Tombol az agyvihar: a kormány is támogatta a Menedék egyesületet, ami miatt a Fidesz kivonul a nemzetbiztonsági bizottságból

csoda
2018 január 25., 10:30
comments 161

A Fidesz csütörtök reggel kivonult a nemzetbiztonsági bizottság üléséről, mert Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja részt vett volna rajta. Az indok az volt, hogy Szél korábban dolgozott a menekülteket segítő Menedék egyesületnél (2002-ben), amit Soros György támogat, tehát Szél = Soros = rossz.

Nem mintha ennek önmagában lenne értelme, de a Heti Válasz megírta, hogy van még egy csavar a történetben.

A Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület ugyanis korábban pályázott a kormány 2014-2020 közötti Menekültügyi és Migrációs Alaphoz kapcsolódó hétéves stratégiájának pályázatain,

és ötször is nyertek, összesen 200 millió forint értékben.

Például a Befogadó óvodák és iskolák programmal, vagy a Jog-Aktivitás-Közösség című projektettel, részletek a Válasz cikkében.

Tehát a Fidesz szerint egy olyan szervezetben végzett munkája jelent problémát az LMP-s képviselő esetében, amit a kormány maga is támogatott. (Eközben Németh Szilárd arra is jutott, hogy a bizottság elnöke, Molnár Zsolt is nemzetbiztonsági kockázat, mert azt mondta, levelet ír Sorosnak.)

Egyre nehezebb követni:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.