Választás van, ugye jót akarunk magunknak

Parlamenti választást tart Magyarország ezen a vasárnapon. Aki távoli kontinensen él, annak már elkezdődött tegnap, aki levélben is szavazhatott, annak már napokkal ezelőtt elkezdődött, de 

a magyar állampolgárok elsöprő többsége ma reggel 6-tól este 7-ig fejezheti ki, hogy kikre akarja rábízni a törvények elfogadását, és az ország kormányzását.

Összeokoskodtunk mindent mostanra, kutatást rendeltünk, megfilmesítettük és megírtuk a tanulságokat (I. és II.), forgattunk a Fidesz kampányzáróján, ellenzéki vitán, megkérdeztük Tölgyessy Pétert, és hetek óta ezer módon számoltunk be arról, hogyan ment a kampány. Nézte Magyarországot a nagyvilág is, a legtöbbször szörnyülködve azon, hogy a kormánypárt micsoda képtelenségekkel győzködi a magyarokat arról, hogy hatalmon kell maradniuk.

Ez a választási kampány már akkor elkezdődött, amikor az előző véget ért. Alig csendesültek el a rezsifórumok, rögvest felpörgött a propagandagépezet, jöttek máris a nemzeti konzultációk, volt egy egészen bizarr népszavazás félidőben, voltak ellenzéki tüntetéssorozatok, és a miniszterelnök egyre apokaliptikusabb utcai beszédeket tartott a közelgő végítéletről nemzeti ünnepeinken. 

A nagyobb időközi választások is mind országos ügyekké nőtték ki magukat, mindre sokan a most vasárnapi választás előzeteseként tekintettek. Három parlamentit tartottak: Újpesten, Veszprémben és Tapolcán; és két polgármesterit megyei jogú városokban: Salgótarjánban és Hódmezővásárhelyen. Ezeket mind megnyerte az ellenzék, de közben az országos közvélemény-kutatásokat végig nagy előnnyel kormányoldal vezette, és sok kisebb jelentőségű időközin óriási fölénnyel győztek a jelöltjeik. Néhány óra és kiderül, hogy melyik előrejelzést kellett volna komolyabban venni.

Így kell tenni

Sokféle igazságot halmoztunk fel a mai napra. Hogy okosan, hideg szívvel és taktikusan kell majd csinálni; hogy elkötelezettséggel kell, lelkesedve, mert van, aki megérdemli; vagy félelemből, mert különben óriási baj lesz; vagy dühből, csakis valaki ellen; vagy gúnyosan; vagy azért mert mindjárt elhányom magam; vagy mert szent kötelesség; vagy szenvedve, mert csak egy szánalmas bohózat ez.

Azért megy szavazni

Megalapozottan feltételezhetjük, hogy akikre ma szavazni lehet, azok közül sokan tudatosan hazudoztak, akár a világ helyzetéről, akár Magyarországról, és leginkább egymásról. 

De közben e választás résztvevőinek elsöprő többsége, mi, akik nem vagyunk jelöltek, nagyrészt teljesen komolyan gondoljuk, hogy jót akarunk tenni a szavazatunkkal. Jót akarunk magunknak, a gyerekeinknek, és ha nem miatta áztunk be tavalyelőtt, akkor talán még a szomszédunknak is. 

Ha ezt nem feledjük, akkor pedig azt is tudnunk kell, hogy hiába tűnnek agyhalott birkáknak, szolgalelkű zsoldosoknak, kollaboráló árulóknak, csökött csicskáknak, idióta trolloknak, behülyített véglényeknek és utolsó rohadékoknak azok, akik azokra szavaznak ma, jó eséllyel ők is ugyanazt érzik, mint mi: hogy jót tesznek azzal, ahogy szavaznak. 

