• A legtöbb országban 18 éves kortól számítják a nagykorúságot, szabályaink és szokásaink is arra épülnek, hogy onnantól felnőtt valaki. 
  
• Egyre több kutató szerint viszont ez nem fér össze a mindennapi tapasztalatainkkal, ezért szerintük ki kéne terjeszteni a kamaszkor fogalmának felső határát 24-25 éves korra. 
  
• Az biztos, hogy a fiatal felnőttek élete nagyon sokat változott az elmúlt évtizedekben, és bár sokszor könnyen adja magát, hogy őket hibáztassuk ezért, a valóság más okokat mutat. 
  

A tinédzserkor jelenleg elterjedt meghatározásának nem sok köze van a valósághoz - ezt állítja a legismertebb orvostudományi folyóirat, a Lancet gyermek- és serdülőkori egészséggel foglalkozó allapjában Susan Sawyer, a melbourne-i egyetem kutatója. 

A tinédzser- vagy kamaszkor legelterjedtebb meghatározásai szerint a gyermekkor és a felnőttség között húzódó átmeneti életszakaszról van szó, ami az emberek 10 és 18 éves kora közé esik. Ezekben a meghatározásokban közös, hogy egyszerre szerepelnek benne biológiai és társadalmi szempontok: a kamaszkor egyszerre kötődik a nemi hormonok működésének beindulásához, valamint a másodlagos nemi jellegek kialakulásához, mellette pedig bizonyos társadalmi szerepek felvételéhez, normák elsajátításához. 

Az elmúlt évtizedek pedig több kutató szerint is számos olyan új felismerést hoztak ezeken a területeken, melyek aláásták az eddig elfogadott életkorbeli kereteket. A társadalmi változásokat könnyebb észrevenni: a XXI. század elején jól látni, hogy azok a szerepek, melyeket jellemzően a felnőttkorral azonosítunk, jóval később szilárdulnak meg az egyes fiatalok életében. A fejlett országok fiataljai ma tovább járnak felsőoktatásba, jóval később házasodnak, és később vállalnak gyereket, mint azt tették a generációkkal korábban élő akkori fiatalok. 

Ezek a trendek Magyarországon is megfigyelhetőek: a KSH statisztikái szerint  lényegesen több fiatal felnőtt él még együtt a szüleivel, mint a rendszerváltáskor, amikor rendszerint már a 20-as éveik elején önálló családot alapítottak: 1990-ben a 20–24 éves korosztálynak kevesebb mint fele (47 százaléka), 2011-ben jóval több mint kétharmada (71 százaléka) élt gyermekstátusban. A 25–29 évesek körében 17-ről 43 százalékra növekedett az érintettek aránya. 

Sawyer szerint ez az átmeneti időszak ma nagyobb időszakot fed le, mint valaha korábban az emberiség történetében, azaz 

sosem tartott még ennyi ideig, míg a gyermekekből felnőttek lettek. 

Ráadásul ezt az időszakot még egy jelentős változás kíséri: soha korábban ilyen erőteljes közösségi és társas nyomás nem nehezedett még a kamaszokra, mint napjainkban, amikor a digitális média és a hirdetőipar is kiemelt célpontként kezeli ezt a korosztályt. 

Ezért a kamaszkor egy új, kitágított definíciójára lenne szükség: az eddig leginkább érvényesnek tekintett meghatározás helyett, ami 10 és 19 éves kor közé tette ezt az időszakot, egy új megközelítés kéne, ami a 10 és 24 éves kor közötti időszakot tekintené a serdülőkor szakaszának. 

Sawyer szerint a megközelítés, ami a 24 éves korig tartó időszakot tekintené a kamaszkornak, egyszerűen közelebb állna ahhoz a tapasztalathoz, ahogyan a fiatalok ma élnek.

Nem új felfedezésről van szó persze, kutatók évek óta hangoztatják, hogy nem életszerű többet abban gondolkodni, hogy valaki 18-20 éves korára felnőtt lesz. A felnőttségnek ez a XX. század első feléből származó definíciója ugyanis feltételezi az anyagi függetlenséget, a munkavállalás megkezdését és a családalapítást. Ezek a dolgok pedig ma már egyre kevesebb fiatal számára elérhetőek vagy egyáltalán vágyottak. 

Mint az erről szóló cikkek rendre megjegyzik, maga a serdülőkor fogalma egy társadalmi konstrukció, annak a világnak a terméke, amikor a termelés és a bérmunka szempontjából ideális felállás volt, hogy a fiatalok többsége középfokú tanulmányainak befejezése után munkába állt. A XX. század végére azonban radikálisan átalakult a munka fogalma, egyre kevesebb az életünk egészét végigkísérő, identitást biztosító stabil munkahely, számos fejlett országban komoly gondot jelent a fiatalkori munkanélküliség, és egyre több munkatípus követeli meg olyan képességek meglétét, melyhez folyamatos tanulásra van szükség. 

