondta. (Ez egyébként egy tudományos, biológiai kérdés, nem arról szól, ki milyen neműnek vallja magát.)

Arra a kérdésre, hogy mozgáskorlátozottak nem fogják tudni használni a 3-as metrót, mivel az nem lesz akadálymentesítve, Lázár azt mondta, a fővárossal kell tárgyalnia az érdekképviseleteknek.