Egy georgiai tanár elbarikádozta magát az osztályteremben, majd lőtt

külföld
2018 március 01., 05:40
comments 220

Jesse Randall Davidson, a georgiai Dalton gimnáziumának népszerű tanára - és az iskolai focicsapat meccseinek kommentátora - szerdán magához vette fegyverét, elbarikádozta magát a tantermében, majd lőtt. Csak egyszer lőtt, de már ez is elég volt a pánikhoz.

link Forrás

"A kedvenc tanárom a daltoni gimiben épp elbarikádozta magát és lőtt. A hátsó kapun kellett kirohannunk a szakadó esőbe. A diákok sikítoztak és egymást taposták. Mondja még valaki, hogy a tanárok felfegyverzésétől nagyobb biztonságba leszünk?" - írta a történtek után a Twitteren az iskola egyik 16 éves diákja, Chondi Chastain. A posztját azóta több mint 17 ezren retweetelték.

Chastain a posztját záró kérdéssel Donald Trump ötletére utalt, aki a parklandi középiskolában 17 halálos áldozatot követelő Valentin-napi lövöldözés után tudta azt javasolni, hogy fegyverezzék fel a tanárokat. Trump elég sok marhaságot szokott beszélni, de ez esetben úgy tűnik, hogy komolyan gondolta, mert másnap már azt is javasolta, hogy a fegyverhasználatra kiképzett tanárok plusz juttatásokat is kapjanak. Igaz, azóta meg azzal lepte meg republikánus szövetségeseit - illetve a kampányát annak idején 30 millió dollárral támogató, ehhez bizonyos jelek szerint illegális, oroszországi forrásokat is használó NRA-t, az amerikai fegyverlobbi csúcsszervét -, hogy a fegyvertartás szigorítását is javasolta.

A parklandi mészárlás után az amerikai középiskolások tízezrei kezdtek tiltakozásba. A diákok megelégelték, hogy minden egyes iskolai mészárlás után ugyanaz a töketlenkedés folyik az amerikai politikában, melynek eredményeként aztán semmi se történik. Most a daltoni eset újabb érveket adott a kezükbe. "Minden daltoni gimisnek: sajnálom" - írta a Twitteren a parklandi mészárlás egyik túlélője. "Mind együtt vagyunk ebben. Az iskolátok az élő példája, hogy miért nem szabadna felfegyverezni a tanárokat. Ha valaki úgy érzi, ki kéne beszélnie a történteket, csak írjon rám, itt vagyok" - írta.

Az amúgy egyelőre nem világos, hogy Davidson miért barikádozta el magát és lőtt. "A fivérem egy szobával arrébb volt, ő azt mesélte, hogy egyszercsak ordítozni kezdett a diákjaival hogy takarodjanak a picsába" - írta privát üzenetben a 17 éves Henry Hansen. "Én egy konzervatívabb családban nevelkedtem, de az elmúlt időszak lövöldözései után egyre inkább fegyvertiltás-párti lettem. Most meg már azt dognolom, hogy nemzetként kell többet tennünk az iskoláink és gyerekeink biztonságának növeléséért. Ha ez szigorúbb fegyvertörvényeket jelent, hát legyen" - mondta. "Nincs szükség a tanárok felfegyverzésére. Annak jött el az ideje, hogy Trump végre dolgozzon" - írta privát üzenetben a 16 éves Wesley Caceres.

Chastian egy tweetjében az NRA-t is megszólította. Szerinte ugyanis a népszerű tanár esete tökéletesen bizonyítja, hogy a tanárok felfegyverzése mennyire ostoba ötlet. "Persze, át lehet világítani a fegyvervásárlókat, és ellenőrizni lehet az elmeállapotukat is. De bármikor történhetnek dolgok. Fogalmunk sincs róla, hogy mi törhet meg valakit. Mr. Davidson látszólat teljesen jól volt. Kedves volt, vicces és nagyszerű tanár. Semmilyen bűncselekményt nem követett el. Sose tudhatjuk, hogy mi zajlik valaki fejében" - írta.

Az iskola igazgatója, Steve Bartoo megpróbálta kinyitni a bezárt ajtót a kulcsával, de Davidson "rámvágta az ajtót, mielőtt sikerült volna kinyitnom, majd közölte, hogy ne menjek be, mert fegyvere van".

Bartoo ezután riadóztatta az iskolát, mindenkit kiterelt az épületből. Davidson nem sokkal később kilőtt az osztályterem ablakán. A helyi rendőrség szerint semmi sem utal arra, hogy Davidson célzott lövést adott volna le valakire. (Via LA Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.