M. Richárdot megkímélte a bíróság rossz egészsége miatt, előzetes helyett megúszta 50 ezer forint bírsággal

2018 február 24., szombat 14:26
300
M. Richárd beszáll egy gépjármûbe a Budai Központi Kerületi Bíróság Fõ utcai épületénél 2017. augusztus 21-én. Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

"M. Richárd ügyében az ügyeletes bíró a mai napon - terhelt egészségi állapotára tekintettel - ülést tartott a Fővárosi Szent János Kórházban és az ügyészségi indítvánnyal szemben nem rendelte el gyanúsított előzetes letartóztatását, hanem őt a házi őrizet szabályainak kisebb súlyú megszegéséért 50 000,- Ft rendbírsággal sújtotta" 

- írja a 444-nek eljuttatott közleményében M. Richárd védője Dr. Koltai Zsuzsanna ügyvéd.

M. Richárdot, a 2017 tavaszán, a Dózsa György úton történt, két ember halálát okozó baleset gyanúsítottját csütörtökön kora délután fogta el és vette őrizetbe a rendőrség, miután megsértette a házi őrizet szabályait. A 24.hu aznap azt írta, hogy a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a legszigorúbb kényszer-intézkedés elrendelését kezdeményezte ellene. Pénteken M. Richárdot mégsem a börtönbe, hanem a Szent János kórházba szállították rossz egészségügyi állapota miatt. 

M. Richárd vezette a fehér sportkocsit a tavaly májusi, két halálos áldozatot követelő Dózsa György úti balesetben. M. Richárdnak a karambol idején nem volt jogosítványa. A tavasszal történt baleset miatt M. Richárdot nyár végén helyezték házi őrizetbe

Richárdot egyébként „Gyurma” fedőnéven ismerik a titkosszolgálatnál, titkos nyomozás is folyt ellene és egy „Izom” néven futó biztonsági ember ellen, aki Rogán Antalt és Németh Szilárdot védte a nemzeti konzultáció egy csepeli fórumán

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt