A Delta Air Lines elkövette azt, ami Kína szemében a legnagyobb bűnnek számít

gazdaság
2018 január 12., 11:36
comments 63

Képzeljük el, hogy Budapesten egy Tibet-zászlós ember mellett húzott volna el a kínai kormányfő konvoja. Csak képzeljük, mert a határozott és tömeges rendőri fellépésnek köszönhetően ez nem történhetett meg.

Ehhez képest a Delta Air Lines olyat húzott, amivel azonnal kiváltotta Kína hivatalos haragját: a honlapján külön országnak tüntette fel a megszállt Tibetet és a Kína által egyszerűen csak szakadár tartományként nyilvántartott Tajvant.

A kínai polgári légiközlekedési hivatal azonnali és nyilvános bocsánatkérést követelt az amerikai légitársaságtól.

A Delta pedig ennek haladéktalanul eleget tett. Komoly hibának ismerték el a történteket, amit azonnal orvosoltak. Gyorsan közölték azt is, hogy véletlenről van szó, nincs mögötte üzleti vagy politikai szándék, elnézést kérnek, és sietve leszögezték, hogy Kína az egyik legfontosabb piacuk, „teljes mértékben elkötelezettek vagyunk Kínával és kínai ügyfeleinkkel szemben”. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.