A trópusi adóparadicsomokból Budapestre is elvezette az FBI-t egy csaló brókerek utáni titkos nyomozás

bűnügy
2018 március 13., 06:59
comments 72

Március 2-án reggel nagyon rossz hírek fogadták a London belvárosában működő Beaufort Securities brókercég dolgozóit: a brit bankfelügyelet fizetésképtelenné nyilvánította a vállalatot, és csődbiztosokat rendelt ki. A legtöbb bróker a londoni City valamelyik kocsmájába tartott, hogy megbeszéljék, mi történt, és hogy hol keresnek majd új munkát. Így tett a 26 éves bróker, Panayiotis Kyriacou is, mit sem sejtve arról, hogy miközben csődbe ment a munkahelye, az Egyesült Államokban éppen vádat emelnek ellene egy 50 millió dolláros pénzmosási ügyben.

Az FBI már 2014 óta szaglászott a Beaufort körül, és négy év alatt brit, Saint Vincent és grenadine-szigeteki, magyar és mauritiusi hatóságokkal együttműködve összehoztak egy 28 oldalas vádiratot, amiben a Beaufort-csoport két cége mellett megjelenik a magyar Hujber Ottó tulajdonában álló offshore bank, a Loyal Bank is.

Az FBI 2014-ben egy belize-i akciója során figyelt fel a Beaufortra, lehallgattak ugyanis egy telefonbeszélgetést, amiben egy korrupt belize-i bróker arról beszélt, hogy átviszi az ügyfeleit a Beauforthoz, és majd onnan folytatja a tőzsdei manipulációkat. Az FBI végül szerzett egy informátort, aki a Beaufort ügyfele volt, és tőle megtudtak annyit, hogy elhatározzák, beküldenek egy fedett ügynököt a céghez.

Az ügynök Panayiotis Kyriacout kereste meg azzal, hogy szeretne értékpapírszámlát nyitni a Beaufortnál, de úgy, hogy titokban marad, ki a számla valódi tulajdonosa. Elmagyarázta a brókernek, hogy ő ugyan amerikai állampolgár, de az amerikai adóügyi törvények miatt nem szabad kiderülnie, hogy az övé a számla, mert akkor adóznia kellene otthon. Az ügynök ráadásul abba is beavatta a brókert, hogy kis forgalmú amerikai részvénypiacokon szeretne - egyébként illegális - árfolyam-manipulációs üzleteket kötni, ezért sem lenne jó, ha a számla köthető lenne hozzá.

A bróker tehát nemcsak azt tudta, hogy segítenie kell eltitkolnia a számlatulajdonos kilétét, de azt is, hogy olyan tőzsdei manipulációk végrehajtásában kell közreműködnie, amik az Egyesült Államokban befektetők százait, ezreit rövidíthetik meg.

Kyriacou ennek ellenére nemhogy belement a dologba, de még azt is elmondta, hogy náluk az ilyesmi a mindennapos üzletvitel része.

A bróker be is mutatta az FBI-ügynököt egy, a Beaufort mauritiusi leányvállalatánál dolgozó kollégájának, aki segített dokumentumokat hamisítani a tőzsdei manipulációk hasznának tisztára mosásához.

Az amerikai vádirat szerint az FBI belize-i nyomozásának egyik informátora már évekkel ezelőtt beszámolt arról is, hogy Saint Vincent szigeten működik egy bank, ahol ő már többször tudott tisztára mosni tőzsdei manipulációkból származó bevételeket. Ez volt a Loyal Bank.

A privátbanki szolgáltatásokat kínáló offshore pénzintézetről 2016-ban, a Panama-iratok körüli botrányban derült ki, hogy a korábban az orosz államadósság lebontásában tevékenykedő, és Etiópiának harci helikoptereket értékesítő MSZP-közeli vállalkozó, Hujber Ottó tulajdona. Akkori cikkében a Direkt36 felelevenítette, hogy korábban is érték nemzetközi vádak a bankot amiatt, hogy a valódi számlatulajdonos felfedése nélkül is könnyedén számlát lehet náluk nyitni. Erről árulkodott a panamai ügyvédi iroda, a Mossack Fonseca egyik kiszivárogott feljegyzése is, de a Direkt36-nak küldött válaszában a bank akkori vezetője, Linda Bullock tagadta ezeket a vádakat, és azt mondta, a Loyal Bank számlanyitási gyakorlata megköveteli a valódi számlatulajdonos felfedését, aki mást állít, az téved.

