Budapesten lakik, középkorú vagy fiatal felnőtt, felsőfokú végzettsége van, vagy legalább a középiskolát befejezte, és családi házban él. Ki ő? Nos, a magyar felső tíz százalék tipikus képviselője.

Az Eötvös Csoport februári rendezvényén egy szociológus és egy újságíró igyekezte felvázolni, mit lehet tudni ma a társadalom felső részéről, az elitről, a gazdagokról. Azaz azokról az emberekről, akiknek a magyarok egy nagy része valószínűleg irigyli a pénzét, a befolyását, vagy az életszínvonalát.

Először is azt lehet megtudni róluk, hogy ha a szigorúan a felső tíz százalékról beszélünk, akkor az egymillió embert jelent, és ebbe a kategóriába már sima középosztálybeliként is be lehet kerülni.

A legfelsőbb tíz százalékba tartozó magyarok között ugyanis akkora jövedelmi különbségek vannak, hogy a felső tíz százalék alja és a teteje messzebb áll egymástól, mint a legszegényebb borsod megyei közmunkás a már bőven tehetősnek számító budapesti vállalkozótól.

A második, amit meg lehet tudni róluk az az, hogy valójában nagyon keveset lehet tudni róluk.

Tóth István György, a Tárki vezérigaztója négy csoportba sorolta a leggazdagabbakat. A szupergazdagok vezetik őket, azaz az a 250-300 család, akik a mindenféle gazdaglistákon is szerepelnek rendszerint. Az ő életük nyitott könyv, hiszen nagy részükről az újságok megírták, amit lehetett, az életük valamilyen szinten nyilvános.

A többieket viszont csak empirikus kutatásokkal, és különböző kerülőutakon lehet elérni: statisztikai adatbázisok, banki jelentések böngészésével. A Tárki maga is végzett felmérést a vagyon társadalmon belüli megoszlásáról, így rajzolódtak ki azok a jellemzők, amelyeket a cikk elején említettem. Sokan azonban vagy nem vesznek részt a felmérésekben vagy titkolják a valódi vagyonukat, így a kutatások is tele vannak homályos pontokkal.

Már az sem mindegy, hogy a kutatók mit vesznek alapul. Kinek mekkora a jövedelme? A vagyona? Miből mennyit fogyaszt?

Amit így is tudni lehet:

• Magyarországon a felső tíz százalék az összjövedelem 23-24 százaléka fölött rendelkezik. Ezzel Magyarország az európai középmezőnybe tartozik, vannak egyenlőbb, de egyenlőtlenebb nemzetek is (pl Románia).
• Európai viszonylatban a magyar gazdagok csórók: akik Magyarországon a felső tíz százalék alsó részét jelentik, azok Nyugat-Európában még bőven alsó-középosztálybelinek számítanának.
• Ha nem a jövedelem alapján nézzük a legfelső tíz százalékot, hanem a vagyonuk, a pénzügyi eszközeik alapján, akkor már egy súlyosan egyenlőtlen kép rajzolódik ki: a legfelső tíz százalék birtokolja a magyar pénzügyi eszközök 60 százalékát.

Gondoljunk csak bele, így számolt a Tárki 2015-ben:

• A háztartások fele vagyontalan, azaz nincs hétmillió forintnál nagyobb vagyonuk, és az is jó eséllyel a saját házuk.
• 45 százalék az a középréteg, akiknek 7 és 70 millió forint között van a vagyona.
• A maradék 5 százalék a tehetős ember. 22 ezer háztartásnak 150 millió forintnál is nagyobb a vagyona, 150-200 háztartás vagyona pedig hárommilliárd forint felett van. Ők a szupergazdagok.

Mit lehet tudni a szupergazdagokról?

A felső tíz százalék felső egy százalékáról Szakonyi Péter újságíró beszélt, a napi.hu főmunkatársa, aki már 2002 óta szerkeszti az évente megjelenő, száz leggazdagabb magyarról szóló kiadványt.

„Borzasztó nehéz azt megfogalmazni, hogy kit tekintünk gazdagnak” – mondta Szakonyi. Rögtön érzékeltette is egy példával. A közelmúltban újságíróként a tudomására jutott, hogy hiány van Magyarországon a luxusjachtokból. A Boat Show hajókiállításon például már csak jövőre lehet rendelni hajókat. Amikor erről beszámolt, a hajókereskedők dühösen hívták, hogy az ő hetvenmillió forintos jachtjaik nem luxustermékek, hiszen bárki megveheti őket. Ezen a bárkin Szakonyi nagyot nevetett, hiszen, mint látjuk, a magyarok többsége egész életében nem gyűjt akkora vagyont, amiből egy ilyen hajót megvehetne.

Szakonyi szerint a leggazdagabb magyarok közé nyolcmilliárd forintos vagyonnal lehetett idén bekerülni, és ez 2018-ban 200 családnak sikerült (2-8 milliárd forint között már 500 család van).

Ez a 200 család azonban nagyon különböző. Van olyan, aki százmillió forintot sem tudna letenni az asztalra Szakonyi szerint, azaz a pénze egyáltalán nem likvid, a vagyona cégben, lakásban, nyaralóban van. És van olyan, akinek tízmilliárd forint van a bankszámláján, amelyet bármikor megmozdíthat, ha úgy érzi, egy üzlethez szüksége van rá.

Szakonyi szerint azonban egyáltalán nem mindegy, hogy ezek az emberek hogyan szerezték az első egymilliójukat.