A téma egyik ismert szerzője Jeffrey Arnett, aki még a kétezres évek elején a kialakuló felnőttkor koncepcióját dolgozta ki: ez egy külön életszakasz, ami a klasszikus tinédzserkor után, de a stabil felnőttkor előtt áll be. Arnett szerint 19 és 25 éves kora között sok fiatal éli meg azt, hogy ugyan közelít életük a felnőttség felé, de közben még nem tudnak teljesen a saját lábukra állni. Fontos, hogy ez nem feltétlen egy hiány vagy korlátozás: a koncepció szerint ez az időszak a bizonytalanságok megléte mellett lehetőséget is teremt a fiataloknak, hogy több életlehetőségben is kipróbálják magukat, kísérletezzenek különféle identitásokkal, keressék a helyüket az életben. Olyan lehetőség ez, ami évtizedekkel korábban egy 20 éves fiatal számára legtöbbször nem fért bele. 

A kamaszkor fogalom kitágításának lehetőségét támasztják alá a pszichológusok és az agykutatók is: a BBC még 2013-ban közölt egy nagy körképet a témáról, és ebben számos kutató beszélt arról, hogy tudományos szempontból sem nem nagyon szól semmi amellett, hogy egy 18 éves embert már felnőttként kezeljünk. 

A gyermekpszichológusok szerint az is gyakori hiba, hogy a szülők siettetik a gyermekük felnőtté válását, áthajszolva ezzel a fiatalt a serdülőkorán, amikor pedig a leginkább lehetősége lenne arra, hogy kitalálja, mit akar kezdeni az életével. 

Ezt a szemléletváltozást számos, a hormonok, az agy és az érzelmek működéséről szóló újabb kutatás is alátámasztotta. Az agykutatás például azt tudta igazolni, hogy a kognitív képességeink fejlődése bőven belecsúszik még a húszas éveink közepébe, ezzel pedig az érzelmi érettségünk, az önképünk és az ítélőképességünk is fejlődik még: számos olyan képesség, melyet az érett felnőttséggel szokás azonosítani, még nem fejlődik ki teljesen 18 éves korunkra. 

Elfogadni nehéz

Sawyer azt szeretné elérni, ha nemcsak szakfolyóiratokban terjedne el a kamaszkor kiterjesztett fogalma, de a szemléletváltás közpolitikai változásokhoz is vezetne, és a fejlett országokban olyan új szabályozások és törvények születnének, melyek  tekintettel vannak a fiatalok megváltozott élethelyzetére, kezdve az egészségbiztosítástól a különféle támogatásokon át a lakhatási programokig. 

Ez azonban nem egy könnyen elérhető cél. Mint a Verge cikke megjegyzi, többek között azért, mert a bizonytalan státuszú, húszas éveik elején még a helyüket kereső fiataloknak nagyon rossz a társadalmi megítélése. Rengeteg előítélet, vicc és gúnyolódás él a milleniáloknak is nevezett generáció tagjairól, mint életképtelen, a szüleik nyakán élősködő nemzedékről.

És az ugyan tagadhatatlan tény, hogy sokan valóban később költöznek el otthonról, mint ahányan megtették ezt mondjuk a hatvanas években, de

ezt az életformaváltozást az elkényelmesedett fiatalok nyakába varrni meglehetősen szűk látókörű megközelítés. 

Az elmúlt években sorra jelentek meg a tanulmányok a nyugati országokban arról, hogy a mai fiatalok generációk óta a legrosszabb gazdasági kilátásokkal kell szembenézzenek. A stabil munkahelyek már említett visszaszorulása, az egyre több fejlett országban kibontakozó lakhatási válság, a fiatalkori eladósodottság és a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek miatt egyre több fiatal van elvágva attól a típusú életpályától, amely évtizedeken át jellemezte ezeket az országokat. 

Azaz könnyen adódó narratíva lustának nevezni a mai huszonéveseket, de például egy nagyszabású, hét nyugati országra kiterjedő 2016-os kutatás azt találta, hogy a mai fiatalok bevételei drasztikusan elmaradnak attól, ahogy az elmúlt 30 évben az adott ország fiatal generációi boldogulni tudtak. 

A kutatás szerint ha a háborús időszakokat nem számoljuk, az ipari forradalom óta eltelt időben ez az a korszak, amikor a fiatal felnőttek bevételei a legnagyobbat zuhantak a társadalom többi tagjának jövedelméhez képest. 

Szakértők szerint ennek a folyamatnak veszélyes következményei lehetnek a társadalmi kohézió megbomlásától kezdve a családalapítási szokások alakulásáig számos területen, és épp ezekre a kihívásokra nyújthatna választ egy megváltozott közpolitika, ami tekintettel van arra, hogy ma már a felnövés sem a XX. század közepének fogalmai szerint történik. (Címlapkép: Mint Images)