Összeterelték a kínai szórakoztatóipar legfontosabb szereplőit, hogy elmondják nekik, hogyan kell szocialista művészetet alkotni

külföld
2017 december 03., 08:10
comments 95

Ideológiai továbbképzésre gyűltek össze a kínai szórakoztatóipar legismertebb szereplői: rendezők, színészek, popsztárok, több mint száz vendég. A cél az volt, hogy megismerkedjenek a XIX. pártkongresszuson ismét megválasztott Hszi Csin-ping kultúráról vallott gondolataival, valamint azzal, hogy hogyan kell a szocializmussal és a marxizmussal összhangban alkotni. 

Hszi pártkongresszusi beszédében is hangsúlyozta, hogy az országnak szocialista kultúrára van szüksége, kínai jellegzetességekkel, ehhez kapták meg most a támogató elveket a legbefolyásosabb kínai művészek. Amit Hszi elmondott a beszédében, azaz hogy szocialista témafelvetésekre, a valódi élet problémáira reflektáló művekre van szükség, nincs sok új. Hasonlóakat mondott már 2014-es beszédében is, és több eleme gondolatainak nyíltan Mao gondolataira mennek vissza. 

link Forrás

Ugyanakkor az, hogy egy fórumra terelték össze a legnagyobb sztárokat, hogy ezt elmagyarázzák nekik, változást jelent a korábbi évekhez képest, és azt jelzi, hogy a mostanában egyre több mindent cenzúrázó és ellenőrző hatalom semmit nem bízna a véletlenre. Ráadásul, mint a Washington Post cikke megjegyzi, ezek a folyamatok párhuzamosan zajlanak azzal, amikor nagyon komoly mennyiségű pénz kezdett el Kínából Hollywoodba áramlani, ezért vannak az Egyesült Államokban, akik attól félnek, ez is forrása lehet majd a kínai propagandának. 

A közönség soraiban ott volt a színész és énekes Luhan, akit a kínai Justin Biebernek is szokás nevezni, és akinek 42 millió követője van az interneten. Jelen volt még Kris Wu, aki az eddigi legnagyobb bevételt hozó kínai film főszereplője, mellette pedig már Hollywoodban is bemutatkozott, a “xXx: Return of Xander Cage.” című filmben. Idén Wu képviselte Kínát a Grammy-gálán és fellépett az NBA All-Star gálán is. 

Ott volt Jang Mi is, akinek 77 millió követője van, és aki elnyerte a legjobb színésznő díját idén egy houstoni filmfesztiválon, valamint megjelent Jia Zhangke is, aki az egyik legbefolyásosabb rendező most Kínában. Továbbá ott volt Angelababy is, aki játszott a Függetlenség Napja folytatásában is, és aki a fórumon önkritikát is gyakorolt korábbi hibás döntései miatt. (WaPo)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.