Abban ugyanis szinte szó szerint ott van az elmúlt negyven év magyar történelme.

A 70-es években az akkori „szupergazdagok” (a szocializmusban nyilván sokkal kisebbek voltak a vagyoni különbségek, a leggazdagabb sem voltak voltak igazán vagyonosak a mai mércével) még úgy szedték meg magukat, hogy maszekoltak: lángost sütöttek, vendéglátóztak, vagy orvosok voltak. A 80-as években jött a seftelés: kamionozás, butikolás.

Aztán a rendszerváltáskor berobbant az a meggazdagodási forma, amely máig meghatározza a magyar gazdagok körét: a privatizáció, az állami megbízások és a később jól menő cégek megalapítása. Mindezt az egykori pártelit, a kiugrott külkeresek és az akkor a negyvenes éveikben járó tehetséges vállalkozók hajtották végre.

Szakonyi szerint ez egy nagyon fontos generáció, ők azok ugyanis, akik kb. most érik el a nyugdíjas kort, az pedig egyáltalán nem mindegy, hogy mi történik a vagyonukkal. Az ilyesfajta generációváltásnál egyáltalán nem törvényszerű, hogy az örökösök átveszik apáik és anyáik cégeit. Szakonyi szerint van erre példa, de arra is, hogy az utódok azt mondják, nem kell nekik a napi 12 óra munka, inkább elmennek táncolni Ibizára. A nem újratermelődő vagyon pedig szépen lassan elfogy.

A Fidesz kegyeltjeinek már fejezetük van a gazdagok történetében

A 2000-es évekre Szakonyi szerint megerősödtek a magyarországi multik, és létrejött a nemzeti burzsoázia. „Jó értelemben vett burzsoázia” – tette hozzá az újságíró. Erre azért volt szükség, mert a magyar gazdagságtörténet következő, és egyben utolsó szakaszában épp ezt alakította át a politika.

2010 után megjelent Simicska Lajos, akinek a neve egy egész korszak felét fémjelezte, majd őt váltották le 2014-ben az úgynevezett NER-lovagok.

A 2010-es kormányváltáskor a korábbi nemzeti elitet kiszorították Szakonyi szerint, az országba áradó uniós pénzekből az állami közbeszerzéseken keresztül pedig kiépítették az új burzsoáziát. A törvényhozás pedig mindezt kiszolgálta.

Jelenleg a politika körül Szakonyi szerint öt nagy gazdasági centrum csoportosul:

• Mészáros Lőrinc köre,
• Matolcsy György köre,
• Tiborcz István köre,
• Lázár János köre,
• és Rogán Antal köre.

Lázár ugyan az elmúlt időszakban veszített a jelentőségéből, de még mindig erős, a többiekkel meg tele a sajtó. Fontos szerinte, hogy hozzájuk még megannyi kisebb beszállítói kör is tartozik, és mindezek mellett ott vannak a régi nagy halak is a gazdaságban, például Csányi Sándor és Demján Sándor.

Szakonyitól megkérdezték, hogy az állami pénzeken felhizlalt milliárdosoktól vajon visszaszerezhető-e bármikor is a pénz, de ő azt mondta, erre kevés az esély: 

„Megteremtették a megfelelő jogi hátteret. Pici az esélye, hiszen törvénysértés nem történt, a pénzt közbeszerzésen nyerték.”

Az egyenlőtlenség nem is feltétlenül rossz

Az államtól ellopott pénzek visszaszerzésén kívül a közönséget az érdekelte még kiemelten, mihez lehet kezdeni a vagyonok mentén kialakult egyenlőtlenségekkel, és vajon mennyit jótékonykodnak a magyar szupergazdagok?

„Önmagában nem baj az, hogy van akinek több van, és másnak kevesebb, hiszen ennek nincs morális értéke” – mondta Tóth István György. Vegyünk például egy autópályát, ahol egy dugó miatt minden sávban állnak az autók. Aztán az egyik sáv megindul, de a másik nem. Az álló sávban lévő autós viszont örül annak, hogy látja haladni a mellette lévő sort, mert tudja, hogy az övé is beindulhat. „A probléma ott van, ha én állva maradok, vagy ha azt látom, hogy csak egy jól behatárolható csoport halad” – tette hozzá.

Ott ugyanis, ahol nem fairek a játékszabályok, a pálya mindig lejt, és mindig egy meghatározott csoport felé, ott a növekedés is stagnál, az esélytelenné váló szereplő demotiválódnak, a tuti győztesek elkényelmesednek.  

Ez az igazi gond, nem az, ha nagyok a vagyoni egyenlőtlenségek.

Tóth szerint amúgy a kapitalizmus tud úgy működni, hogy az mindenkinek jó legyen. Magyarországon kívül például nagy hagyománya van az adakozásnak, itthon ez csak azért nem tudott elterjedni, mert mindenki az államtól várja a megváltást a szocializmus miatt. „Pedig fontos, hogy az elitnek legyen szociális érzéke” – mondta.

Szakonyi Péter szerint Nyugat-Európában létezik egy zsinórmérték, amely szerint a gazdagok az éves jövedelmük tíz százalékát jótékonyságra, szponzorációra költik. Szerinte ilyesmire itthon is van példa, Csányi, Demján és Wáberer szponzorál és építkezik. „De vannak olyanok is, akik semmit sem adnak” – mondta.