Évente tízmilliárd megy el a magyar fociakadémiákra

futball
2018 március 09., 11:46
comments 79

Magyarország döbbenetesen sok pénzért nevel ki focistákat, akiket aztán nagyon olcsón adnak el. Szerbiában és Horvátországban ennek a kiadásnak a töredékéért olyan játékosat képeznek, akiket aztán nagyon sokszoros nyereséggel topbajnokságokban értékesítenek. Röviden így foglalható össze Muszbek Mihály sportközgadász számítása.

A Sport TV-n megszólaló, a Nemzeti Sport által idézett Muszbek azt mondta, hogy egy akadémista, aki bentlakásos, oktatási intézménnyel karöltött, minőségi, egészségügyi háttérrel rendelkező intézményben nevelkedik, mintegy két és fél-három millió forintba kerül egy évben. „Ahhoz, hogy egy csapatnak legyen egy korosztálynyi játékosa, legalább harminc labdarúgót kell foglalkoztatnia. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a harminc játékos harmincszor két és fél-három millió forintba kerül. Hét korosztály van, tehát 

a teljes magyar akadémiai utánpótlás ma egy évben, kapaszkodjanak meg, tízmilliárd forintba kerül.”

Ehhez képest  állítja Muszbek - nem vagyunk és nem voltunk képesek sem utánpótlás-válogatott szinten, sem a klubfutballban minőségi játékosokat eladni. 

Aztán tett egy fájdalmas összehasonlítást. 

„A szerb vagy a horvát labdarúgás öt év átlagában, átlagosan tíz-tíz és fél millió euróért (hárommilliárd forint feletti összegért) ad el a nemzetközi piacra nem tizenhat évesen, hanem húsz-huszonkét évesen, topbajnokságokba kerülő játékosokat. Míg a magyar labdarúgás az évi tízmilliárd forintba kerülő utánpótlásképzésből nagyon jó esetben, öt év átlagában hatszáz-hétszáz ezer euróért értékesít. Ugyanarra a népességre. Valamit nem jól csinálunk. Mi erre a klubok reakciója? Egy bálványt hajszolnak, ez a magyar bajnokság. A magyar bajnokságnak sportpolitikai, sportpiaci, sportgazdasági értéke nincs. A bajnokságot azért játsszák le, hogy a nemzetközi porondra legyen egy ranglista, hogy ki mehet ki. Ahelyett, hogy mi a nemzetközi szintre képeznénk ki játékosokat, behozzuk a piac középszerű vagy az alatt lévő selejtjeit. A magyar bajnokságban kevesebb, mint kétezer-hétszáz embert szórakoztatunk meccsenkénti átlagban. És megint elhelyezem a tízmilliárd forint/évbe kerülő utánpótlást a hétszázhetven millió forintos, teljes NB I-es jegybevétellel. Kidobott pénz.”

link Forrás

De persze ez sem elég. Mert a magyar kormány nagyon sok milliárd forint közpénzből számos határon túli akadémiát támogat, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Puskás Akadémia és a Kisvárda merítési lehetőségeit (a tehetséges gyerekek elhalászását) bővíti. Az Index írt egy egészen döbbenetes cikket arról, hogy a FIFA-adatai szerint Magyarország rengeteg fiatalt igazol külföldről. Olyan sokat, hogy azzal az egész világon a negyedik helyen áll. Csak az Egyesült Államok, Anglia és Portugália múlta felül nemzetközi gyerekimport terén a magyar utánpótlást 2017-ben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.