Holnap pedig együtt fogunk velük kapaszkodni a buszon, vagy várakozni a sorszámainkat szorongatva valami neon fényében, beülnek mellénk a szülői értekezleten arra a kényelmetlen helyre, ott leszünk egymásnak mindenhol. Ki kell jönnünk egymással, mert máskülönben tényleg nyomorultul fogunk élni, akármelyik parlamenti frakció lesz a legnagyobb.  Ennek megértését nem segítette a mostani kampány. Általában nem segítenek ebben a politikai kampányok errefelé, de ez különösen súlyos volt. 

Uszítás helyett

Van a Trump-kormányban egy nyugdíjas tábornok, aki arról lett hírhedt, hogy véres egyenruhában járt tárgyalásokra, és sokkal többet akart lövetni, mint amennyit Obama engedett neki. Nem lehet azt mondani, hogy egy érzelgős ember. Tavaly nyáron ő mégis ezt mondta a kampányokról:

"Nagyon óvatosnak kellene lenni honfitársaink jellemzésekor. Tisztában vagyok vele, hogy egy választási kampányban a jelölteknek azt kell üzenniük, hogy „én okos vagyok, az ellenfelem pedig ostoba” vagy „jobb ötleteim vannak, mint az ellenfelemnek”. Ilyen a politika, és nincs ebben semmi rossz. De nagyon nagyon aggaszt, amikor azt hallom, hogy lehülyézik az emberek az ellenfeleiket. Értem, hogy a politika lehet kemény és durva is időnként, de azt nem fogadom el, amikor a riválisok őrültnek vagy gonosznak nevezik egymást. Egy őrülttel vagy egy gonosszal ugyanis nem lehet semmiben sem egyezkedni. Úgyhogy ez a címkézés nem segít. Azt kellene belátni, hogy csak azért, mert nem értünk egyet, még nem lesz a másik őrült vagy gonosz."

A mostani magyarországi kampány tele volt azzal, hogy a főszereplők gonosznak vagy őrültnek bélyegezték egymást, és nyomukban így tettek a velük szimpatizálók is, az őrületet és a gonoszságot egészen színesen kifejezve.  Volt elég hely és mód kommentelni, és a jelöltek meg a propagandatermékeik élen jártak a fenyegetőző hergelésben. 

Áder János köztársasági elnök - hogy ismét egy olyan politikust idézzünk, akinek oldalát és teljesítményét súlyos kritikákkal szoktuk illetni - tavaly májusban e szavakkal intette a képviselőket önmérsékletre:

"Meggyőződésem, ha így megy tovább, mindent lerombolunk abból, amit 1990 óta közösen felépítettünk. Mindent megkérdőjelezünk. Minden – akár csak hallgatólagos – megállapodást semmibe veszünk. Minden határt átlépünk. (...) Jó lenne legalább három dologban egyetértenünk. Mindannyian Európa polgárai vagyunk. Mindannyian a magyar nemzethez tartozunk. Mindannyian tisztességes, becsületes, nyugodt életre vágyunk." Beszédében Deák Ferenctől többek között ezt a mondatot idézte: 

"Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos, jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni."

A magyar politikusok zöme erre most nem volt képes, sőt, az állam hivatalos propagandává emelte az uszítást, ami még aggasztóbb, mintha valaki nem felelős kormányzati pozícióból merészkedik idáig. Ettől persze még azok a kegyetlen intrikák és fenyegetőzések sem lettek nemesebbek, amivel az ellenzékiek gyalázták egymást is, elfeledkezve a választás komolyabb tétjéről. 

Ha javulást óhajtunk, akkor ugyanahhoz az idézethez érdemes nyúlnunk, amit Hódmezővásárhely új polgármestere választott szlogenül kampányához: "Azért a víz az úr". Ha mi, választók, el tudjuk fogadni, hogy az az azokra szavazó is végső soron jót akar, akkor talán nem veheti el az eszünket, amikor egymás ellen uszítanak minket. És ha az uszításnak nem lehet foganatja, akkor csinálni se lesz érdemes. Sőt már a mai választás is alkalmas lehet arra, hogy a leghangosabban uszítók szembesüljenek azzal, hogy rossz üzeneteket választottak.

Ma lehet szavazni aszerint, hogy szerintünk hogyan lesz itt jobb nekünk.