Linda Bullock most a Beaufort-Loyal ügy egyik vádlottja, neve a Loyal Bank korábbi budapesti irodavezetőjével, Adrian Baronnal együtt szerepel az amerikai vádiratban, amiben az áll, hogy igenis le lehetett papírozni a Loyal Banknál a számlanyitást a valódi tulajdonos felfedése nélkül. A New York-i ügyészség szerint a FBI fedett ügynöke 2017-ben megkereste Adrian Baront azzal, hogy belize-i cégek nevében nyitna számlát a banknál, de itt is kérte, hogy a számlavezető kiléte maradjon titokban az amerikai törvények kijátszása érdekében.

Az FBI-ügynök még találkozott is Budapesten Baronnal, hogy megvitassák az ügy részleteit, és a bank nemhogy nem kifogásolta a fedett ügynök kéréseit, még azt is simán felajánlotta, hogy a pénz könnyebb mozgatása érdekében kártyát is ad a számlához. Linda Bullockot már 2017 decemberében mutatta be Baron az FBI-ügynöknek Miamiban, ahol arról is megegyeztek, hogy az ügynök még több titkos bankszámlát nyit a Loyalnál, összesen 11-et.

Az ügynök a Beauforttól a Loyal Bankban vezetett számláira utaltatta az amerikai tőzsdei manipulációkból származó hasznot, a vádirat szerint összesen nagyjából 95 ezer dollárt, majd külön még 95 ezer dollárt utalt ezekre a számlákra.

Az FBI nyomozásának a Beaufort és a Loyal mellett volt egy harmadik lába is, de abban a Loyal Bank nem volt érintett, ennek lényege az volt, hogy a Beaufortnál azt tanácsolták az ügynöknek, hogy a pénzét egy Picasso-kép megvásárlásával könnyebben tudja országhatárok között mozgatni, a műkincspiac nemzetközi ellenőrzése ugyanis eléggé gyatra. Ehhez a Beaufortnál ajánlottak is egy baráti galériát, ami közreműködik az üzletben.

Az ügyről megkérdeztük Hujber Ottót is, aki azt mondta, március 3. óta ismeri az amerikai vádiratot, amiben szerinte eseti ügyről van szó, nem pedig a Loyal Bank üzletvitelének rendszerszintű hibájáról.

„A Loyal Bank illetve annak két volt vezetője egy nagyobb ügy kis mellékszálaként került megnevezésre. A hivatkozott 50 millió USD-ben a Bank mindösszesen kevesebb mint 0,2 millió USD-ben lehet érintett” - írta Hujber utalva arra, hogy az FBI-ügynök a vádirat szerint is csak kétszer 95 ezer dollárt helyezett el a Loyal Banknál vezetett számláin.

Hujber szerint semmilyen, az ő rendelkezésére álló információ nem utalt arra, hogy a bank két, gyanúba keveredett vezetője illegális tevékenységet végezne, de az ügy kipattanása után azonnali hatállyal felfüggesztették Adrian Baront és Linda Bullockot is, és gondoskodtak az érintett területek megerősítéséről, emellett mindenben együtt is működnek a nyomozóhatóságokkal.

„Az elindított belső vizsgálat eddigi megállapításai szerint nem rendszerszintű hibáról, hanem emberi mulasztásról van szó.”

A korábban az MSZP vállalkozói tagozatát is vezető Hujber Ottó és a Loyal Bank neve az elmúlt években egyébként nemcsak a Panama-iratok körüli botrány idején került a hírekbe, hanem a letelepedési kötvényekkel kapcsolatban is. A magyar letelepedési kötvényeket közvetítő egyik cég ugyanis honlapján a Loyal Bankot ajánlotta ügyfeleinek a tranzakció lebonyolításához.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.