A Fidesz ismét bojkottálja a nemzetbiztonsági bizottság ülését

bűnügy
2018 március 27., 11:43
comments 175

Kedd délelőtt jelentette be az MSZP-s Molnár Zsolt, hogy összehívta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát csütörtök reggelre. Mint a testület elnöke elmondta, az elmúlt napokban több olyan ügy került napvilágra, amikkel kapcsolatban haladéktalanul tájékozódniuk kell. Példaként említette a sajtóban megjelent pénzmosási esetet, az FBI magyar állampolgárokkal szembeni nyomozását, továbbá a Magyarországról kiutasított orosz diplomata ügyét.

A Fidesz azonban közleményben jelezte, hogy nem lesznek ott az ülésen, azaz a bizottság fideszes tagjai ismét nem lesznek hajlandóak elvégezni a feladatukat, és a titkosszolgálatok ismét parlamenti ellenőrzés nélkül maradnak. A mostani indokként azt írták, hogy „Az ellenzék az emberek között, és ne az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságában kampányoljon! A kormánypárti képviselők nem fognak ehhez a kampányakcióhoz asszisztálni. Pláne nem, amíg a Soros-hálózathoz tartozó Szél Bernadett is ott ül abban a bizottságban, amely a Soros-szervezetek illegális és nemzetbiztonságilag veszélyes tevékenységét is vizsgálja”.

A Fidesz különféle hisztik miatt hónapok óta szabotálja a bizottság munkáját, ezért nem kerülhetett a testület elé a Kósa Lajos-féle 1300 milliárd forintos ügy, illetve az Elios és az OLAF-jelentések kérdése sem.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.