Kovács Zoltán rászólt a BBC tudósítójára, neki pedig rögtön a pártállami emlékei jutottak az eszébe

Nick Thorpe közel 30 éve dolgozik Magyarországon a BBC tudósítójaként. Korábban már írtunk arról, hogyan változott meg a fideszes politikusok, köztük Orbán Viktor hozzáállása a munkásságához. Régebben még például együtt teázott Orbánnal, de manapság már a miniszterelnök azt mondja róla, hogy “az ellenséges külföldi sajtóhoz” tartozik.

Nick Thorpe szombaton közölt egy visszaemlékezést a BBC-n. Ebben arról beszél, mennyire meg kellett küzdenie a tudósításaiért még a rendszerváltás előtt. A pártállam ugyanis nem rajongott a riportjaiért, egyszer még be is hívták a külügyminisztériumba, és közölték vele, hogy vizsgálat alatt van a magyar belügyekbe való beavatkozásért.

Ezt akkor nem értette, vissza is kérdezett, hogy tévesen számolt-e be a tényekről? Mire közölték vele, hogy nem, de a külföldi tudósítók feladata az, hogy a külföldi közvélemény számára tudósítsanak, és nem a belföldinek. Végül Thorpe csak úgy tudott megszabadulni az MSZMP felől érkező nyomástól, hogy a brit külügyminiszter közbenjárt az érdekében, és onnantól kezdve nem támadták többé a pártlapban, és minisztériumba sem hívták be a riportjai miatt.

Mindez most csak azért jutott eszébe, mert 2017 végén úgy érezte, hogy a történelem ismétli önmagát. Szembetalálta ugyanis magát Kovács Zoltán kormányszóvivővel, aki azt mondta neki, hogy

“a külföldi tudósítóknak nem szabadna beavatkozniuk a magyar belpolitikába”.

Thorpe-nak ezután rögtön megszólalt egy vészcsengő a fejében. A visszaemlékezésében azt mondta, az Orbán-kormány várhatóan kényelmes győzelmet arat majd az április választáson, és ő aggódik azért, milyen következményei lesznek majd a Magyarországról való objektív tudósításnak. Illetve azokért is, akik a magyar elitből még szóba állnak vele, azonban ők egyre kevesebben vannak.