A kormány csalómágnest épített egy pályázatba, aztán meglepődött, hogy ellepték a csalók

gazdaság
2018 január 04., 04:53

Hiába vártak egy évig a pénzre azok a pályázók, akik vidéki mikrovállalkozások indítására akartak uniós támogatást nyerni. Hosszú várakozás után a Miniszterelnökség ugyanis múlt pénteken a „jelentős számú visszaélések miatttörölte a pályázatot. A minisztérium korábban feljelentést is tett, mert amikor 2016 őszén egy hónap alatt 11 ezer kérelem futott be, úgy érezték, hogy „a pályázati maffia” próbálja behúzni a pénzeket.

Pedig pont a minisztériumban alakították úgy a feltételeket, hogy azok alapján nem is kellett volna komolyan elszámolni a pénzekkel. A kormánynak egyébként is az a célja, hogy minél hamarabb lekösse az uniós pénzeket, és a lazább szabályok elvileg gyorsíthatnának az uniós pénzek elosztásán.  Csakhogy itt pont emiatt maradtak nagyon sokan támogatás nélkül. 

Csalómágnes

A felhívásba a minisztériumban külön beleírták, hogy az elszámolásnál sem számlákat, sem bizonylatokat nem kérnek, de az állam arra sem különösebben kíváncsi, hogy a beszerzés megfelelt-e a piaci árnak. És a helyszíni ellenőrzéskor sem fognak ezekkel szőrözni:

Az egyszerűsített elszámolási módok esetében, a költségek felmerülését a kedvezményezettnek nem kell alátámasztania háttérdokumentumokkal (például számlával, bankszámlakivonattal, összesítővel, illetve egyéb számviteli bizonylattal), és a piaci áraknak való megfelelést sem kell vizsgálni.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kedvezményezettnek sem a kifizetési kérelem mellékleteként nem kell a költség felmerülését igazoló dokumentumokat benyújtani az irányító hatósághoz, sem elkülönítetten nem szükséges őrizni azokat a projekt helyszínén/nyilvántartásában. 

A hazai számviteli szabályoknak megfelelően a bizonylatokat természetesen meg kell őriznie a kedvezményezettnek, viszont a támogatást nyújtó és ellenőrző szervezetek helyszíni ellenőrzés során sem vizsgálják ezeket.”

Nem csoda, ha megmozgatta a fantáziáját azoknak is, akik csak az ingyenpénzt akarták behúzni. Nem is voltak kevesen. A nem mezőgazdasággal foglalkozó, vidéki cégek támogatására 2016 október elejétől lehetett beadni a pályázatokat, és a tervek szerint egészen 2018 októberéig lehetett volna indulni. 

A pályázat direkt a 10 ezer fő alatti településeken élőket célozta meg. Az indulás pedig nem volt nehéz, gyakorlatilag az indulóknak csak egy üzleti tervet kellett leadni arról, hogy mihez kezdenének a 12,5 millió forintos támogatással. Ráadásul még önerőt sem kellett volna fizetni.

Csakhogy egy hónap alatt tízszer annyi jelentkezés futott be, mint amennyivel a kétéves időszakra számoltak, ezért már 2016 novemberében felfüggesztették a pályázatot. A 11 ezer jelentkező összesen 140 milliárd forint értékben igényelt támogatást, miközben a teljes keret csak 13,85 milliárdot tett ki. 

Az már a Miniszterelnökség feljelentéséből derült ki, hogy a tömegesen beadott pályázatok nagy része kamu volt. 

Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztési államtitkár decemberben már arról beszélt, hogy egy jól körülhatárolható pályázatíró maffia próbálhatott rákapcsolódni a kiírásra. Kelet-Magyarországról több száz olyan pályázat érkezett, amelyek szinte teljesen egyformák voltak, csak a benyújtó magánszemélyek adataiban különböztek. 

Azok jártak rosszul, akik tényleg itthon akartak vállalkozni

A Miniszterelnökség leginkább arról beszélt, hogy sikerült megakadályozni a pénzek lenyúlását. Csakhogy a szokatlanul laza feltételeket kihasználni próbáló csalók és az egy évig elhúzódó vizsgálat miatt azok szívták meg legjobban, akik arra számítottak, hogy tényleg be tudják indítani a saját vállalkozásukat. Ők 2016 ősze óta vártak az eredményre, amíg a múlt héten a Miniszterelnökség ki nem adott egy közleményt, hogy majdnem másfél év vizsgálódás után visszavonja a pályázatot. Vagyis senki sem kap a pénzből.

A teljes pályázat visszavonásán sokan nemcsak azért háborodtak fel, mert úgy érzik, ezzel egy kalap alá vették őket a csalókkal, hanem a pénzüket is elbukták. Akik előre fizettek pályázatírónak vagy a tervezőnek, azoknak december 29-én kellett szembesülniük azzal, hogy feleslegesen szórták el a megtakarított pénzüket.

Beszéltünk olyan pályázóval is, aki saját felelősségre elindította a vállalkozását, mert az ügyintézők még tavaly szeptemberben is azzal biztatták, hogy a pályázat folytatódik, legfeljebb hiánypótlást kérnek. Mivel így a támogatásra csak akkor számíthattak, ha tartják magukat a pályázatban vállalt feltételekhez, ezért még egy alkalmazottat is felvettek részmunkaidőre, pedig a rá költött saját pénzüket inkább irodabérlésre vagy reklámra költötték volna. Mivel a pályázatukban egy év után sem volt fejlemény, tavaly novemberben az alkalmazottat is el kellett küldeniük. 

Vagyis ha nem kellett volna a minisztérium döntésére várniuk, sokkal észszerűbben költhették volna el a pénzüket.

Kérdésünkre a Miniszterelnökség a pályázatok értékelésének elhúzódásával indokolta, hogy csak egy évvel a csalásgyanú felmerülése után vonta vissza a pályázat. Megállapították, hogy a beérkezett kérelmek több mint fele jogosulatlan volt, így a minisztérium szerint nem teljesülhettek volna a megfogalmazott célok. Ezért döntött most a Miniszterelnökség a pályázat visszavonásáról. A csalásokkal kapcsolatos nyomozás jelenleg is zajlik, annak állásáról a Miniszterelnökségnek sincs információja. 

Bár a kártérítésről szóló kérdésünkre a minisztérium kitérő választ adott, a bebukott pályázókat azzal biztatják, hogy a Miniszterelnökség már vizsgálja annak lehetőségét, hogy azok a vidéki mikrovállalkozások, akik tisztességes úton szerettek volna támogatáshoz jutni, megfelelő mértékű forráshoz jussanak valódi fejlesztési igényeik megvalósításához.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.